Külföld

Nagyon kell vigyázni a pápára

admin
admin

2006. 11. 28. 06:00

Több tízezer rendőr, titkos ügynökök, páncélozott limuzin és sajtóinformációk szerint a Moszad is részt vesz a pápa személyes védelmében a katolikus egyházfő négynapos isztambuli látogatása során. XVI. Benedek pápa aligha találhatott volna ennél rosszabb időpontot arra, hogy tiszteletét tegye egy muszlim országban.

Hergel a merénylő

Mégsem akar XVI. Benedek pápával találkozni Mehmet Ali Agca, aki 1982-ben sikertelen merényletet követett el II. János Pál pápa ellen. Agca, aki 2000-ben történt olaszországi kiadatása óta gyilkosságért ül egy törökországi börtönben, két héttel ezelőtt azt kérte: helyezzék szabadlábra, hogy üdvözölhesse a pápát. Hétfőn azonban ügyvédje isztambuli sajtókonferencián közölte: Agca szerint “Ratzinger egy szerencsétlen alak, akivel nem akar találkozni”. Agca egyúttal elítélte az általa “náci maradványnak” nevezett pápa “gyűlöletpolitikáját, amely arra ösztönzi a népeket, hogy szembeforduljanak egymással”.

Bár az ígért egymillió ember elmaradt, több tízezer muszlim tüntetett vasárnap Isztambulban XVI. Benedek pápa e héten esedékes törökországi látogatása ellen, jelezvén, hogy a vizit diplomáciai súlyával vetekszik annak biztonsági kockázata. Hogy mindez így alakult, abban a maga a pápa sem teljesen vétlen, miután egy átgondolatlan mondatával több tízezer fundamentalista muszlim ellenérzéseinek adott táptalajt.

A katolikus egyházfő szeptemberi beszédében egy XIV-XV. századi bizánci császár gondolatait idézte, aki az iszlámot karddal terjesztett vallásnak nevezte, és aki szerint Mohamed próféta csak gonoszságot és embertelenséget hozott a világra. A muzulmánokból kiváltott reakciók miatt az egyházfő bocsánatot kért, de az iszlám világban ezt sokan nem tartják elégségesnek. Ez utóbbiak közé tartozik a legutóbbi választásokon 380 ezer szavazatot begyűjtő, a vasárnapi tüntetést szervező Üdv Pártja is, csakúgy mint a nacionalista Nagy Egység Pártja, melynek tagjai közül néhányan alig egy héttel ezelőtt – igaz, csupán átmenetileg – elfoglalták az Aja Szofija épületét. Vélhetően az sem növelte a törökök rokonszenvét a pápa iránt, hogy még beiktatása előtt kijelentette: a vallási és kulturális különbségek miatt a muzulmán Törökország nem tartozik Európához.

Páncélozott limuzin

Érthető tehát, hogy a pápa biztonságára több ember vigyáz majd, mint két éve George Bush amerikai elnökére, aki a NATO 2004. júniusi csúcstalálkozóján vett részt Törökországban. Olasz sajtóinformációk szerint a katolikus egyházfő négynapos látogatásának idejére 10-15 ezer rendőrt mozgósítanak Isztambulban, ám a La Repubblica című lap azt is megjegyzi, hogy legalább húszezer tüntető érkezik az ország különböző részeiről Isztambulba – köztük több száz titkos ügynök dolgozik az incidensek elkerülése érdekében.

Az említett olasz lap szerint egyébként az izraeli titkosszolgálat is részt vesz a pápa személyes védelmében, s a Moszad ügynökei már meg is érkeztek Isztambulba, hogy olasz és vatikáni kollégáikkal együtt segítsék a török biztonsági szolgálat munkáját. Szintén a La Repubblica számolt be arról is, hogy néhány héttel ezelőtt már letartóztatták egy csoport jó néhány tagját, akik a pápa ellen készültek merényletet elkövetni. Azonban nem csupán XVI. Benedek pápa az, akinek szüksége van a komoly védelemre, a már idézett olasz lap ugyanis úgy tudja, hogy Walter Kasper bíboros is a lehetséges célpontok között szerepel.

A biztonsági intézkedések jó része nem nyilvános, az azonban a BBC szerint már most biztosra vehető, hogy a pápa személyes védelme érdekében a „garázsban marad” a jól ismert pápamobil, Ehelyett biztonsági járművekkel körülbástyázott páncélozott limuzinban közlekedik majd a katolikus egyházfő, útját pedig kordonok övezik városszerte. Emellett fokozottan ellenőrzik a reptereket és a szállodák is jelentős rendőri védelem alatt állnak majd.

Nemzeti ügy

Nagy vizsga lesz ez a török biztonsági erők számára – fogalmazott a FigyelőNet megkeresésére Bökönyi István, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának korábbi vezetője, a Terrorelhárító Szolgálat egykori első embere, aki anno részt vett a katolikus egyházfő mindkét magyarországi látogatásának biztosításában. A szakember szerint ezúttal többről van szó, mint egyszerű biztosításról, a pápa isztambuli látogatása nemzeti összefogást igényel, melyben jelentős szerepet kap a kommunikáció, ezen belül is a békés hangulat megteremtése.

Erre „rímel” I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka vasárnap megjelent nyilatkozata, melyben óva intette a törököket attól, hogy “kínos incidensekkel” zavarják meg a pápa látogatását. Figyelmeztette az ország lakosságát a vizit “nagy lehetőség” Törökország számára, s ha a katolikus egyházfő elleni tiltakozások erőszakossá fajulnak, az problémákat okozhat Ankara számára az Európai Unió december közepén esedékes csúcstalálkozóján, amelyen megítélik Törökország tagságra való érettségét.

Minden fenyegetést ki kell vizsgálni

A pápa személyes biztonsága érdekében szükséges intézkedés-sorozat megtervezése jóval korábban kezdődött, mint maga a látogatás, hatalmas felderítő munka, illetve megelőző tevékenység szükséges, melynek része az is, hogy minden bejelentést komolyan kell venni – állítja Bökönyi István, aki emlékeztet arra, hogy a pápa még viszonylag alacsony kockázatúnak számító 1991-es magyarországi látogatása előtt is 59 pápaellenes fenyegetés vált ismertté, ám ezek közül egy sem állta ki a valóság próbáját.

A jelenleg az In-Kal Cégcsoport stratégiai igazgatójaként tevékenykedő exrendőr szerint a pápa hatékony védelmében komoly szerepe lehet majd a légtér megfelelő biztosításának is, mely különösen az elmúlt évtizedben vált komoly veszélyforrássá. A teljes biztonság soha nem garantálható, véli a szakember, aki ugyanakkor kifejezetten jó véleménnyel van a török rendvédelmi szervek munkájáról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.