Pannónia elvesztése után Csaba királyfi Szittyaországba ment, és arra buzdította népét, térjen vissza a németeken bosszút állni. Itt mindössze háromezer hun maradt, akik félelmükben Erdélybe költöztek és székelynek kezdték magukat nevezni.
Attila hun király kiváló politikus és stratéga volt, harcosai ijesztőek, miatta alapították meg Velencét, és Róma csak egy járványnak köszönhetően úszta meg a hun uralmat.
Attila király alacsony termetű, széles mellű férfi volt, szigorú, de kegyes, rendkívül csavaros eszű és módfelett szerelmes természetű – magát a magyarok királyának, a földkerekség rémének, Isten ostorának neveztette.
Hunor és Magor hun-magyar népe elrendezte az otthoni dolgokat, kapitányokat választott, majd vezetésükkel egymillió harcos indult nyugat felé az Úr 373. esztendejében.
Szűkössé váltak már Meotisz mocsarai a 108 hun-magyar nemzetségnek, ezért új hazát foglaltak maguknak: Szittyaországot, amelybe korábban a római császárok és Nagy Sándor bicskája is beletört.
Szarvasünőt űzve talált új hazát Hunor és Magor, majd elkövetve az „özönvíz utáni első rablással” feleséget szereztek maguknak. Megszületett a hun és a magyar nemzet.
Mikor és hol tűnik fel a történelemben a magyar etnikum? Mi lehetett ez előtt és milyen kapcsolatban állhattak Attila hunjaival? Erről szól a magyarság őstörténetét a tudomány jelen állása szerint megfogni kívánó sorozatunk második része.