Fidel Castro részvétele nélkül kezdődtek meg Havannában kedden este a kubai elnök 80. születésnapjával kapcsolatos ötnapos ünnepségek, amelyeket betegsége miatt augusztusban már elhalasztottak.
Az állam- és kormányfők munkavacsorájával kedd este megkezdődött a NATO rigai csúcsértekezlete. A tanácskozáson részt vesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.
Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Unió tagállamainak többsége ismerte CIA terrorizmussal gyanúsított személyek Egyesült Államokon kívüli titokban történt letartóztatására és elszállítására vonatkozó politikáját.
Az ENSZ egy szakértői munkacsoportja fölszólította kedden az iraki kormányt, hogy ne hajtsa végre a Szaddám Huszeinre, az ország volt diktátorára kiszabott halálbüntetést, mert az ítéletet megelőző eljárást súlyos hibák tarkították.
A The New York Times című amerikai napilap kedden megjelent, amerikai hírszerzési forrásra hivatkozó jelentése szerint a Hezbollah síita szervezettől Libanonban kapott kiképzést.
Az amerikai elnök a rigai NATO-csúcson leszögezte, nem hajlandó az amerikai csapatok kivonására Irakból mindaddig, amíg végre nem hajtották feladatukat.
Új javaslatot nyújtott át az Irán elleni szankciókról három európai ország, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia Kínának, Oroszországnak és az Egyesült Államoknak - jelentette be kedden a francia külügyminisztérium.
Még meg sem kezdődött a NATO rigai csúcsértekezlete, de Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár máris jelezte, hogy hamarosan, valószínűleg 2008 tavaszán újabb csúcstalálkozót tart a katonai szövetség.
Keddi londoni értesülések szerint már öt helyszínen talált sugárzásnyomokat a Scotland Yard, amely a polónium 210-es radioaktív izotóppal megölt egykori orosz titkos ügynök, Alekszandr Litvinyenko halála ügyében nyomoz.
A török kormányfő elmondása szerint a pápa biztosította őt arról, hogy támogatja országa uniós csatlakozását. Beiktatása előtt XVI. Benedek még azt hangsúlyozta, hogy Törökország nem tartozik a kontinenshez.
Legkevesebb tíz fiatal menekülő a tengerbe fulladt Nyugat-Afrika partjai közelében, amikor bárkájuk ismeretlen okból elsüllyedt. Eddig 27 ezren érkeztek Afrikából a Kanári-szigetekre.
Másfél éve tartó uralkodásának legnehezebb és legkényesebb utazását kezdi meg kedden a pápa, amikor első ízben látogat a túlnyomórészt muzulmánok lakta Törökországba. XVI. Benedek meglehetősen hűvös fogadtatásra számíthat, a törökök ugyanis a regensburgi egyetemen mondott vitatott beszéden kívül azt sem felejtették el, hogy a pápa, még bíborosként határozottan ellenezte az ország EU-csatlakozását.
Több tízezer rendőr, titkos ügynökök, páncélozott limuzin és sajtóinformációk szerint a Moszad is részt vesz a pápa személyes védelmében a katolikus egyházfő négynapos isztambuli látogatása során. XVI. Benedek pápa aligha találhatott volna ennél rosszabb időpontot arra, hogy tiszteletét tegye egy muszlim országban.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy repülőgépe 2003-ban Kabulból jövet leszállt Lengyelországban, majd kisvártatva továbbindult az amerikai fegyveres erők kubai területen lévő guantánamói támaszpontja felé - jelentette hétfőn a Zycie Warszawy című lengyel lap.
Észtországot is felkeresi George Bush amerikai elnök, útban a szomszédos Lettország fővárosában, Rigában kedden kezdődő kétnapos NATO-csúcstalálkozóra.
Meggyilkolták a francia hírszerző szolgálatok (DGSE) egyik altisztjét, társát pedig súlyosan megsebesítették a dél-iraki Bászra egyik ellenőrző posztjánál a helyi biztonsági erők.
A brit belügyminiszter hétfői nyilatkozata szerint "több" londoni helyszínen kimutatták a polónium 210-es szintetikus sugárzó izotópot, amellyel Alekszandr Litvinyenko Londonba dezertált egykori orosz kémet meggyilkolták.
Halálosan megfenyegették a Novaja Gazeta két munkatársát, aki kolléganője, Anna Politkovszkaja meggyilkolásáról, illetve az észak-kaukázusi helyzetről jelentetett meg cikket a független orosz folyóiratban - közölte hétfőn az újság szerkesztősége.
Ismét Angela Merkelt választották a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé hétfőn. A CDU eddigi elnöke számára a mostani volt az első megmérettetés azóta, hogy kereken egy éve vezeti Németország nagykoalíciós kormányát.
Kizárták a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatói testületéből hétfőn a magyar feliratok kifüggesztéséért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két vezetőjét. A szankciót helyeselte a szenátusban helyet foglaló magyarok többsége is.
Prodi bejelentése szerint az utolsó olasz katona december elején távozik Irakból. A lengyel köztársasági elnök közlése szerint Lengyelország 2007 végéig visszahívja az Irakban jelenleg szolgálatot teljesítő 900 katonáját.
Nem jelent meg perének első tárgyalásán az éhségsztrájkoló Vojislav Seselj, így kirendelt ügyvéd képviselte a háborús bűnökkel vádolt szerb ultranacionalista politikust a hágai Nemzetközi Bíróság előtt.