Tech játékteszt

A hanyatló vadnyugat jobban teljesít

Éveken át csak a konzolosok tehették rá a kezüket a Red Dead-sorozat részeire, ám november elején végre PC-re is ellátogatott Rockstar Games játékszériája. A történelmi pillanatot a széria harmadik epizódja, a tavaly megjelent Red Dead Redemption 2 hozta el, amit természetesen ki is próbáltunk.

Több mint egy évvel az első megjelenést követően november 5-én PC-re is elérhetővé vált az Arthur Morgan történetét elregélő Red Dead Redemption 2. Habár ezen idő alatt folyamatosan szivárogtak az asztaligépes változat létezést sejtető információmorzsák, csak reménykedni tudtunk abban, hogy valóban elkészül ez a változat. A készítők előző munkájuk, a Grand Theft Auto 5 esetében is hasonló módon jártak el, akkor azonban két évet kellett várnia a PC-tulajoknak.

Ilyen remekmű tízévente, ha egyszer születik
Október végén megjelent a Red Dead Redemption 2, amihez fogható videojáték most nincs a piacon.

Több a semminél

A konzolos változat debütálásával ellentétben a PC-sek az alapjáték mellé már az induláskor megkapták a multiplayer kiegészítésként funkcionáló Red Dead Online teljes, kiforrott változatát, ráadásul néhány exkluzív multis tartalom elérhető az egyszemélyes kampányban is. Ilyen például az andalúz és appaloosa lófajták gyöngyházfényű és aprófoltos színváltozata, illetve számos más hátasfaj új, korábban nem látott külseje. Viszont az újítások csak a jószágok színeiben érhetők tetten, teljesen új lófélét nem kapunk.

Fotó: 24.hu

Hasonló újdonség, hogy a fejlesztők néhány új fegyvert is hozzácsaptak a Red Dead Redemption 2 arzenáljához. Ezek közül a legérdekesebb az előző rész főhősének, John Marstonnak az egyedi, félautomata pisztolya, valamint három, korábban csak az Online részben látott fegyver. Ezen felül pár kincsestérképpel és talizmánnal kapnak többet a PC-sek, és ezek felkutatásával és elkészítésével némileg kitolható a röpkének amúgy sem nevezhető, több tucat órára rúgó játékidő.

A friss tartalmak kapcsán a legnagyobb csalódást az okozza, hogy a történethez nem érkezett számottevő adalék, csupán pár extra küldetést kaptunk, amik viszont mind rutinnak számító, rövid missziók. Jött három fejvadászküldetés, valamint két új banda-tanya, amiket megtisztíthatunk az útonállóktól. Az egyetlen különleges megbízás a To The Ends of The Earth, amiben gyógynövényeket kell gyűjtögetnünk, ez viszont pont annyira izgalmas, mint amilyennek leírva tűnik.

Öröm az ürömben, hogy megérkezett a sokak által várt Fotó Mód.

Ez nem összekeverendő Arthur fényképezőgépével, amivel konzolon kattintgathattunk. A kiegészítés lényege, hogy bármikor kimerevíthetjük a képet, elmozgathatjuk a kamerát és megörökíthetjük az adott pillanatot, a képek pedig a Rockstar saját platformján, illetve közösségi oldalakon megoszthatók. A kamera irányítása meglepően pontos, a kezelés könnyű, de a menüben történő navigálás hagy némi kívánnivalót maga után, arról nem is beszélve, hogy mennyire limitálttá tették a fotózás egyes elemeit. Csakis 16:9-es képarányban fényképezhetünk és forgatás mértéke is megragad nagyjából 50-55 foknál.

Fotó: 24.hu

(Vas)paripát neki

A gépigényt olvasva még úgy gondoltuk, hogy a Red Dead Redemption 2 futtatása azon a PC-knek sem fog gondot okozni, amikre ráférné némi erősítés, de a valóságban más a helyzet: a port magas vagy ultra grafikai beállításai a jelenleg kapható hardveres spektrum felső határára lettek optimalizálva. Képminőség tekintetében a program ugyan remekül skálázható, de nem érdemes azonnal a legmagasabb beállításokat alkalmazni, főleg, ha szeretnénk elérni a másodpercenként 60 képkockás képfrissítést.

A látványra viszont még közepes grafikai beállításokon sem lehet panasz: a nagyobb látótávolságnak és az ultraszéles 21:9-es képarány támogatásának köszönhetően azonnal szembetűnik a különbség a számítógépes és a konzolos változatok között. Sőt akadnak olyan elemek, amiknél még az „alacsony” minősítésű beállítás is magasan veri a PlayStation 4 Prón és Xbox One X-en látható verziót, tehát ha akarnánk, akkor sem tudnánk ugyanazokkal a beállításokkal játszani, mint konzolos barátaink.

Az irányításra szintén nem lehet panasz,

hiszen a Red Dead Redemption 2 a GTA 5-től kölcsönözte a kontrol-sémát. Ez elsőre nehézkesnek tűnhet, leginkább azért, mert rengeteg tulajdonsága az animációkhoz van kötve, ám kis idő elteltével megszokható, még úgy is, ha elsősorban kontrollerrel a kezünkben szeretünk játszani.

Galéria
Fotó: 24.hu

Papírforma

Ahogy az várható volt, a hanyatló vadnyugat világát és ellentmondásos hőseit bemutató Red Dead Redemption 2 PC-s verziója grafikailag sokkal jobban teljesít, mint a PS4-es és Xboxos változatok, és most is igaz a tavalyi tesztünk egyik legfontosabb gondolata, miszerint ilyen minőségű alkotással egy évtizeden belül csak pár alkalommal találkozhatnak a játékosok. Habár valóban értékes bónuszokban nem bővelkedik a PC-s változat, azért technikailag és tartalmilag is kiforrottabb lett, mint az eredeti, és ugyanúgy megéri az érte kért 20 000 forintot, mint egy éve a konzolos verzió.

Szerző: Szűcs Annamária

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik