Külföld

Újabb NATO-csúcs 2008 tavaszán

admin
admin

2006. 11. 28. 15:29

Még meg sem kezdődött a NATO rigai csúcsértekezlete, de Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár máris jelezte, hogy hamarosan, valószínűleg 2008 tavaszán újabb csúcstalálkozót tart a katonai szövetség.

Jaap de Hoop Scheffer kedden Rigában úgy fogalmazott, hogy várakozásai szerint 2008-ig a NATO szemmel látható előrehaladást ér el katonai akciói terén: így például csökken katonáinak létszáma Koszovóban, Afganisztánban pedig a hatékony és megbízható helyi biztonsági erők fokozatosan átveszik az ország mind nagyobb része felett az ellenőrzést.

A főtitkár elmondta, hogy a majdani, 2008-as csúcsig előrelépést vár a tagállamok, illetve a NATO és partnerei közötti politikai párbeszédben, méghozzá olyan témákban is, amelyeket eddig nem vagy csak ritkán érintettek. Példaként az energiabiztonság kérdését hozta fel.

Reményét fejezte ki, hogy 2008-ig előrelépés történik a NATO és az EU kapcsolataiban, abban, hogy az eddiginél jobban, hatékonyabban koordinálják akcióikat, valamint a Riga utáni időszakban sikerül majd átfogóan újrafogalmazni a NATO céljait és szerepköreit, hiszen ezek egyre sokrétűbbek. Jaap de Hoop Scheffer ennek kapcsán felvetette egy olyan új alapdokumentum kidolgozását, amely felvázolná a NATO stratégiáját.

Afganisztánra visszatérve a NATO-főtitkár elfogadhatatlannak mondta, hogy az ország déli részén a tálibok ellen folytatott hadművelethez még mindig hiányzik az előírt csapatlétszám 20 százaléka (a katonai tervezők szerint 2500 főre lenne még szükség), s ismét csak nehezményezte, hogy az alakulatok bevetését különböző nemzeti korlátozások nehezítik. Jobb együttműködést sürgetett a NATO vezette afganisztáni biztonsági erő, az ISAF és a civil szektor szereplői között.


Hermetikusan lezárt csúcs


Szinte teljesen kihalt utcák és bezárt boltok fogadták kedden a NATO rigai csúcsértekezletére érkező állam- és kormányfőket. A csúcs helyszíneként szolgáló Olimpiai Sportcentrumot hermetikusan elzárták a világtól: az egész környéket vaskorlátokkal vették körül. A lezárt területen lévő focipályán is ötméterenként álltak a sárga kabátos rendőrök.


A csúcs résztvevőinek biztonságára összesen kilencezer rendőr és katona vigyáz: a lett biztonsági erők mellett a NATO is kétezer fegyverest telepített az országba. Riga felett helikopterek köröznek, a város kikötőjében pedig két hadihajó horgonyoz, készenlétben bármilyen eshetőségre.


Putyin is Rigába tart


Vlagyimir Putyin orosz elnök Rigába kíván utazni a NATO-csúcsértekezlet idején, hogy személyesen fejezhesse ki jókívánságait Jacques Chirac francia elnöknek, aki az értekezlet idején tölti be 74. életévét. Az Elysée-palota bejelentette kedden, hogy az orosz elnök kezdeményezett egy rigai ünnepi vacsorát, amelyen Chirac elnök, Vaira Vike-Freiberga lett államfő és ő venne csak részt. Putyin szerda estére javasolta ezt az összejövetelt, amikorra a NATO-csúcs már befejezi munkáját.


Putyin értelemszerűen nem hivatalos a NATO-csúcsra, Oroszország nem lévén tagja, sem tagjelöltje az észak-atlanti szövetségnek. A Diena lett napilap online-kiadása tudni véli, hogy Putyin már meg is kapta a lett vízumot. Hivatalban lévő orosz elnök nem járt még Rigában Lettország 1991-es függetlenné válása óta. Egyes lett kommentátorok aggodalmuknak adtak hangot, hogy Putyin váratlan feltűnése Rigában bizonyos mértékig elterelheti a figyelmet a lettek által roppant gondosan megszervezett NATO-csúcsról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.