európai gyógyszerügynökség
Nincs bizonyíték arra, hogy a harmadik oltás beadását követően a vakcinák nyújtotta védelem jelentősen csökkenne a 60 és 79 év közötti, valamint a 60 év alatti, egészséges immunrendszerű felnőtteknél.
A Paxlovidot egyelőre csak vészhelyzet esetén lehet alkalmazni.
Hat hónapról kilenc hónapra módosított a szervezet.
Ha lesz pozitív döntés, a magyar kormány is engedélyezni fogja.
Ausztriában az elkövetkező hetek, hónapok az oltással kapcsolatos felvilágosításról fognak szólni.
Az Európai Gyógyszerügynökség szerint a cél továbbra is az, hogy a lehető legtöbb embert beoltsák.
A vizsgálat nem mutatott ki eddig nem tapasztalt mellékhatást.
Azt viszont elmondta, hogy a delta variáns ellen szükség van a teljes védettségre.
Nem érkezett elegendő dokumentáció eddig az engedélyezés elindításához sem.
A gyógyszerügynökség további négy oltóanyag hatékonyságát vizsgálja.
Az oroszok nem küldték be a kért adatokat a határidőig.
A tagországok maguk dönthetik el, a 12-15 éves korosztálynak is adnak-e Pfizer-vakcinát.
Másik három vakcináról is hamarosan döntést hoz az Európai Gyógyszerügynökség.
De folytatja a vizsgálatot az Európai Gyógyszerügynökség.
Egyelőre még vizsgálják az oltóanyagot.
De még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.
Az Európai Gyógyszerügynökség átnézte a rendelkezésre álló kutatásokat.
A két súlyosabb vérrögképződéses állapotot továbbra is vizsgálják a szakemberek.
Több az előnye, mint a hátránya, állapította meg a hivatalos vizsgálat.
Az EMA péntek óta vizsgálja az oltóanyagot.
Több országban leállították a vakcina beadását, amíg megvizsgálják, okoz-e vérrögképződést.
Ausztriában egy nővér hunyt el 10 nappal azután, hogy megkapta az oltást.
Bocsánatkérést követelnek a Szputnyik V fejlesztői Christa Wirthumer-Hochétól, aki orosz rulettnek nevezte a szer alkalmazását.
Az egyik vezető ezért azt kéri a tagországoktól, hogy várjanak a vakcina engedélyeztetésével.