Belföld

Barroso pénzügyi támogatást ígér az új EU-tagoknak

Nagyon figyel az Európai Unió új tagországainak kéréseire az Európai Bizottság a 2007-től érvényes új költségvetési keretek egyeztetésekor - jelentette ki egy keddi sajtótájékoztatón José Manuel Durao Barroso bizottsági elnök.

Ivan Gasparovic szlovák államfőt fogadva elmondta, hogy az új tagországoknak meg kell kapniuk azt a segítséget, amely szükséges, hogy felzárkózzanak a régebbiek szintjére, hiszen most az uniós átlag alatti a gazdasági teljesítményük. Külön méltatta Szlovákia tavalyi gazdasági fejlődését. Gasparovic – aki az új bizottsági elnök, Barroso első államfői rangú vendége – azt adta értésre, hogy Pozsony teljesíteni kívánja a teljes jogú tagságból fakadó kötelezettségeket, és ennek megfelelő brüsszeli eljárásra számít.

Barroso leszögezte, hogy egyelőre nem kíván változtatni a 2007-2013 közötti pénzügyi keretekre kidolgozott bizottsági javaslaton, amelyet még elődje, Romano Prodi irányításával állítottak össze. Nem zárta azonban ki, hogy a javaslatról folyó tárgyalások során módosítanak az elképzelésen, így azon a ponton is, hogy az új tagországoknak jutó felzárkóztatási támogatás nem haladhatja meg a hazai össztermékük 4 százalékát. Ez a megkötés “egyértelműen nem kedvez” ezeknek az országoknak – mondta.

A portugál politikus a találkozón az EU szolidaritásáról biztosította Szlovákiát a rettenetes viharkárok miatt. Jelezte, hogy Pozsony számíthat az EU szolidaritási pénzalapjának anyagi támogatására, de ehhez pontosan és objektívan fel kell mérni a keletkezett károkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik