külföld

A rendőrség becslése szerint mintegy hétezren tüntettek vasárnap George Bush amerikai elnök crawfordi birtoka közelében az iraki háború ellen, illetve mellett. A két tábor egymástól húsz kilométer távolságban gyülekezett már szombat óta.
2005. 08. 28. 16:36
Irakban lezárult az alaptörvény-tervezet kidolgozásának folyamata, miután a szövegező bizottság tagjainak elsöprő többsége aláírta az új iraki alkotmánytervezet végső változatát. Igaz ugyan, hogy a "szunnita arabok, a világi személyek, a kurdok és a kommunisták" bizonyos körei fenntartással éltek a szöveggel kapcsolatban.
2005. 08. 28. 16:19
Miami után New Orleanst fenyegeti a Katrina hurrikán. A város kész az evakuálásra is. A Katrina jelenleg négyes erősségű, és 232 kilométer per órás sebességgel söpör végig az Egyesült Államok partjain – írja a CNN.
2005. 08. 28. 12:46
Feltehetően öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a dél-izraeli Beér Seva városának központi autóbusz-pályaudvarán. Az első jelentések szerint a robbanásban tízen megsebesültek, közülük ketten válságos állapotban vannak. A merénylő a helyszínen meghalt.
2005. 08. 28. 10:40
A magyar államfő szerint bármilyen döntést hoz majd Bécs a magyar munkavállalókat is érintő átmeneti munkaerő-piaci korlátozások kérdésében, az nem fogja megterhelni a magyar-osztrák kapcsolatokat.
2005. 08. 26. 14:27
Európa-szerte 42 halálos áldozatot követelt az ítéletidő az utóbbi pár napban. Bár a viharfelhők még nem vonultak el, szakértők szerint valamelyest normalizálódik az időjárás.
2005. 08. 26. 14:04
Ázsiai pénzügyi központok ellen tervez merényletet az al-Kaida – nyilatkozta csütörtök este a Financial Times című lapnak adott interjúban egy terrorizmus elleni harccal foglalkozó tekintélyes francia szakértő.
2005. 08. 26. 13:41
Angela Merkel győzelmével ért véget elemzők szerint a különböző pártok képviselőinek első nyilvános vitája Németországban. A kereszténydemokraták előnye a szavazók körében is jelentős.
2005. 08. 26. 11:58
Péntek hajnalra már trópusi viharrá szelídült a Katrina hurrikán, amely legkevesebb három áldozatot követelt Floridában. A CNN értesülései szerint mind a három halálesetet kidőlt fák okozták. A félszigeten közel másfélmillió ember maradt áram nélkül.
2005. 08. 26. 11:17
A Fatahhoz kötődő Abu Ris Brigádok fegyveres palesztin szervezet csuklyásai ünneplik a zsidó telepek kiürítését egy gázai menekülttáborban. A fehér kámzsa az öngyilkos merénylőkre utal. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa üdvözölte a 21 gázai és 4 ciszjordániai zsidó telep felszámolását, ígéretes kezdetnek nevezve az izraeli intézkedést a békefolyamat újabb szakaszában.
2005. 08. 26. 08:10
Tizenhét halálos áldozatot követelt egy párizsi lakóházban pénteken kora hajnalban keletkezett tűz. Nem végleges mérleg szerint az áldozatok között legkevesebb négy gyermek van. A sebesültek száma harminc, és két személy állapota válságos.
2005. 08. 26. 07:48
Megsebesült az ingusföldi miniszterelnök egy csütörtöki merényletben. Ibragim Malszagovot kórházba szállították, miután konvoját pokolgépes támadás érte a Csecsenfölddel szomszédos oroszországi tagköztársaság volt fővárosában, Nazranyban. Hírügynökségi beszámolók szerint két robbanás történt Malszagov háza közelében, aki súlyosan megsebesült a lábán. Malszagov egyik testőre meghalt és megsebesült több járókelő is.
2005. 08. 25. 15:29
Tizennégyre nőtt Hargita megyében az árvíz áldozatainak száma; a Duna televízió beszámolója szerint három személyt – köztük egy négyéves kislányt – eltűntnek nyilvánítottak – írja a transindex.ro.A halottakról ellentmondásos adatok látak napvilágot: a Hargita Népe szerint Malomfalván volt a legtöbb áldozat, 4, a Mediafax jelentése szerint viszont Farkaslakán kilencen haltak meg.Becslések szerint 1 450 000 [...]
2005. 08. 25. 12:57
Halálos áldozata is van a Somogy megyei özönvízszerű esőzéseknek. A tapsonyi halastóba fulladt egy halőr, amikor a zsilipet akarta megnyitni, hogy ne szakadjon át a gát.
2005. 08. 24. 15:17
Ivan Gasparovic szlovák államfő szerdán leváltotta a gazdasági tárca éléről Pavol Rusko minisztert, aki miután szabálytalannak és a posztjával összeegyeztethetetlennek minősülő pénzügyi tranzakciókba keveredett, nem volt hajlandó önként felállni a miniszteri székből.
2005. 08. 24. 14:18
Olvasói sztorik