két embert is sikerült a hazai politikusoknak felültetniük. Nem akárkiket. Egyikük Király Júlia, a bank jelenlegi elnöke, akit tavaly még meggyőztek arról, hogy nem lesz akadálya a sikeres privatizációnak, így aztán elvállalta ezt a pozíciót. A másik megvezetett személy László Csaba pénzügyminiszter, akivel elhitették, hogy a költségvetés idei bevételi tervének teljesüléséhez nyugodtan számíthat a pénzintézet eladásából származó magas összegre.
Egészen a múlt hétig élt az az illúzió, miszerint a Postabank, amelynek történetét 10 éven keresztül át- meg átszőtték a politika szálai, 1998 után végre tisztán piaci szereplőjévé vált a magyar bankszektornak. Olybá tűnt, igaza volt a fenti személyeknek, amikor mertek nagyot álmodni. Hiszen a 2001-es alacsony ár miatt kútba esett privatizáció után napjainkra mind több jele volt annak, hogy a tavaszra-nyárra várható nyilvános eladási pályázaton indulni készülő tucatnyi vevő ezúttal hajlandó lenne kinyitni a pénztárcáját.
Ebbe az idillinek tűnő helyzetbe azonban ismét berobbantak a politikusok, akiknek a Princz Gábor ellen indult rendőrségi vizsgálat iratismertetése kapcsán, megint sikerült Postabank-ügyet csinálniuk. A helyzet szinte átláthatatlan. Nem tudni, valójában ki tette meg a kezdő lépést, az viszont nem kérdéses, hogy a sárdobálás közepette mindegyikük úgy érzi: ezzel a botránnyal csak jól járhat. A jobboldal annak örülhet, hogy ismét a szocialista érára tehető postabanki skandalumok felemlegetésétől zajos a belpolitika. A baloldal abból akar profitálni, hogy a banknak az Orbán-érában végrehajtott állami talpra állítását túlkonszolidációként igyekszik beállítani. Még Princz Gábor is a mostani kaotikus állapotok nyertesének érezheti magát, hisz bankvezetői múltjának makulátlanságát “igazolják” a túlkonszolidációs állásponton állók érvei.
A mostani zűrzavarnak azonban két vesztese biztosan van. Az egyik a Postabank, amely sokat tépázott hírnevének maradékát éppen most veszíti el, a másik pedig mi, adófizetők vagyunk, akik egészen biztosan a saját bőrünkön fogjuk érezni, amikor az állami költségvetésbe a reálisnak tűnő vételárnál néhány 10 milliárd forinttal kevesebb folyik majd be.
No és persze mindeközben a leendő vevők röhögnek a markukba, hiszen politikusaink valójában nekik kaparták ki a gesztenyét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
