Összeállításunkban a távközlés olyan alapfogalmait és összefüggéseit ismertetjük, amelyek közelebb visznek az iparág, azon belül is főként a mobiltávközlés megismeréséhez.
Továbbra is bizonytalan a várt fellendülés, miközben “az iraki válság megoldatlansága, az azzal kapcsolatos nemzetközi konfliktusok éleződése egyértelműen rontja a gyors kibontakozás esélyét – állapítja meg gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A tárca lejjebb is vette az idei gazdasági növekedésre – ezen belül az áruk, szolgáltatások kivitelének és behozatalának bővülésére – vonatkozó prognózisát. Az elemzők már [...]
Állami társaság vásárolja vissza az állami hitelekből kiépített Defend eszközparkját, ám vélhetően nem jár rosszul Csintalan Sándor, a cég résztulajdonosa sem.
Koszovó 350 állami tulajdonú gazdasági egysége közül 300-at bezárna, 50-et viszont privatizálna az elvileg Szerbiához tartozó, de valójában az ENSZ által irányított tartomány nemzetközi adminisztrációja (UNMIK). Az első 6 vállalatra vonatkozó pályázati kiírásnak március elején már meg is kellett volna jelennie – ezek közepes méretű, átlagosan 100 embert foglalkoztató cégek, amelyek tevékenységi köre a téglaégetéstől [...]
A hentesek között a legjobb matematikusnak, matematikusok között a legjobb hentesnek tartja magát Tamás Endre, a Wiesbauer-Dunahús Kft. ügyvezető igazgatója.
Új generációs vakcinán dolgoznak a nagy-britanniai Moredun Research Institute mikrobiológusai. A kutatók a kizárólag mikrobákat megtámadó vírusokat, az úgynevezett bakteriofágokat használják az oltóanyagot a szervezetbe juttató szállítóként. A már ma is létező DNS-vakcinák lényege, hogy az orvosok nem az immunválaszt közvetlenül kiváltó ellenanyagot, hanem az azt kódoló DNS-t juttatják a vérbe. A vérsejtek sejtmagjába hatolva [...]
két embert is sikerült a hazai politikusoknak felültetniük. Nem akárkiket. Egyikük Király Júlia, a bank jelenlegi elnöke, akit tavaly még meggyőztek arról, hogy nem lesz akadálya a sikeres privatizációnak, így aztán elvállalta ezt a pozíciót. A másik megvezetett személy László Csaba pénzügyminiszter, akivel elhitették, hogy a költségvetés idei bevételi tervének teljesüléséhez nyugodtan számíthat a pénzintézet [...]
Egy, az Egyesült Államokban élt és dolgozott magyar származású újságíró tulajdonából kerül kalapács alá az a különleges grafikai gyűjtemény, amelynek piacra dobására a Polgár Galéria kapott lehetőséget. A március 25-26-án, a Váci utcában elárverezendő kollekcióban közel 300 újságrajz szerepel, az Egyesült Államok lapjaiból. Olyan eredeti toll- és tusrajzokról van szó, amelyeket a rajzolók beküldtek az [...]
Ha korlátozott mértékben is, de az Egyesült Államok minden bizonnyal zavarni fogja a globális helyzetmeghatározó rendszert (GPS) egy esetleges iraki háború esetén. A védelmi szóvivő szerint a műholdas infrastruktúra blokkolása nem befolyásolja majd annak üzleti alkalmazásait, csak helyi jelleggel, és rövid időre szüneteltetik majd vagy kuszálják össze a világűrből érkező rádiójeleket. A GPS rendszert katonai [...]
Menedzserportokkal kapcsolatos vállalkozást vezetni egyelőre nem bomba üzlet Magyarországon. A szolgáltatók befektetéseik megtérülésére csak hosszú távon számítanak.
Forint ezermilliárdok várnak az uniós kasszában a magyar vállalkozásokra. A profi pályázatok megírására külön iparág szerveződik, ám a folyamat még az elején tart.
A franciaországi Crolles-ban amerikai-európai együttműködéssel felépült csipfejlesztő centrum az egész világ félvezető iparát meghatározó kutatóközponttá válhat.
A csatlakozás előtti utolsó "pillanatban" államilag támogatott vállalkozói hitelprogram indult. Ez egyben főpróba is lehet a cégek számára az uniós hitelek megpályázásához.