archívum

Románia támogatja az Egyesült Államok Irak ellen készülő háborúját, és ENSZ-felhatalmazás nélküli támadás esetén is kész részt venni az arab ország elleni katonai akcióban, mert úgy ítéli meg, hogy ez növelné az ország nemzetközi tekintélyét - erősítette meg Ion Iliescu román elnök csütörtökön a Realitatea TV magántelevíziónak adott nyilatkozatában.
2003. 02. 28. 09:49
Több internetszolgáltató hajlandó 25 százalékkal csökkenteni díjait, ha egyebek mellett a kulcsfontosságú területeken "ésszerű" határidőn belül megfelelő jogszabály születik és ha a monopol telefonszolgáltató is ugyanennyivel csökkenti a jelenlegi kis- és nagykereskedelmi internetes telefonos díjcsomagjai árát.
2003. 02. 28. 09:03
Ötmillió forint bírság megfizetésére kötelezte a Matáv Rt.-t a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa, mert megállapította, hogy a "Ritmus 100" elnevezésű díjcsomagjára vonatkozó tájékoztatásaival megtévesztette a fogyasztókat.
2003. 02. 28. 08:58
A Vodafone-előfizetők Budapest több kerületében nem tudják használni mobiltelefonjukat. Térerő nincs, ha 06-70-es számot akarunk elérni, az vagy foglaltat jelez, vagy a gépi hang közli: a hívott szám pillanatnyilag nem elérhető - írja a Napi Online.
2003. 02. 28. 08:48
Tizenhárom éve, 1990 óta nem látott csúcsra, 39,99 dollárra nőtt az amerikai könnyűolaj (West Texas Intermediate) ára csütörtökön - írja a Magyar Hírlap. A piacokat az iraki háború kilátásai mellett az amerikai stratégiai készletek vészes megfogyatkozása aggasztotta. Még az sem segített, hogy az OPEC közölte: hajlandó lenne adott esetben a kieső iraki olajtermelés pótlására.
2003. 02. 28. 08:44
Újraindította a jongbjoni kísérleti nukleáris reaktorát Észak-Korea – állítják amerikai hírszerzési illetékesek, műholdas felvételekre hivatkozva. A Magyar Hírlap tudósítása szerint a bejelentésre egy nappal azután került sor, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter közölte: semmi jele annak, hogy a reaktor működik. A The New York Times internetes kiadása azt írja: az amerikai vezetők véleménye abban a kérdésben is megosztott, vajon Phe
2003. 02. 28. 08:39
Hosszas vita után a fővárosi közgyűlés elfogadta a forrásmegosztást, vagyis a fővárosi és a 23 kerületi önkormányzatot megillető bevételek elosztását: 141 milliárd forint sorsáról döntöttek, amelyből 68 milliárdot a városháza, 73 milliárdot a kerületek használhatnak fel.
2003. 02. 28. 08:35
Vélhetően káoszt okoz a televízió vezetésében az a döntés, amelynek értelmében Szenes Andrea ismét a Magyar Televízió műsorokért felelős alelnöke. A Fővárosi Bíróság tegnapi jogerős ítéletében elmaradt kétévi munkabért, több mint 29 millió forintot is megítélt a visszatérő alelnöknek.
2003. 02. 28. 08:31
Nagyságrendekkel többen kaphatnak Széchenyi kártyát, mivel a közelmúltban 78 szakmai szervezet csatlakozott a hitelprogramhoz. Nemcsak az új, de a régi tulajdonosok számára is ötszörösére növekedhet július 1-jétől a jelenleg egymillió forintos hitelkeret - olvasható a Magyar Hírlapban.
2003. 02. 28. 08:29
Nem tömegesen, de előfordul, hogy az igazolványcserét elmulasztó egyéni vállalkozó több nappal a február 17-i határidő lejárta után jelentkezik a területileg illetékes okmányirodákban – tájékoztatta a Népszabadságot Csatári László, a Belügyminisztérium Központi Hivatalának főosztályvezető-helyettese.
2003. 02. 28. 08:23
Elképzelhető, hogy a Malév hosszú távú útvonalain a jelenlegi Boeing 767-200-asok helyett Airbus A330-200-asok repülnek. Az Airbusokat gyártó európai konzorcium képviselői csütörtökön Budapesten bejelentették, hogy erről már folynak is az előzetes tárgyalások.
2003. 02. 28. 08:16
Lezárult a nyomozás az előző Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságának vezetője és társai ügyében. Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága 400 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítja Sík Zoltán volt kormánybiztost - olvasható a pénteki Népszabadságban.
2003. 02. 28. 08:12
Ma kezdik evakuálni a bagdadi magyar követséget, ahol jelenleg öt magyar állampolgár tartózkodik hivatalos kiküldöttként – értesült a Népszabadság. A diplomáciai státusban lévő négy férfi és egy nő mellett négy vámőr is dolgozik Irakban: ők az ENSZ-embargó és az Olajért élelmiszert program ellenőrzésében vesznek részt.
2003. 02. 28. 08:09
Szekeres Imre sajtóközleményben tudatta: ő maga nem titkosított semmilyen dokumentumot, a kormányzati döntzéselőkészítő dokumentumok ugyanis eleve törvényileg védettek.
2003. 02. 28. 08:03
Bagdad elfogadta azt az ENSZ-követelést, hogy semmisítse meg asz-Szamúd-2 rakétáit – jelentette be péntekre virradóra a világszervezet Felügyeleti, Vizsgálati és Ellenőrzési Bizottsága. Irak Hans Blixnek, az ENSZ fegyverzetellenőrei vezetőjének címzett levelében közölte döntését - olvasható a Népszabadság internetes oldalán.
2003. 02. 28. 08:00
"Nemcsak Magyarországnak fontos Európa, hanem Európának is fontos Magyarország" - hangsúlyozta Medgyessy Péter miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének budapesti látogatása kapcsán - közölte a MeH sajtóirodája.
2003. 02. 28. 07:51
A Wella cég sajátságos aukciót szervezett. Az érdeklődők licitálhatnak Elvis a sztár hajtincseire licitálhatnak majd az interneten. A fura aukció tárgyai hajak és szőrök, de a fő attrakciót mégis csak a rocklegenda sörénye képezi.
2003. 02. 27. 17:49
Az Eximbank Rt. valamint a MEHIB Rt. szolgáltatásait igénybe vevő mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó vállalatok az idén is kamat- és díjtámogatást vehetnek igénybe, az erről szóló keretmegállapodást csütörtökön írták alá a két pénzügyi intézmény valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vezetői.
2003. 02. 27. 17:35
A brit kormány a kormánypárti képviselők harmadának lázadása árán is elfogadtatta állásfoglalását Irak ügyében. A munkáspárti kormány ezzel fennállásának legnagyobb parlamenti lázadását szenvedte el. A brit kormány ahhoz az állásfoglaláshoz kérte az alsóház támogatását, amely kimondja, hogy Szaddám Huszeinnek ez az utolsó lehetősége a békés leszerelésre. Tony Blair kormányfő javaslatát a konzervatív képviselők szavazataival együtt fogadták el. A
2003. 02. 27. 17:27
"Megsértette Szekeres Imre becsületét, emberi méltóságát és jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait Bayer Zsolt, valamint a cikkét "Új moralisták, farizeusok" címmel 2001. november 14-én közreadó Magyar Nemzet" - állapította meg másodfokú jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.
2003. 02. 27. 17:10
Olvasói sztorik