Tech hardverteszt

A Xiaomi 4K-s okostévéje olcsó, viszont bőven akadnak árnyoldalai

A Xiaomi okostévéi – egyelőre – a nagyobb hazai áruházakban ugyan nem kaphatók, de a népszerű kínai gyártó készülékei ettől függetlenül beszerezhetők Magyarországon, így a RendeljKínait csapata le is csapott egy 55 hüvelykes Mi TV 4S modellre, hogy első kézből próbálhassák ki, mit is kínál a meglehetősen baráti áron, 155 000 Ft környékén kínált modell.
Korábban a témában:

Mivel egy 55 hüvelykes készülékről beszélünk – ami nagyjából 140 centis képátlót jelent – a tévé dobozának kibontását jó, ha két ember végzi. Egyedül is megoldható, de egy ilyen hatalmas képernyő esetén jobb biztosra menni. Az összeszerelés nem atomfizika, mindössze az alumínium lábat kell felcsavarozni a tévé aljára, és már mehet is a komódra. Ha pedig a falra helyeznénk, akkor sincs gond, hiszen a konzolos rögzítéshez szükséges szabvány furatok megtalálhatók a készülék hátulján.

Fotó: Xiaomi

A Mi TV 4S külsőre egészen pofás: a kerete mindössze 1 cm, és az alsó káva is csak ennek a duplája. Ezek a felületek szálcsiszolt alumíniumból készültek, és az alul látható Mi logó sem hivalkodó. A hátsó része fekete műanyag borítást kapott, és két helyre kerültek a különféle csatlakozók, amik a következők: 3 USB 2.0, 3 HDMI bemenet, jack csatlakozó, CI kártya, Ethernet port, AV bemenet és TV tuner.

Távirányítót is kapunk a készülékhez, ami Bluetooth-os, így egy másik szobából is használható, sosem veszti el a kapcsolatot és villámgyorsan működik. Sok gombot ugyan nem találunk rajta, de az alapnavigáció elvégezhető vele, és kapunk gyorsbillentyűket is, amikkel aktiválható a Google Asszisztens és a Xiaomi saját felülete, a PatchWall. Ha pedig valamiért nem működne a távvezérlő, akkor van egy rejtett gomb a készüléken, amivel manuálisan kapcsolhatjuk ki és be a tévénket.

Segít a RendeljKínait!

Miért rendelsz Kínából vaktában? Inkább olvasd el a tesztjeinket és dönts okosan! Irány a RendeljKínait!

Szép-szép, de kell ez otthonra?

Az első beüzemeléskor – lévén az Android 9 tévés változatát futtató eszközről van szó – be kell jelentkezni a Google-fiókkal, és elméletileg elérünk minden kompatibilis szolgáltatást. Azért csak elméletileg, mert hiába beszélünk globális piacra szánt okostévéről, a rendszer le van korlátozva, akadnak olyan appok, amik egy androidos Sony vagy Philips tévén simán letölthetők, de itt nem.

Nincs például Netflix, holott a legtöbb itthon forgalomba kerülő tévén előre telepítve kapjuk a legnépszerűbb streaming alkalmazást. Az HBO GO ugyan leszedhető, de 5.1-es hibakóddal nem enged lejátszani semmit. Ezt ugyan ki lehet kerülni egy androidos telefonnal a beépített Chromecastnak köszönhetően, de az ember alapvetően azért vesz okostévét, hogy ilyesmivel már ne kelljen foglalkoznia. És ez igaz a szoftveres berhelésre is: a Google-ből megtudhatjuk, miképp telepíthető mégis a Netflix, de 155 000 forint kifizetése után elvárható lenne, hogy ilyesmire már ne kelljen – nem kevés – időt pazarolni.

Szoftveresen tehát akadnak gondok, ráadásul a távirányítóval sem lehet mindig megfelelően navigálni, így ennél a tévénél még egy egeret és egy billentyűzetet is érdemes a közelben tartani.

Jó hír ugyanakkor, hogy a Kodi fut a Xiaomi tévéjén, és ezzel elég sok probléma áthidalható. A Xiaomi saját kezelőfelületet is tett a készülékre, ez a PatchWall. A magyar régióban viszont ennek egyelőre nincs sok értelme, hisz nincs lokális tartalom. A gyártó jelenléte ugyanakkor erősödik itthon, így remélhetőleg a helyzet változni fog, addig is az Android TV felületét kell használni, de ez nem nagy érvágás, mivel megfelelően működik, még a hangalapú keresés is. A távirányítóban van mikrofon, így a szánkhoz közel tartva a rendszerbe beépített Google Asszisztens simán felismeri a kimondott keresőszavainkat. Csak az a gond, hogy nem mindig akarta meghallani, hogy beszélünk hozzá.

Hardver szempontjából szerencsére erősebb a Mi Tv S4, mint szoftveresen. A 4K felbontás önmagáért beszél, és erre még rájön a 60 Hz-es képfrissítés. A kijelző színek szépek, a betekintési szögek rendben vannak, és a hangélményre sem lehet panasz – utóbbiért két darab, egyenként 10 wattos hangszóró felel. A rendszer gördülékeny kezelését egy négy Cortex A55-ös maggal szerelt processzor biztosítja, amit 2 GB memória egészít ki. A háttértár 8 GB, amin a legtöbb alkalmazás kényelmesen ráfér.

Egyedül a nagyméretű játékokkal gyűlhet meg a bajunk, de a Real Racing 3 telepítése után egy kevéske hely még így is maradt. A versenyprogram meglepően jól fut a készüléken, de az irányításhoz elengedhetetlen egy kontroller, és erre figyelmeztet is a Google Play.

Ami a képalkotást illeti, a kijelző szép képet közvetít, ugyanakkor azt muszáj megemlíteni, hogy az arcokat valamiért elmossa a TV. Mi körülbelül 4 méterről tévéztünk, ebből a távolságból az 1080p-s tartalmak is jól festettek, egy-egy 4K-s tartalom esetén pedig az állunk is leesett. Viszont nem minden filmnél volt ez a benyomásunk, néha úgy éreztük, hogy csupán „elmegy” a kép, máskor meg oda-vissza voltunk tőle.

5 Fotó megtekintése

A Xiaomi 4K-s okostévéje olcsó, viszont bőven akadnak árnyoldalai

Fotó: Xiaomi
Még több +
Fotó: Xiaomi
Még több +
Fotó: Xiaomi
Még több +
Fotó: Xiaomi
Még több +
Fotó: Xiaomi
Még több +

Összegzés

A hardvert szépen összerakták, és egészen impozáns a hatalmas TV. A képminőség ugyan nem mindig győzött meg minket, de a panel alapvetően rendben van. A szoftveres rész viszont problémás, szenvedtünk vele, mire nagyjából úgy működött, ahogy mi szerettünk volna. Tehát nem annyira Plug and Play, cserébe viszont olcsó: 155 000 forintért már itthon is be lehet szerezni.

Ezen ár hallatán gondolhatnánk azt, hogy megéri kompromisszumot kötni, és az sincs kizárva, hogy idővel frissül a rendszer, és eltűnnek a korlátozások. Ugyanakkor érdemes tisztában lenni azzal is, hogy plusz 15 000 forintért már olyan szintén androidos Philips tévét kapni, ahol nincs távirányítós probléma, nincs semmilyen korlátozás, simán megy a Netflix és az HBO GO, ráadásul a képminőség is olyan, amit a Xiaomi készüléke még képtelen biztosítani a vásárlóknak – persze a méret ebben az esetben csak 43 hüvelyk, nem 55, de kis szerencsével 200 000 Ft környékén már az utóbbi is beszerezhető az említett típusból.

A teszt a RendeljKínait közreműködésével készült.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.