Belföld

Alacsony tőzsdei forgalom várható pénteken

A részvényárak csekély változására és gyenge forgalomra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén pénteken megkérdezett elemzők. Nyitáskor a BUX 23,24 pontos csökkenést jelzett, kezdőértéke 7228,94 pont volt.

Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője elmondta: a nyugat-európai börzék enyhe csökkenéssel nyitottak pénteken, hazai vállalati adatok nem várhatók, így nem számít jelentős ármozgásra a magyar piacon.

Szatmári Tamás, a Takarékbank Rt. üzletkötője hangsúlyozta, hogy a piacot optimista és pesszimista várakozások együttese jellemzi. Előrejelzése szerint a BUX index +/- 50 pontos változása valószínű, gyenge forgalom mellett.
– A magyar börzének várhatóan a délután nyilvánosságra kerülő amerikai makroadatok sem adnak nagyobb lendületet pénteken – tette hozzá.

A londoni FTSE-100 pénteken 0,4 pontos veszteséggel nyitott, és rövidesen 1,8 pont volt a nyeresége. Az FTSE 3569,9-ponton zárt csütörtökön. A frankfurti DAX-30 5,38 pontos veszteséggel indult pénteken, és néhány perc múlva 13,07 pont volt a vesztesége. Csütörtökön a DAX index 2513,22 ponton zárt.

Pénteken a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 3,66 pontos, azaz 0,04 százalékos veszteséggel zárt, a hetet pedig 8363,04 ponton fejezte be.

Növekedéssel, de napi csúcs alatt zártak csütörtökön a vezető New York-i tőzsdemutatók arra a hírre, hogy csökkentették az Egyesült Államokban a terrorveszély éberségi szintjét. A Nasdaq Composite index 1323,96 ponton fejezte be a napot 1,56 százalék (20,28 pont) emelkedéssel. A DJIA 30 index 1 százalékkal (78,01 ponttal) 7884,99 pontra nőtt, napi legnagyobb nyeresége 112 pont volt.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.