Belföld

M5-ös vizsgálóbizottság: a szerződéseket firtatják

Az M5-ös autópálya megvásárlását vizsgáló parlamenti bizottság keddi zárt ülésén elfogadta, hogy a következő ülés napirendjén az 1994-es alapszerződést és annak két módosítását tárgyalja meg.

Erről Fónagy János (Fidesz) a bizottság elnöke tájékoztatta az MTI-t az ülés után. Hozzátette: az ülésen áttekintették a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól bekért dokumentumokat és Csillag István miniszter leveleit is.

A bizottság ezzel kapcsolatban további pontosítást kért a minisztertől. Csillag István közölte, hogy kezdeményezte az M5-ös kivásárlásában közreműködő bankoknál és az Alföld Koncessziós Autópálya Rt.-nél, mint titokgazdáknál azt, hogy az ezzel kapcsolatos iratokat kiadhassák a bizottság részére. Erre azért van szükség, mert a szerződések magáncégek és az állam között jöttek létre, amelyeket csak mindkét fél hozzájárulásával lehet nyilvánosságra hozni.

A bizottság nem tudott megállapodni a szakértők személyéről, ezért az egy hét múlva esedékes következő ülésen további szakértőket fognak javasolni a pártok képviselői.

Fónagy János elmondta: a bizottsági ülésen a szocialista képviselők is bejelentették, hogy megkapták a “C” típusú nemzetbiztonsági átvilágításról szóló dokumentumot, így keddtől kezdheti el érdemi működését a vizsgálóbizottság. Közölte: ezt a tényt jelzi az Országgyűlés elnökének azzal a kéréssel, hogy támogassa a vizsgálóbizottság működési határidejének meghosszabbítását, ha ez szükségessé válik.

Emlékeztetett arra, hogy a vizsgálóbizottság mandátuma hat hónap, és ebből már több mint egy eltelt, amíg a nemzetbiztonsági átvilágítás zajlott. Az elnök kiemelte, hogy a bizottság keddi ülésén a döntéseket teljes konszenzussal hozták meg a képviselők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik