A francia kormány szerdán arra szólította fel az energetikai társaságokat, az Electricité de France (EdF) és a Gaz de France (GdF) konszerneket, hogy készüljenek fel a 2005-évi részleges privatizálásukra.
Járai Zsigmond bejelentette, hogy amennyiben a köztársasági elnök nem fordul az Alkotmánybírósághoz a jegybanktörvény módosítása miatt, akkor az MNB kér jogorvoslatot a testülettől.
A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 11 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2003 I–III. negyedévében, a motorkerékpároké viszont másfélszeresére nőtt. A személygépkocsik vonatkozásában a Suzuki és az Opel a 2004. évi alacsonyabb piaci részesedése ellenére őrzi vezető.
Tavaly egész évben 2,13 millió hektoliter cseh sör kelt el külföldön, míg az idén már aláírt exportszerződések 2,4 millió hektoliterre szólnak - közölte Jan Vesely, a cseh sörgyárak szövetségének elnöke.
A jegybanki alapkamat hétfői 50 bázispontos csökkentését követően az OTP Bank Rt. a lakossági hitelkamatokon nem változtat, míg a betéteknél 25 bázisponttal csökkenti kamatait.
A jegybank lassabb, a kormány gyorsabb tempót diktálna az alapkamat csökkentésének kérdésében. A befektetők portfóliójuk megfelelő alakításával adhatják le tippjeiket arra, hogy kinek az akarata érvényesül.
Befejeződött a szavazatszámlálás az ukrajnai választásokon, amelynek eredményeként az ukrán választási bizottság Viktor Janukovics kormányfőt találta győztesnek.
A Barroso-bizottság kommunikációja a jelek szerint egyértelműen a hölgyek kezében van. A szóvivői testület új vezetőjének, Françoise Le Bailnek ugyancsak két női helyettese van.
Az adóhatóság elutasította a Humet Rt. kérelmét, amelyet a társaság 35 millió forintos adótartozásának rendezésére nyújtott be. A Humet azt kérte, hogy adótartozását részletekben rendezhesse, illetve egy részét engedje el az adóhatóság.
Nagyon figyel az Európai Unió új tagországainak kéréseire az Európai Bizottság a 2007-től érvényes új költségvetési keretek egyeztetésekor - jelentette ki egy keddi sajtótájékoztatón José Manuel Durao Barroso bizottsági elnök.
Napjainkban sokkal több fiatal nő fertőződik meg a HIV vírussal, mint férfi, mivel a nők és a lányok elleni erőszak felgyorsítja a betegség terjedését.
Az Opel vezetői felszólították alkalmazottaikat, hogy akinek nem a gyár által készített autója van, az a prémiummal megfejelt decemberi fizetéséből cserélje le kocsiját egy új Opelre -olvasható a Napi Gazdaságban.
A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe a BUX 14 282 ponton 71 pontos 0.50 százalékos erősödéssel nyitott szerdán. A megkérdezett elemzők kis árváltozásokra, a Mol gyengülésére számítanak a nap folyamán.
Szerdán Leonyid Kucsma leköszönő ukrán államfő közvetítésével a két elnökjelölt tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy kiutat találjanak a kialakult politikai patthelyzetből. Közben az ellenzéki szimpatizánsok ismét a kijevi Függetlenség téren gyülekeznek.
Az idén az első háromnegyed évben a szállítási ágazathoz tartozó vállalatok 2,5 százalékkal kevesebb árutömeget szállítottak, mint az előző év hasonló időszakában -közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Eddig hozzávetőleg hetvenmillió dollár magyar működőtőke telepedett meg Ukrajnában, a cégek többsége tradicionálisan, még a szovjet időkben építette ki kapcsolatait - olvasható a Napi Gazdaságban. Szakértők szerint Ukrajnában a hasonló konfliktusok az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján békésen rendeződnek.
Magyarország befizeti az EU-nak az evázók számláinak áfatartalmát is - mondta Draskovics Tibor a közelmúltban. Hogy mennyi is ez az összeg, arról a Pénzügyminisztérim sem tud konkrét számot közölni.
Az adóhivatal elnöke részletes szabályozást adott ki arra vonatkozóan, hogy mely adózók áfakövetelését kell visszatartani ellenőrzés céljából a revizoroknak – tudta meg a Világgazdaság. Az ellenőrzés után külön PM-engedély kell az utalás megindításához.
Az EU illetékes minisztereinek tanácsa elfogadta az Európai Bizottság javaslatát a félrevezető és agresszív kereskedelmi gyakorlat tilalmáról - irja a Világgazdaság.
Becslések szerint négyszázezer embert figyelt meg a pártállami titkosszolgálat. Jelenleg naponta átlag negyvenen kérik ki a róluk szóló dossziékat - írja a Népszabadság. Az SZDSZ kedden bejelentette: a legtöbb közszereplőre kiterjesztené az ügynöktörvényt.
A Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint megállni látszik a Fidesz és az MSZP szavazótáborainak kiegyenlítődése. A lakosság 29 százaléka a legnagyobb ellenzéki, 23 százaléka a legnagyobb kormánypárt mögé sorakozott fel - olvasható a Népszabadságban.
A 40. Tesco áruház nyílt meg kedden Százhalombattán.A több milliárd forint beruházással háromezer négyzetméteren megvalósult új egységben élelmiszert, szórakoztató elektronikai, ruházati cikkeket, sport- és játékszereket forgalmaznak.
A kormány célja az, hogy a Verespatakra tervezett aranybánya egyáltalán ne valósuljon meg – áll a zöld tárca által kiadott sajtóközleményben, amely a Greenpeace és a Védegylet keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagál.