Halat borért. Az elfelejtett KGST-s idôket idézi az a „barter” megállapodás-tervezet, amelyet az 1998 kezdetétôl tartó, többszörösen lezárt, majd minduntalan fellángolt magyar–lengyel agrárvám-vita újabb, s minden bizonnyal nem végsô fordulata ígér. A Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) égisze alatt kialakított vámkedvezmények ez év eleji kölcsönös visszaállításával ugyan véget érni látszott a perlekedés, de január második felében már azzal rukkolt ki Varsó, hogy kapjon kedvezményt nálunk a lengyel tengeri hal is. Ám a magyar fél csak akkor hajlana engedményre, ha hasonló elônyöket élvezne a Lengyelországba érkezô magyar bor. A decemberi vitalezáró paktumból ugyanis kifelejtették a tengeri halat. Ezek után a 20 terméket érintô, talán a nyáron életbe lépô kétoldalú agrárkereskedelmi liberalizációról szóló tárgyalásokon a napokban Budapesten sem sikerült megegyezni a hal–bor kérdésben. 
Konzervgyár Európában. Az uniós fogyasztók még ma is 84 százalékban választják a „hazai
ISMÉT VITA. Miként az a 2002 januárjában életbe lépett megállapodás után is történt (a magyar baromfi- és sertéshúsra, feldolgozott paradicsomra, búzára tavaly bevezetett lengyel vámpótlékra a magyar fél „revansként” felfüggesztette a behozatali kedvezményt a lengyel édességre, szárított zöldségre), félô, hogy ismét fellángolhat a vita. Akkor pedig a magyar áru egy centiméterrel sem jut elôrébb, mint 1998-ban, amikor Andrzej Lepper, a Paraszti Önvédelem (SO) elnevezésű, szélsôségesen EU-ellenes lengyel agrárszervezet vezetôje a lengyel határon saját kezűleg hegesztette a sínhez a magyar gabonavagon kerekét. A politikusok persze a lelkük mélyén már aligha tulajdonítanak túlzott jelentôséget az éppen aktuális hal–bor vitának, mondván: az uniós csatlakozás utáni teljes liberalizáció úgyis megold mindent. Az érintettek azonban másként vélekednek: aggódnak a magyar élelmiszerek unión belüli versenyképességéért.
Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, miközben kifejtette, hogy a magyar élelmiszerek többsége beltartalma és ára alapján állja ugyan a versenyt, maga is elismerte: lesznek „bizonyos termékek” – például az abrakfogyasztó állatok és az ezekbôl készített élelmiszerek, illetve egyes zöldség- és gyümölcsfélék –, amelyek a technológiai lemaradás miatt átmenetileg hátrányba kerülhetnek. Azt sem rejtette véka alá, hogy bár a közös belsô piacon mind a 25 tag termelôi, feldolgozói támasztanak majd konkurenciát, a „közeliek” – közöttük a környezô új belépôk – az agrárpiacokon „veszélyesebbek”, mint például a britek.
Sajcz Lászlónak, az évi 15 ezer tonna tésztát elôállító, s azt mind belföldön értékesítô Mary-Ker Kft. kereskedelmi igazgatójának is az a meggyôzôdése, hogy a „nagy versenyt” itthon is a velünk együtt csatlakozó lengyel és szlovák feldolgozókkal fogják a magyarok megvívni. Ennek az az oka, hogy csak a környezô országok gyárai dicsekedhetnek olyan árú és összetételű (például tojásos) tésztákkal, amelyek megnyerhetik a magyar fogyasztót. Még akkor is, ha e termékcsalád jövôjét eleve megkérdôjelezi, hogy az unióban tojásos tésztát a szabályok szerint nem lehetne árusítani. A cég túlélési stratégiájában ezért már a versenyképes durumtészta-gyártás és az export is szerepel. Az igazgató abban is bízik, hogy a nagy kereskedelmi láncok a csatlakozás után is ragaszkodnak majd bevált beszállítóikhoz. A Mary-Ker maga is több láncnak készít bérmunkában „kereskedelmi” (más néven saját márkás) tésztákat.
MULTIVERSENY. További megrendeléseket is hozhat ugyanis a beszállítóknak, ha a hazai kereskedelmi láncok „multiként” túlnyúlnak a határon, miként azt a COOP Hungary teszi. A cég, kinôve a nemzeti kereteket, két éve társaságot hozott létre a szlovákiai Coop Centrum Bratislavával és a cseh Coop Centrum Pragával. A prágai központú Coop Euro már javában készül az EU-versenyre: elsôsorban a három cég külföldi beszerzéseit hangolja össze, évi két-három alkalommal közös akciókat szervez, elsô saját márkái az EC toalett papír, csészés margarin és az étolaj voltak.
A CBA élelmiszer-kereskedelmi csoport, elsô külföldi franchise társasága, a CBA Zagreb után, Romániában is céget alapított, és a további terjeszkedési terveiben szlovákiai, ukrajnai, boszniai és szerbiai leányvállalat is szerepel. Az „expanzióval” a mintegy 600 hazai beszállító is jól jár, miután automatikusan újabb piaci lehetôséghez jut a szerzôdés értelmében. Kérdés persze, hogy a franchise együttműködéssel táguló hálózat saját márkás termékei elôállításában a késôbbiek során is az eredeti, vagy majd a helyi beszállítókra hagyatkozik-e.
Ronthat viszont a magyar beszállítók lehetôségein, hogy az „igazi” multik a csatlakozás után tovább „ésszerűsítik” majd a környezô országokban lévô gyártást. Oda koncentrálják azt, ahol a kisebb költség, korszerűbb berendezések jóvoltából hatékonyabb az elôállítás – miként a Gyôri Keksz Kft. bezárásával is megpróbálkozott a Danone, amiben akkor csak a politikai lobbizás akadályozta meg. Egyes Gyôri márkatermékeit már most is Csehországban és Lengyelországban állítja elô.
TEJBEN-VAJBAN. A tejes cégek is igyekeznek kiaknázni a régiós elônyöket. A 18 százalékos belpiaci részesedésű, 2002-re 288 millió liter tej feldolgozásával 41 milliárd forint árbevételt kimutató Sole Hungária Rt. nemcsak itthon fejleszt, de az olcsó alapanyag hazájában, Szlovákiában is terjeszkedik. Mintegy 180 millió literes tejfelvásárlással már vezeti a szlovákiai piacot. Gerard Lenihan, a Sole Hungária Rt. vezérigazgatója mégsem tervezi a szlovákiai nyerstej importját. A tejet ott akarja feldolgozni, ahol felvásárolja, viszont az olcsó szlovák sajtok behozatalával gazdagítani akarja a magyarországi választékot. A Sole a meglévô magyar és szlovák beszállítókra építene a romániai és bulgáriai terjeszkedésénél is. E célországokban csak kereskedelmi, logisztikai központokat akar egyelôre kialakítani. A vezérigazgató átmeneti elônynek tekinti a tejpiacon, hogy a magyar feldolgozók közül a lengyel és szlovák konkurenseknél jóval többen rendelkeznek a közöspiaci szállításokhoz szükséges EU-számmal. Nagyobb veszélynek tartja, hogy a hazai tejpiaci felesleg kezelésére kevesebb központi támogatást határoztak meg az idén, ami árzuhanáshoz vezethet. Ha a termelôk emiatt felhagynak az állattartással, akkor már az idei negyedik negyedévben hiány mutatkozhat a tejpiacon. A jelenség más szakértôk szerint távlatosan ronthatja a termelési kvóta kihasználását, s az import növekedését vetíti elôre.
Ahhoz viszont jóstehetség sem kell, hogy a mesterséges húspiaci felvásárlásiár-rekord a magyar termelôk katasztrófájához vezethet. Az agrárpolitikai célú árgaranciák hatására úgy megdrágult a vágósertés, hogy a feldolgozóknak kifizetôdôbb Európa „nagygazdáitól” – Dániából, Hollandiából – vásárolni. Olyan társaságok is akadnak, amelyek még a kanadai hússal is jobban járnak, mint a hazaival. Ez persze nem jelenti azt, hogy a végtermék, a „magyar” húskészítmény ne lenne hosszú távon versenyképes az EU-ban. Tamás Endre, a Wiesbauer–Dunahús igazgatója szerint a prémium kategóriában a jellegzetes, magyaros ínyencségek gyártóinak, a nagy márkáknak itthon és külföldön is kevés a félnivalójuk. A közepes minôséget elôállítók és az olcsó kategóriában érintett cégek azonban aggódhatnak a kevésbé borsos árú alapanyagból dolgozó szlovák és lengyel importportékától, amelyek erôs versenyt gerjesztenek majd belföldön is. Persze, ha a csatlakozás következtében sikerül visszaszorítani a nálunk még a forgalom ötödét kitevô feketegazdaságot, akkor az import is békésen megférhetne a piacon. 
BIZALMI KÉRDÉS. Sokat lendíthet viszont a csatlakozás, az uniós exporttámogatásnak a jelenlegi dotációnál nagyságrenddel magasabb szintje, a magyar áruk harmadik országba irányuló exportján. Az Oroszországba szállító húsosoknak azonban nem kedvez a szerencse, mert a belsô termelés védelmére az 1999 és 2001 közötti szállítások alapján csökkentett mennyiségű beviteli kvótákat határozott meg a nagy vevô.
„Nem eszik olyan forrón a kását” – igyekszik megnyugtatni az aggódókat Piros László, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének fôtitkára. Az élelmiszer ugyanis bizalmi cikk. A megszokott, bevált hazai márkáihoz minden vevô ragaszkodik. Ez a magyarázata, hogy az EU-ban is az egyes tagországok vevôi 84 százalékban még most is a bevált „hazait” választják a zömmel belsô „import” elôtt. Magyarországon egyelôre 91–92 százalék a hazai élelmiszerek aránya. Bizonyára növekszik majd az importhányad, de hogy nem lesz nagy áttörés, arra az uniós átlagnál nálunk még mindig jellemzôen kisebb fogyasztói árszint a biztosíték. Sok nyugati feldolgozónak nem éri meg az otthoninál kevesebbért vállalni a magyarországi exportot, persze a nálunk is olcsóbb árakkal dolgozó szlovák, cseh vagy lengyel konkurenciának vonzó lehet a magyar piac, ha náluk növekedne az agrártermelés export-árualapja. Ám a szakértôk szerint ettôl egyelôre nem kell félni.
