Szórakozás

Erzsébet szeret kivételt tenni, és amerikaiakat is lovaggá ütni

A Brit Birodalomban kiosztottak pár új érdemrendet és lovaggá ütöttek pár arra alkalmas embert, így egy amerikai divattervezőt is, aki elvileg meg sem kaphatná, de kivételeket mindig lehet tenni. Ahogy az már korábban is megtörtént párszor.

Károly herceg lovaggá ütötte Ralph Laurent, ami viszonylag sok szempontból érdekes hír. Egyrészt mert Ralph Lauren divattervező, na meg azért is, mert Ralph Lauren nem brit, hanem amerikai. Ezzel egyébként ő lett az első amerikai divattervező, aki megkapta ezt a rangot. A ceremóniát június 19-én, szerdán tartották a Buckingham-palotában, ahol Károly egy tiszteletbeli lovagi címet adományozott Laurennek, aki már a Francia Köztársaság Becsületrendjét is megkapta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ralph Lauren (@ralphlauren) által megosztott bejegyzés, Jún 19., 2019, időpont: 2:00 (PDT időzóna szerint)

Már 2018 novemberében bejelentették, hogy a 79 éves tervező lovagi címet kap, ezt pedig akkor azzal indokolták, hogy kulcsfontosságú szerepet töltött be a transzatlanti kapcsolatokban kulturális és gazdasági szempontból is. Na, meg persze valószínűleg azért is, mert rendszeresen öltöztette DianaKatalin, illetve Meghan hercegnét is.

De nem ő az első celeb, sőt, még csak nem is az első amerikai, akit lovagi címmel díjazott a brit királyi család valamelyik tagja.

Az Egyesült Királyságban ninden évben kitüntetnek a királyi család tagjai egy rakás művészt, sportolót vagy tudóst. Ezek az emberek a Brit Birodalom magas rangú elismeréseiben részesülnek ilyenkor, vagy megkapják a lehető legmagasabb kitüntetést, mégpedig azt, hogy lovaggá ütik őket.

 

Emma Thompson

A brit színésznőt egy évvel ezelőtt, 2018 júniusában ütötték lovaggá, amivel megkapta a lovagi cím női megfelelőjét, vagyis a Dame előnevet. Emma Thompson Vilmos hercegtől kapta meg a rangot, méghozzá a színészi teljesítményei elismeréséül.

2014-ben – Fotó: David M. Benett/Getty Images

 

Maggie Smith

Bőven Thompson előtt, még 1990-ben kapta meg a Dame titulust, szintén a színházi és a filmes világban elért munkái miatt.

1969-ben – Fotó: Allan Jones/Evening Standard/Getty Images

 

Paul McCartney

1997-ben kapta meg a lovai címet a királynőtől, és elég csak annyit mondani: Beatles.

1975-ben – Fotó: Michael Putland/Getty Images

 

Michael Caine

A színész születési neve, a Maurice Micklewhite elé kérte a lovagi címet, amit 2000-ben kapott meg. Nyilván azért, mert brit, és mert nagyon híres színész.

1976-ben – Fotó: Larry Ellis Collection/Getty Images

 

Angelina Jolie

Bár hivatalosan amerikaiak nem kaphatják meg a lovagi címet, II. Erzsébet királynőnek azért van némi mozgástere, és így adhatott egy tiszteletbeli címet Angelina Jolie-nak. A többi színésznővel ellentétben őt viszont a nők ellen elkövetett szexuális erőszak elleni harca és tevékenysége miatt tüntette ki.

2013-ban – Fotó: Oli Scarff/Getty Images

 

Bill Gates

Mivel amerikai, ő is csak egy tiszteletbeli címet kaphatott. Magyarázni mondjuk viszonylag felesleges, de Gates nem csak azért állhatott Erzsébet királynő elé, mert ő a Microsoft alapítója, hanem mert feleségével, Melinda Gatesszel viszonylag sok dolgot tettek a világért alapítványukon keresztül.

Fotó: Doug Wilson/CORBIS/Corbis via Getty Images

 

Helen Mirren

Erzsébet királynő 2003-ban ütötte lovaggá a színésznőt, három évvel azelőtt, hogy Mirren eljátszotta volna Erzsébetet A királynő című filmben, amiért végül Oscart kapott.

1997-ben – Fotó: Michael Tighe/Donaldson Collection/Getty Images

 

Anthony Hopkins

1993-ban ütötte lovaggá Erzsébet királynő az egyébként wales-i származású színészt. Egyáltalán nem kérdés, hogy miért.

1972 – Fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images

 

Julie Andrews

A brit színésznő 2000-ben kapta meg a lovagi címet, ami igazán kijárt már neki azután, hogy eljátszotta Eliza Doolittle-t és Mary Poppinst is, két nagyon angol karaktert, igaz amerikai filmekben.

1982 – Fotó: Metro-Goldwyn-Mayer Pictures/Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images

 

Twiggy

A 60-as évek ikonikus modellje, Twiggy, vagyis Twiggy Lawson is lovagi címet kapott, méghozzá a divat világában, a művészeti illetve jótékonysági munkái elismeréséül.

1966 – Fotó: Meagher/Getty Images

 

Elton John

Diana hercegné egyik legjobb barátja volt, egyben Harry herceg keresztapja, szóval annyira nem meglepő, hogy 1998-ban megkapta a lovagi címet az énekes. Persze hivatalosan nyilván nem a keresztapaságát és barátságát emelték ki az érdemei közt.

1974 – Fotó: Michael Putland/Getty Images

 

Sean Connery

Az már bőven elég indok a lovagi címre, hogy ő volt James Bond, de mivel skót, és annyira nem is rossz színész, Erzsébet úgy érezte, tényleg muszáj megkapnia a neve mellé a Sir előtagot.

1962 – Fotó: Chris Ware/Keystone/Getty Images

 

Mick Jagger

2003-ban a trónörökös, Károly herceg ütötte lovaggá az embert, akinek hatalmas a szája, és még 70 év felett is úgy mozog, mint egy gumibábu.

1970 – Fotó: Michael Putland/Getty Images

 

Ian McKellen

Az Egyesült Királyságban már A gyűrűk ura előtt is tudták, hogy ki az az Ian McKellen, ezrét is kapta meg a lovagi címet 1991-ben, amit majdnem visszautasított akkor arra hivatkozva, hogy szerinte teljesen felesleges mindenféle címet viselni a nevünk előtt.

1986 – Fotó: Deborah Feingold/Getty Images

 

Daniel Day-Lewis

2014-ben Vilmos herceg volt a szerencsés, aki lovaggá üthette a háromszoros Oscar-díjas színészt. Igen, három Oscarja is van és még brit is, úgyhogy nem kell sokat magyarázni az okokat. Ha valakiben mégis felmerülnének kérdések, akkor az nézze meg a Vérző olaj című filmet.

1990 – Fotó: Catherine McGann/Getty Images

 

Schiff András

És egy magyar is kapott már lovagi címet – Schiff András 2014-ben, Daniel Day-Lewis-zal egyidőben kapta meg a kitüntetést – a hivatalos indoklás szerint a zeneművészetért kifejtett tevékenységéért. Schiff Magyarországon született, de már Londonban töltötte gyerekkorát, ezért is kaphatta meg a lovagi címet.

Fotó: Lawrence K. Ho/Los Angeles Times via Getty Images

Kiemelt kép: Erzsébet királynő lovaggá üt 1982-ben – Fotó: David Levenson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik