A szakmai szervezetek közül egyedül a Magyar Bankszövetség helyezkedik szembe az új nyugdíj-előtakarékossági számla koncepciójával. A labda most már a politika térfelén pattog.
George W. Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) égisze alatt zajló tárgyalásokhoz időzítve a minap újra a nagypolitika színpadára emelte az EU agrárpolitikájának kritikáját. A vitában a figyelem ugyanakkor egyoldalúan az élelmiszer-ágazat gazdaságpolitikai, azon belül is leginkább kereskedelempolitikai oldalára korlátozódik. Ebből úgy tűnik, mintha az ügy csak a tagállami [...]
Közismert, hogy a hosszútávfutók testalkata alaposan eltér a vágtázókétól: míg az előbbiek vékonyabbak, az utóbbiak robusztus felépítésűek. Amerikai sportorvosok most a szabályszerűség alapján új, eddig ismeretlen, a testtömegre és a hatékonyan teljesíthető lefutott távra vonatkozó összefüggéseket tártak fel. Ezek szerint nem az általános erőnlét, hanem jóval inkább a testtömeg határozza meg, mekkora távot képes a [...]
Súlyos aránytalanságok vannak az országon belül az áramszolgáltatók jövedelemtermelő képessége között, ami hosszabb távon a hálózatfejlesztéseket is visszafoghatja.
Míg az osztrák, olasz és magyar bankok éppen csak kezdenek belépni a délkelet-európai piacra, görög riválisaik már teljes gőzzel terjeszkednek a térségben.
Nyaranta gyakori a tengerpartokon, hogy a mikroszkopikus vízialgák elszaporodnak. Ez a tenger virágzásának nevezett jelenség akkor következik be, amikor a melegebb, felszíni vízrétegeket elérik a mélyből eredő, hűvösebb, tápanyagdúsabb áramlatok. A nyaralók ilyenkor szabad szemmel is láthatják a víz színének átmeneti megváltozásait. A növényi plankton klorofilljének e sajátos árnyalatai a műholdakról is megfigyelhetők: az Aqua [...]
APC Travelcase RollerKinek? Aki magával hordja notebookját, PDA-ját, mobilját.Mennyiért? 70 dollár+ Az adapterek segítségével a legtöbb országban nem okoz gondot a feltöltés.– Az USB töltőkábeleket külön kell megvásárolni. PrestoLock Seach Alert Travel LockKinek? Aki szeretné tudni, hogy ki nézett bele bőröndjébe.Mennyiért? 10 dollár+ Bizonyíthatjuk, hogy az utazás során történt valami a csomagunkkal.– A nyitó berendezést [...]
Nagy-Britannia közel kétmilliós muzulmán népessége társadalmi és gazdasági téren is hátránnyal indul, ami a radikálisok kezére játszik. Vannak azonban sikersztorik is.
Vigyázat! A Kraftwerk hallgatása közben könnyen időhurokba kerülhet a hallgató! E sorok írója például a Radioactivity című kompozíció megjelenése idején középsős volt az óvodában. Abban az időben fekete-fehér volt a tévé, a tornafelszerelés (fekete klottnadrág, fehér atléta), és a szurkos falú WC. Tehát 1975-ről semmiképp sem a Kraftwerk 30 évvel (!) a megjelenés után is [...]
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, nem utolsósorban a kutatás-fejlesztés erősítése érdekében, egyeztető szerepet vállalt a politikai pártok között. A cél egy társadalmi szerződés előkészítése.
Naperőmű. Versenyképes lehet. Nagy hátrányuk az elektromosságot termelő napelemeknek, hogy rosszkor és rossz helyen működnek igazán megfelelően: nappal, amikor értelemszerűen kevesebb energiára van szükség, és ott, ahol kevesen laknak, például a sivatagokban. A napenergiával kapcsolatos fejlesztések jó része ezért az energia tárolására és szállítására vonatkozó fejlesztésekre koncentrál. Svájci mérnökök most a természetben előforduló cinkércből könnyen [...]
Csak másfél év múlva kívánja magát felfedni az a befektető, vagy befektetőcsoport, amely az SCD Holding Rt.-n keresztül százmilliárdos beruházással varázsol a Balaton-parti kempingekből négyévszakos wellness-hoteleket.
Virtuális színészek és bemondók már léteznek, hírportálokon, vagy filmekben már naponta látni ilyeneket. Japán kutatók azonban most tovább mentek: az élethű viaszbábuhoz hasonlító, fiatal nőt utánzó Repliee Q1 igazi android, azaz emberi tulajdonságokkal felruházott robot. Beszélgetés a robottal. Szándékosan nem tökéletes. Az egyelőre csak Japán robotiparban betöltött vezető pozícióját demonstrálni hivatott szerkezet belső szenzoroknak és [...]
Az észak-norvég Stokmarknesből származó Madrugada még ismeretlen Magyarországon, és nincs sok esély arra, hogy falánk módon elterjedjen, megbontva ezzel a honi popkultúra érzékeny ökológiai egyensúlyát. Pedig bátran állíthatjuk: a Madrugada romantikus, mediterrán alternatív rockját pillanatok alatt be lehetne futtatni. Elég lenne, ha meghívnák őket mondjuk a Szigetre. Ugyanaz ismétlődne meg, mint néhány évvel ezelőtt a [...]
várható a következő hónapokban, ha valóra válnak a megszellőztetett elképzelések. Rudi Zoltán MTV-elnöki programjában már szerepelt három új tematikus csatorna terve: a sajtóban Demokráciának nevezett politikai-közéleti adó mellett nosztalgia- és sportadót is álmodott . Úgyszintén új elképzelésekkel állt elő a Duna TV, s formálódik a visegrádi országok közös kulturális csatornájának ötlete is, de az m3 [...]
A „belső dzsihád" dermesztő fenyegetést jelent. A britek érdeme, hogy megértették belső mechanizmusát. Ám hatásos megoldást csak a 20 milliós európai muszlim közösség aktív segítsége hozhat.