Tech játékteszt

Nagyot csattantam a Hungaroringen, de azért élveztem

Az évenként megjelenő sportjátékok esetében mindig kérdéses: vajon mennyit tudtak hozzátenni a fejlesztők az előző részekhez. Nincs ez másként a száguldó cirkuszba kalauzoló programokkal sem: tesztünkből kiderül, hogy mit nyújt az F1 2018.

Motorsportokból nem könnyű jó videojátékot készíteni. Mindig ott a nyomás az eredeti sport rajongói részéről, hogy a program a lehető legrealisztikusabb legyen, még az utolsó csavar is befolyással bírjon a légellenállásra. Ugyanakkor mellettük figyelni kell a kevésbé fanatikus játékosokra is, akik sokszor csak kocsikázásra vágynak, meg szeretnék virtuális formában átélni, hogy

milyen érzés egy Forma 1-es gépben ülve lenyomni Nico Rosberget vagy Lewis Hamiltont a girbegurba monacói pályán.

A Codemastersnek szerencsére van tapasztalata az Forma–1-es játékok terén, hiszen immár kilenc éve ők fejlesztik a minden évben megjelenő hivatalos programot. A csapat ráadásul a 2014-es mélypont óta egyre jobb és jobb alkotásokat dobott piacra, és az F1 2018 is ehhez a tendenciához igazodik.

MALAJZIA OFF, HOCKENHEIMRING ÉS CIRCUIT PAUL RICARD ON

Ahogy azt már megszokhattuk az elmúlt évek során, a látványra nem lehet panasz. Az autók és a pályák gyönyörűek, az időjárási elemek realisztikusak, a törmelékek és a kődarabkák pedig össze-vissza repkednek a pályán, ha épp koccanás van előttünk, vagy ráhajtottunk a kavicságyra. Már csak a láthatóan unatkozó közönséggel és a bokszutcában gépiesen mozgó személyzettel kéne kezdeni valamit.

A látványra alapvetően most sem lehet panasz – Fotó: Codemasters

Bár még életemben nem vezettem Forma 1-es autót, a vezetési élmény tekintetében az idei rész állhat a legközelebb a valósághoz – még szerencse, hogy az irányítás állítható, különben versenyző legyen a talpán, aki képes gond nélkül elvezetni a járgányát. Számomra a legérdekesebb a gumik viselkedése volt, hiszen az abroncsok minden korábbinál realisztikusabban reagálnak a pilóta döntéseire – a kontroller például vad rezgésbe kezd, ha a pilóta lehajt a pálya széléről.

Ez különösen izgalmas élmény biztosít, mikor az ember egy technikásabb pályán, például a Hungaroringen igyekszik helyt állni.

Mivel a Forma-1 a valóságban átesett némi változáson, az újdonságokat a Codemastersnek is be kellett építenie a játékba. Ilyen kisebb átalakulás például az autókon kötelezővé tett védőkeret, amik természetesen az F1 2018-ban is megjelentek. A pályák tekintetében pedig idén Malajziát kell hanyagolnunk, bekerült ugyanakkor Hockenheimring és a Circuit Paul Ricard.

A játékmódok közül a karrier a legizgalmasabb: egy fiktív újonc bőrébe bújva kell végigverekednünk magunkat a világbajnokság nagydíjain. Kezdéskor választhatunk, hogy a legújabb autókkal vagy a klasszikus járművekkel akarjuk-e kipróbálni magunkat a száguldó cirkuszban. Mindkét lehetőségnek megvan a maga varázsa: míg utóbbi választás esetén minden korábbinál gyorsabban száguldozhatunk, addig a régebbi kocsikkal felmérhetjük, hogy mennyit fejlődött a technika az elmúlt évtizedek során.

Igazi karrier futhatunk be a kormány mögött – Fotó: Codemasters

SPORTEMBEREK, SHOWMANEK

Érdekes újítás ugyanakkor a versenyhétvégés interjúk beépítése: ilyenkor egy riporternő közelít meg minket, és feltesz pár kérdést, amikre érdemes körültekintően válaszolnunk, mert rossz reakciók esetén nemcsak az istállón kívül szerezhetünk magunknak ellenségeket, de akár a csapat tagjai között is.

Ha lehet, ne szidjuk a technikai stábot a béna szabadedzés után.

A válaszaink alapján ráadásul az is eldől, hogy a sajtóban igazi sportemberként, vagy amolyan odaszólogatós showmanként válunk-e ismertté. Hasonló pozitív változás, hogy a tapasztalati pontok gyűjtése, illetve az autók fejlesztése gyorsabb ütemben zajlik, mint a korábbi években. Ez főleg azoknak jelenthet pluszt, akik hamar elvesztik a motivációt, ha egy program nem jutalmaz kellő mértékben.

Nem mindegy, hogy nyilatkozunk – Fotó: Codemasters

Kiemelendő továbbá, hogy némi javulást tapasztaltam a mesterséges intelligencia terén is: Hamiltonék például minden korábbinál agresszívebben igyekeznének az élre törni. Ez kicsit talán nehezebbé is teszi a versenyeket, így fontos, hogy az ember belője a határait: a túl könnyű játék unalmassá, a túl nehéz pedig frusztrálóvá válhat. Az persze elképzelhető, hogy a kísérletezés során az ember párszor nekicsattan a Hungaroring falának, de közben azért élvezetes marad a játék.

ÉVEK ÓTA UGYANÚGY ÜNNEPLÜNK

Persze az F1 2018 messze nem tökéletes. Továbbra is zavaró, hogy lényegében évek óta ugyanaz a menüt kapjuk, és szinte semmit nem változott a kommentár vagy éppen a győzelmek utáni ünneplés látványa. Ezek elsőre ugyan apróságnak tűnhetnek, de aki évről évre kipróbálja az éppen aktuális játékot, annak az ilyen olcsó megoldások joggal szúrhatják a szemét.

Emellett az is elég frusztráló, hogy a gép által irányított versenyzők nagyon hektikusan teljesítenek: volt, hogy az időmérőn másodperceket vertek rám, majd a futamra mintha kicserélték volna őket.

Az is hiányérzetet kelt – igaz, ez nem csak az idei F1-gyel probléma – hogy a fejlesztők nem tettek olyan oktatómóot a programba, ahol az egyszeri játékos megérthetné, hogy nagyjából miről is szól a Forma-1 – elvégre messze nem olyan evidens sport ez, mint mondjuk a futball. Persze a játék alapvetően azoknak készült, akik tudják, hogy ki Max Verstappen, és hogy mi az a szuperlágy, de egy ilyen motorsportos, amúgy élvezetes programnak az is lehetne célkitűzése, hogy alaposabban megismertesse a száguldó cirkuszt a szélesebb közönséggel.

Szélsőséges időjárásban is próbára tehetjük magunkat – Fotó: Codemasters

PÁLYÁRA FEL!

Viszont a hibái ellenére az F1 2018 abszolút ajánlható játék. A fejlesztőknek sikerült eltalálniuk az egyensúlyt, és a programot valószínűleg egy vérbeli Forma-1 rajongó és egy laikus is ugyanúgy tudja élvezni. Az újítások ugyan nem jelentősek, de így is nagyban hozzátesznek a játékélményhez.

A szintén nem túl nagy, de mégis zavaró hibák miatt ugyanakkor nem beszélhetünk kimagasló alkotásról – számomra még mindig PC-s F1 2002 az etalon. Éppen ezért a magam részéről nyolc lágy keverékű gumit adok az F1 2018-nak a maximálisan adható tízből.

Ki ne akarna meghajtani egy ilyen szépséget? – Fotó: Codemasters

Az F1 2018 2018. augusztus 24-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Tesztünkhöz az Xbox One-os verziót használtuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik