Tech hardverteszt

A Xiaomi ismét megmutatta, hogyan kell porszívót gyártani

Régóta vártunk egy olyan olcsóbb vezetéknélküli porszívóra, mint a Xiaomi Jimmy JV51. A Roidmi F8 már majdnem forradalmasította a takarítás ezen formáját, ám az ára meglehetősen magas volt, és sokan nem akartak ennyit költeni a termékre. A RendeljKínait által tesztelt JV51 ezt a hibát kiköszörüli: 54 000 forintért közel ugyanazt tudja, mint a drágább modell, és még az aksija is cserélhető.

A takarító eszközöket nem a csomagolásuk miatt szoktuk szeretni. Különösen akkor nem, ha annyi kiegészítővel látják el, mint a Xiaomi Jimmy JV51 porszívót, ilyenkor ugyanis külön képeket kell készítenünk arról, hogy a cuccokat miképp kell szépen visszapakolni a dobozba.

Ez kapjuk, mikor kibontjuk a Xiaomi Jimmy JV51 dobozát – Fotó: RendeljKínait

Ehhez a porszívóhoz pedig tényleg adnak mindent, még azt is, ami nem kell: kétféle vég a sarokban lapuló pókok kivégzésére, hagyományos parkettára és laminált padlóra való motoros fej (ez a nagyobbik), szőnyeghez és bútorokhoz atkaeltávolító (ez a kisebb), plusz a szokásos toldó csövek, leírás, töltő – egyből egy EU dugós, itthon is használható –, plusz az akku és maga a porszívó.

Ez tényleg nem kevés cucc, ráadásul a Xiaomi Roidmi F8-hoz alapból nem jár a kisebbik motoros fej, pedig azért kétszer ennyit kérnek.

Bár nem vagyunk nagy anyagjanicsárok, szeretjük, ha valamit masszívan összeraktak, megmelengeti a szívünket, ha kiváló matériákat tapizhatunk, ebben a tekintetben a Xiaomi Roidmi F8 verhetetlen volt. Látszik is, hogy itt húzták meg a Jimmy készítői a nadrágszíjat, a JV51 bizony jócskán elmarad az F8-tól, legalábbis ebben a tekintetben. Helyenként igénytelen, de egyébként a gyakorlatban nagyon is használható anyagokkal dolgoztak, amivel nincs baj, csak ne prémium kivitelezésre számítsunk.

Két komolyabb motoros fejet kapunk – Fotó: RendeljKínait

Két különlegességet egyből kiszúrtunk, az egyik az eltávolítható akkumulátor, ami így az üzemidőt – ami egyébként 40-45 perc -, mint fő kérdést, állítja parkolópályára, a másik pedig a HEPA filter, amihez le kell csavarozni a Xiaomi Jimmy JV51 alját, ha cserélni szeretnénk. Ez annyira nem felhasználóbarát megoldás, viszont a többi elemet tényleg nagyon könnyű eltávolítani a fődarabról, így mind az összeszedett por ürítését, mind az elemek tisztítását játszi könnyedséggel oldottuk meg. A belső részeket el is mostuk, nem lett semmi bajuk, csak a HEPA filtert és a motort nem javallott víz alá helyezni.

TESZTÜZEM

A Xiaomi Jimmy JV51 vezetéknélküli porszívókhoz hasonló berendezések kivétel nélkül ugyanazt a működési elvet követve dolgoznak: egy motoros kefével felgyorsítják a levegőt, majd azt több szűrőn áteresztve, a centrifugális erő hatását is felhasználva szépen a tartály oldalfalához préselik. Az elvet a Dyson találta ki annak idején, de már egy ideje ezt használja szinte az összes konkurens.

A porszívónk legfontosabb része – Fotó: RendeljKínait

Ez egyben azért is jó, mert nem kell csilliárd meg egy watt ahhoz, hogy felszedjük a port, másrészt aksiról is üzemeltethetők ezek a berendezések. Ezek járulékos hozadéka, hogy semmilyen kábelt nem kell magunkkal vonszolni, sokkal könnyebbek lesznek az eszközök, így nők és idősek is nevetve fel tudják emelni, és egyes modellek esetében – amilyen a Xiaomi Jimmy JV51 is – az áramot szolgáltató telep is cserélhető, így az üzemidő kitolható. Undorító, mindent összekoszoló porzsákkal sem kellett bajlódnunk, egy levehető, átlátszó tartályba megy minden, ami egy mozdulattal üríthető.

Számtalan előnye van a vezeték nélküli berendezéseknek, mi például lassan egy éve használunk Xiaomi Roidmi F8-at, ami mellett a hagyományos porszívók fölöslegessé váltak, el is ajándékoztuk azokat. Aki esetleg azt gondolná, hogy csak kizárólag a kínai vonalat próbáltuk, annak plusz információ, hogy van egy Philips és egy Bosch vezetéknélküli porszívó is az ismerettségi köreinkben. Ráadásul az ünnepek lehetőséget biztosítottak két különböző lakás és egy komplett ház végigtakarítására is,

szóval bőven volt időnk tapasztalatot gyűjteni.

Ami látványosan kijön működés közben, hogy az eszköz csendes, ahhoz képest, amit porszívóknál megszokhattunk, illetve kifejezetten könnyű emelgetni. A 45 perc működési idő nemcsak papíron létezik, hanem a valóságban is ennyi, ráadásul két elektromos fejet is kapunk, egyiket általános feladatokra, másikat szőnyeghez, por és atkaeltávolításhoz. Mindkettő remekül működik, sőt tapasztalataink szerint a parkettára/laminált padlóra való henger is simán kiszedi a koszt a vékonyabb szőrű szőnyegekből.

Extra fejek, és a cső, hogy ne kelljen hajolgatni – Fotó: RendeljKínait

A portartályt nagyon egyszerű üríteni, lefele is nyithatjuk, de oldalra is elfordítható. Azt, hogy ezt milyen sűrűn kell megtennünk, alapvetően a lakásban fellelhető kosz mennyisége határozza meg, illetve a takarítandó lakás alapterülete. Egy-egy akkumulátorral egy 50 négyzetméteres és durván 65 négyzetméteres lakást is letudtunk, ami szerintünk nagyjából lefedi az átlagos magyar háztartásokat. A 240 négyzetméteres házon természetesen nem értünk végig, de itt jön képbe a cserélhető telep lehetősége, és az, hogy minden alkatrész elérhető a Xiaomi Jimmy JV51 vezetéknélküli porszívóhoz.

Ami kifejezetten meglepő, hogy a kisebb zajhatás nem jár gyengébb szívóteljesítménnyel, legalábbis érzésre, sőt szerintünk a motor is ugyanaz, mint a Roidmi F8-ban. Szépen felszed mindent, jól kiszívja a koszt a szőnyegekből, a feje is elképesztő szögben tud hajlani, szinte 90 fokban oldalra tudtuk fektetni a testet. A kezelés egyszerű: egy ravasszal indítunk, a felső részen pedig válthatunk a két teljesítményszint között – a kettes fokozattal nagyobb szívóteljesítményt kapunk, de így az üzemidő is lerövidül.

Pár dolgot azért hiányoltunk, ezek a drágább Roidmi F8 kiváltságai. Egyik a nagyon hasznos fotoszenzitív LED csík, ami a fejen helyezkedik el, és bevilágíthatunk tárgyak – például az ágy – alá, illetve nincs beépített Bluetooth modulja és applikáció alapú vezérlése sem. Ezek jópofa dolgok, de alapvetően nem sokban befolyásolják a napi használatot. Ellenben az, hogy az összes alkatrész külön megvásárolható, az nagy segítség, még akkor is, ha a pótaksi meglehetősen borsos, 27 000 forintos áron kapható, cserébe az üzemidő gyakorlatilag végtelen hosszan kitolható.

Könnyen szétszedhető, könnyen takarítható – Fotó: RendeljKínait

ÖSSZEGZÉS

A Xiaomi Jimmy JV51 pont azt nyújtja, amire a magyar néplélek vágyik: olcsón, egy nagyon használható eszközt, ami jelentősen gyorsítja és könnyíti a takarítást. A cserélhető akkumulátor komoly előny, ahogy a könnyű kezelhetőség, a mérsékelt zajszint és a mérsékelt súly is, az egyetlen igazi áldozat, amit hoznunk kell, az a picit gyengébb anyagminőség, de ezt 50 000 Ft-ért szerintünk érdemes bevállalni.

Természetesen az 54 000 forintba kerülő termék áfa- és vámmentes szállítással érkezik, de elérhető német raktárból is, így villámgyorsan kis hazánkba érkezik, ráadásul a HUYLRKHC kuponkóddal 60 000 forintba kerül. Aki pedig a nagyobb tesó kiváltságait – jobb minőség, applikáció alapú vezérlés, mágneses tartó – is magáénak tudná, az még mindig megveheti a Xiaomi Roidmi F8-at, majdnem dupla ennyiért, de kacsingathat a Xiaomi Jimmy JV71 felé is.

Galéria
Fotó: RendeljKínait

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik