Belföld koronavírus

Decemberben dönthet az EMA a kisgyerekek koronavírus elleni oltásáról

Már decemberben dönthet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az 5 és 11 év közötti gyerekek oltásának engedélyezéséről és jelenleg is vizsgálják a Pfizer erre vonatkozó kérelmét – tájékoztatta az RTL Híradót a szervezet.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületénél úgy tudják, a kicsik a felnőtt dózis egyharmadát kapnák, az Egyesült Államokhoz és Izraelhez hasonlóan, ahol már elkezdték ennek a korosztálynak az oltását is. Az egyesület elnöke, Havasi Katalin azt mondta: ha meglesz az engedély, nem érdemes várniuk a szülőknek, mert a vírus sem vár.

Jakab Ferenc virológus úgy nyilatkozott: a koronavírusnál semmi nem rosszabb, a delta variáns pedig a gyerekekre is veszélyes lehet, ezért a kisebb gyerekeket is minél előbb be kell oltani. Az RTL Híradó megjegyezte: a hétvégén Magyarországon egy négy éves kislány is elhunyt a vírus következtében, nála alapbetegségként Down-szindrómát tüntettek fel.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón több alkalommal is elmondta, hogy ha az EMA engedélyezi a vakcinát a gyerekek számára, akkor Magyarország is engedélyezni fogja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik