Felkavarta az állóvizet a minap Csernák János posztja, aki egy Facebook-bejegyzésben írt arról, miért nem ő fogja szinkronizálni Liam Neesont a következő filmjében. A színész szerint sértéssel felérő összeget akartak fizetni a munkáért.
Azért azt tisztázzuk, hogy egy A-ligás világsztár filmjének szinkronjáért – közel 100 tekercsről beszélünk, számomra egy vásárlás, adott esetben 2 tank benzin összegét, 40 valahány ezer forintot felajánlani, amiből még lejön az adó, és a benzinköltség, mindenki tudja, hogy vidéken lakom – úgy GYALÁZAT, ahogy van, egyenesen SÉRTÉS
– írta a színész, aki szerint „névtelen, arctalan senkik döntenek évtizedek munkáját, a nézők igényeit, szimpátiáját leszarva! Pár ezer forintos megtakarítás miatt”.
A Blikk megszólaltatta Várkonyi Andrást, aki Csernákhoz hasonlóan szintén évtizedek óta szinkronizál. Várkonyi megerősítette a lapnak, valóban nem rózsás a helyzet a szinkronban:
„Az igazság az, hogy Magyarországon évtizedekkel el vannak maradva a szinkronos fizetések. Valamelyest javult a helyzet, de a mai gázsik reálértéke rosszabb, mint a harminc-negyven évvel ezelőttieké: régen 80-100-150 forintból be lehetett vásárolni, meg lehetett tankolni, a mai fizetések siralmasabbak. Bizony mostohagyerek a szinkronszínészet a mi pályánkon. Több kategória létezik: dvd-s filmek, kiemelt mozifilmek, de a tekercs hossza is szubjektív, mert amikor egy szakember szétszedi a filmet, ő határozza meg, hol van annak a tekercsnek az eleje és a vége. Ha bőkezűbben dolgozik, többet kap a színész, ha sok kiállás van benne, akkor kevesebbet. Az ember mindig reménykedik, hogy jobban megfizetik.”
Ha nem lenne a színház és a tanítás, akkor én sem tudnék megélni a szinkronszínészetből.
Csernák Jánossal öt évvel ezelőtt beszélgettünk egy hasonló ügyben:
