Az ítélet indoklása szerint a cikk Szekeres Imrére vonatkozóan hamis látszatot keltő és valótlan állításokat közölt. A bíróság megállapította, hogy Szekeres Imre soha nem volt Pap János, az akkori MSZMP megyei első titkár beosztottja, soha nem volt tagja az MSZMP apparátusának.
Továbbá a cikk állításaival és sugalmazásával szemben Szekeres Imre már életkoránál fogva sem lehetett részese az 1956 utáni megtorlásoknak, és nem tartozott abba a körbe, amelynek tagjai titkosrendőri jelentéseket kaptak.
A bíróság eltiltotta a Magyar Nemzetet és Bayer Zsoltot a további jogsértéstől, és kötelezte az újságot, hogy az eredeti cikkel azonos helyen, kommentár nélkül tegye közzé az ítélet rendelkező részét. Az ítélet egyben nem vagyoni kártérítésként 400 ezer forint megfizetésére is kötelezte a napilapot.
Szekeres Imre közölte, hogy az összeget gyermekkórház támogatására kívánja fordítani.