Medgyessy Péter kedden este egy tévéinterjúban elképzelhetőnek nevezte, hogy miniszteriális szintre emelkedhet a fejlesztések kérdése , emellett a társadalmi igazságtalanságok csökkentésére létrejöhet egy kabinet.
A Porsche és a Volkswagen kedden bejelentette, hogy műszaki problémák miatt 100 ezer Cayenne, illetve Tuareg típusú terepjárót visszahív felülvizsgálatra.
Eleve a Bosnyák térig építik meg a Kelenföldről induló négyes metrót - hangzott el a miniszterelnök és a főpolgármester közös tájékoztatóján, ahol a közlekedés-finanszírozás új módjáról is beszámoltak - www.radio.hu.
Jogerősen egy évi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Lévay Leventét, Kispest volt SZDSZ-es polgármesterét pedofil pornóképek terjesztése miatt. A volt polgármester tagadta, hogy pedofil képeket terjesztett volna e-mailen keresztül, szerinte visszaéltek számítógépe jelszavával - írja az Origo.hu.
A MÁV szerint jogsértő a VDSZSZ által június 11-ére meghirdetett vasutassztrájk. A vasúttársaság közleményt juttatott el ezzel kapcsolatban a FigyelőNethez.
A nemzetközi piacokkal együtt egész nap pirosban volt a Budapesti Értéktőzsde mutatója 1,45 százalékot, 163,55 pontot esett és a nap végén 11.098,63 ponton állt, a forgalom pedig 11,67 milliárd forintot tett ki.
Megkezdődhet az M35-ös autópálya debreceni elkerülő szakaszának építése; az erről szóló kivitelezési szerződést kedden Debrecenben Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter jelenlétében írta alá Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság (NA Rt.) vezérigazgatója és Carlos Mendes, a kivitelező portugál MOTA-ENGIL Engenharia Construcao Sa cég magyarországi igazgatója.
Az Európai Unió versenyszabályok betartásáért felelős hatósága razziát hajtott végre több papíripari vállalatnál, köztük a legnagyobb európai fa-és papíripari gyártóknál. A keddi akciót összehangolták más országok trösztellenes hatóságaival, így a kanadai és az amerikai versenyhatósággal - erősítette meg a hírt az Európai Unió illetékes bizottsága.
Az innovatív gyógyszergyártók közleményt juttattak el a figyelőNet szerkesztőségéhez, amelyben üdvözlik az Alkotmánybíróság (AB) döntését. Az AB előzőleg alkotmányellenesnek minősítette a kormány gyógyszerárakra vonatkozó határozatát. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a gyógyszergyártók közleményét.
Az M5-ös autópálya megvásárlását vizsgáló parlamenti bizottság keddi zárt ülésén elfogadta, hogy a következő ülés napirendjén az 1994-es alapszerződést és annak két módosítását tárgyalja meg.
A múlt hét közepén tetőzött vámokmány feldolgozási probléma okát egyebek mellett a szoftverfejlesztő konzorcium egy hónapos késedelmes teljesítése okozta - mondta Nagy János országos vámparancsnok sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Az Alkotmánybíróság keddi határozatában alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette az árbefagyasztásról szóló március 19-i kormányrendeletet és az ártörvény még hatályba nem lépett törvénymódosítást is abban az értelemben, hogy az OEP a gyógyszerek áráról nem, csak a támogatás mértékéről határozhat.
Nincs szükség semmilyen kormányzati beavatkozásra, természetesen nagy figyelemmel kíséri a kormányzat a gazdaság folyamatait, az államháztartás alakulását. Az államháztartás bevételei májusban a vártnál jobban alakultak, miközben a kiadások a prognózis szerint teljesülnek - mondta az MTI-nek és a Reutersnek adott keddi nyilatkozatában Draskovics Tibor pénzügyminiszter.
Több mint egy évig tartó helyreállítási munkák és szakértők heves vitái után ismét régi fényében csillog a Michelangelo készítette világhírű Dávid-szobor.
A bolgár állam idén 3,5 millió levát, mintegy 1,8 millió eurót költ helyreállításra és állagmegőrzésre az ősi fővárosok, Pliszka és Preszlav területén. A romvárosok, illetve romterületek a legrégebbi fővárosai a balkáni országnak, Bulgária északkeleti részén helyezkednek el.
Középkori lovagi tornák és egyéb történelmi játékok rendezésére alkalmas az a lovagterem, melyet 45 millió forintos költséggel épített a sümegi várkapitány.
A Házavatás-nyitány és az István király teljes kísérőzenéjének előadásával kezdődik meg július 17-én Martonvásáron a nemzeti filharmonikusok Beethoven-estjeinek nyári programja - tájékoztatta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar kommunikációs vezetője az MTI-t.
Az alaptőke 500 millió forinttal való megemeléséről döntött a BILK Logisztikai Rt. éves rendes közgyűlése. A részvényeket teljes egészében a Waberer's Holding Logisztikai Rt. jegyezte le.
Splitben nyárig két, mozgáskorlátozottak számra kialakított strandot adnak át. Az egyiket a spliti kirándulóhely, a Marjan északi részén, a másikat Žnjanban, Split elővárosában.
Június 1-től az Európai Gazdasági Térség (EGT), vagyis az Európai Unió, Norvégia, Izland és Liechtenstein területén a magyar biztosítottakat a helyi biztosítottakkal azonos feltételekkel látják el - jelentette be Kökény Mihály, egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján.