Forma-1

Kért egy gyorsabb kocsit, megkapta, tönkre is veri vele a Forma-1-es mezőnyt

Lars Baron/Getty Images
Lars Baron/Getty Images
Az elmúlt két évben csak kínlódó Ferrari betartotta, amit ígért. Az új szabályokhoz fejlesztett autója nemcsak versenyképes, hanem a mezőny legjobbja lett, ráadásul náluk vezet a sportág egyik korszakos tehetsége. A kétévnyi türelem és szakértelem meghozta a gyümölcsét, Charles Leclerc pedig más szintet képviselt az első három versenyen, mint a többiek.

Még csak három futamot rendeztek meg a 2022-es Forma-1-es szezonból, de máris felborultak a korábbi erőviszonyok. Az elmúlt tíz évben hatszor vb-címet szerző Lewis Hamiltonnál jobban teljesít a Mercedesnél újonc George Russell, míg Max Verstappen csak Szaúd-Arábiában ért célba az autójával – igaz, ott éppen elsőként, amivel Mika Häkkinen óta az első címvédő, aki egy futamgyőzelemmel és két kieséssel kezdte az új idényt. A finn 1999-ben nyitott ugyanilyen pechsorozattal, igaz, a végén így is megnyerte a vébét.

Az erőviszonyok átrendeződését mutatja az a tény is, hogy a semmiből előhúzott Kevin Magnussen az első két versenyen az első tízben zárt időmérőn és a futamokon egyaránt a Haasszal. Megemlíthetjük Valtteri Bottast, aki az Alfa Romeóban ülve 6. és 8. helyen zárt, amikor nem esett ki, vagy ott az Alpine veteránja, Fernando Alonso, aki technikai problémák nélkül akár a pole-pozícióért is harcolhatott volna Melbourne-ben.

Kapcsolódó
Alonso lehetett volna a meglepetésember, de Leclerc lett a leggyorsabb
A melbourne-i időmérő edzést kétszer félbe kellett szakítani piros zászlóval.

Ebből a káoszból emelkedett ki az egyetlen biztos pont: Charles Leclerc. A monacói pilótát régóta a jövő embereként emlegették, de a Ferrari visszaesése miatt nehéz volt megmondani, mikor mutathatja meg a tehetségét igazán. Az olasz istálló viszont nem csak ígérgetett, amikor a 2022-es fejlesztéseket dicsérte, és a kocsi erejét mutatja, hogy a jelenlegi listavezető még nem végzett a második helynél rosszabb pozícióban. Ne vegyük azonban el Leclerc érdemeit, a 24 éves versenyző három hibátlan futammal nyitott, az Ausztrál Nagydíjon különösen odavert a mezőnynek: a futamot a pole-ból indulva, végig első helyen autózva nyerte meg, sőt, még a leggyorsabb kört is ő futotta. Mindössze az ötödik pilóta a Ferrari történetében, akinek ez sikerült.

Leclerc 34 pontos előnye nagyobb, mint amekkora a 2021-es győzelemért folytatott Verstappen–Hamilton csatában egyszer is láttunk. Pedig csak három futamon vagyunk túl.

Az elmúlt öt idényt figyelembe véve azért nem okoz meglepetést, hogy a monacói jól vezet. Már 2017-ben azt találgatta a világ, hogy a Haasnál tesztpilótából lép előbbre a ranglétrán, vagy inkább a Sauber – a mostani Alfa Romeo – ad neki lehetőséget Pascal Wehrlein helyett. 2018-ra már egyértelműen helyet követelt magának, miután a GP3-as szezon megnyerését követően a Formula-2-es idényt is megnyerte. Végül a Sauber ülését kapta meg, ahol azonnal leiskolázta Marcus Ericssont, ráadásul sokszor a hetedik hely környékén ért célba, miközben a svéd kilencediknél előrébb sosem végzett. Mindezt a harmadik legrosszabb helyen záró istálló tagjaként vitte véghez, így aztán nem is vacakolt a Ferrari, 2019-ben a húszéves Leclerc már a legendás piros autóban ült.

Az emberek azt mondják, óriási a nyomás a Ferrariban, még nagyobb, mint máshol. De a mentális erő a legnagyobb fegyverem

– mondta átigazolása után a Beyond the Grid podcastben saját magáról.

Erre hatalmas szüksége is volt, a személyes tragédiák végig a sarkában jártak. A 2014-ben elhunyt pilóta, Jules Bianchi Leclerc keresztapja volt, akire bátyjaként tekintett. Természetesen sokat segített neki a gokartos időszakában. 2017-ben édesapja is meghalt, az ő emlékére ajánlotta az abban az évben megnyert Formula-2-es bajnoki címet. 2019-ben pedig barátja és korábbi versenyzőtársa, Anthoine Hubert szenvedett halálos balesetet az F2-es Belga Nagydíjon, amely után Charles Leclerc élete első futamgyőzelmét aratta. Ezek a traumák sem tudták azonban kizökkenteni.

Kapcsolódó
Családi tragédiák edzették meg a Vettelt elhomályosító Ferrari-hőst
Anthoine Hubert halála ismét megmutatta, hogy az autóversenyzés a rengeteg biztonsági intézkedés ellenére még mindig nagyon veszélyes üzem. A Ferrari első idei győzelmét arató Charles Leclerc a legutóbbi F1-es halálos balesetben a keresztapját, Jules Bianchit vesztette el, de egy pillanatra sem merült fel benne, hogy fel kellene adnia a karrierjét.

„Már gyerekként arról álmodoztam, hogy egyszer majd itt legyek. Azt nem hittem, hogy a Ferrarihoz kerülhetek, ez eszembe sem jutott. De mindig is F1-es pilóta akartam lenni. Volt azért B tervem is, egészen a GP3-as időszakig mérnöknek készültem. A sportágnak ez a része is érdekel, azt gondoltam: vagy vezetni fogom a versenyautókat, vagy szerelni” – foglalta össze a podcastben Leclerc.

A monacói egyből megmutatta, hogy nem csak egy erőn felüli szezon volt tőle a 2018-as. Első idényében legyőzte a négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt. Imponáló statisztikát hozott össze, eggyel több futamgyőzelmet és dobogós helyezést gyűjtött a némethez képest, ráadásul világossá vált az időmérős klasszisa is: 21 versenyből hétszer Leclerc rajtolt első helyről, a házi kvalifikációs versenyt pedig 11-9-re nyerte. Az év végén ötödik helyen záró fiatal tehetségnél csak egy pilóta futotta többször az aktuális nagydíjon a leggyorsabb kört – a világbajnokként záró Hamilton. Egy évvel később már 65 ponttal kerekedett felül csapattársán Leclerc, és mivel benne látták a jövő bajnokát, Vetteltől köszönt el a Ferrari.

Charles talán a legnagyobb sztár lehet a jövőben, akár még Maxnál is nagyobb. Ennyire jó. Minden nap látom őt csapattársamként, nagyon gyors. Ma biztos csalódott, hogy lemaradt a dobogóról, de nagyon fiatal még, rengeteg dobogós hely vár még rá

mondta Vettel a tehetséges versenyzőről 2020-ban a Török Nagydíj után, amelyen 4. helyen ért célba a monacói.

2020 és 2021 már jóval gyengébben sikerült, de ez kevésbé Leclerc hibája. Egyrészt a 2020-as idény rendhagyó volt a koronavírus-járvány miatt, hónapokkal csúszott a szezon, és végül csak 17 futamot rendeztek, ráadásul az autó sem volt eléggé versenyképes. Másrészt Mattia Binotto csapatfőnök világosan megmondta, hogy már a szabálymódosítások utáni időre készül a Ferrari, vagyis a 2021-es idényre már nem is javítottak érdemben a kocsin. Ez megmagyarázza a közepes eredményt, illetve azt is, hogy most miért ennyire erős a csapat. Merész húzás volt ez a 2019-ben kinevezett Binottótól, akit rengeteget kritizáltak is a döntéséért, de látva az idei szezont egyelőre úgy fest, neki volt igaza a hosszútávú építkezésben.

Mark Thompson/Getty Images Beérett a hosszútávú projekt, Mattia Binotto és Charles Leclerc két éve várja már, hogy így szerepeljen a Ferrari.

2021-ben megkapta csapattársának Carlos Sainz Jr.-t, akitől 5 és fél ponttal kikapott végül. Kettejük párharca egészen érdekes, mivel a spanyol négyszer is dobogós lett tavaly, míg Leclerc csak egyszer, de 13-8-ra a monacói nyerte az időmérős házi versenyt. Az is egyértelmű, hogy balszerencséje volt Leclerc-nek, a Monacói Nagydíjon például pole-ból indult volna, de meghibásodott autója miatt nem is állhatott rajthoz, a Hungaroringen pedig tömegkarambol miatt esett ki. Sainz ezzel szemben az összes futamát be tudta fejezni, és csak kétszer nem szerzett pontot.

Összességében így is elmondható, hogy bár akadtak rosszul sikerült versenyei Leclerc-nek, mégis kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott a Forma-1-ben. Időmérőn különösen erős versenyző, a futamokon pedig végtelenül higgadtan, éretten vezet. Hacsak valami őrült balszerencse-sorozat nem éri, végig versenyben lesz a világbajnoki címért.

Persze ehhez kellett az is, hogy Binottóék remek munkát végeztek az új szabályokra tervezett autóval. A Ferrari tempója idén elképesztő, Leclerc pedig a nyugalmával és tehetségével egészen elképesztő iramot diktál. Mark Webber fogalmazott talán a legprecízebben, amikor azt mondta az Ausztrál Nagydíj után, hogy Leclerc külön szintet képviselt a mezőnyhöz képest.

„A tavalyi év nagyon nehéz volt, de a csapat idén jól teljesít. Az idény előtt csak annyit kértem, legyen egy erősebb és megbízhatóbb motorunk, hogy gyors legyen az autóm, ezt maradéktalanul megkaptam. Büszke és boldog vagyok, hogy a Ferrariban versenyezhetek, miközben

az elmúlt két szezon után nem volt egyértelmű, hogy ezen a szinten leszünk. Jobb lett a kocsi, mint amire számítottunk, de hosszú még a szezon, továbbra is hajtanunk kell, ám ez egy kimagaslóan jó kezdés

összegzett Ausztráliában Leclerc.

A mostani eredmények tehát egy hosszútávú építkezésnek köszönhetők, kellett hozzá egy kivételes ígéret szerződtetése, valamint az a két év, amíg megfelelően erős autót tudott adni alá az istálló. Ennek az előrelátásnak, szakértelemnek és főként türelemnek lett a végeredménye, hogy Leclerc 34 ponttal vezeti a világbajnoki pontversenyt, a Ferrari pedig 39-cel a konstruktőrök vébéjét.

Ugyanakkor kár lenne egy magát rettentően komolyan vevő, komolykodó kisfelnőttként beállítani ezt a 24 éves srácot. Jelenleg nehéz megmondani, hogy milyen ember versenyen kívül, de egyáltalán nem egy karót nyelt fickó. Vannak olyan pilóták, akik jobban elengedik magukat, mint Lando Norris vagy Daniel Ricciardo, de Leclerc még nem bújt ki a csigaházából egészen. Ugyanakkor megmutatta már a humorosabb oldalát is. A koronavírus-járvány kitörésekor például kortársaihoz hasonlóan autóversenyzős játékokat streamelt, amikor pedig emiatt nem hallotta meg, hogy a barátnője csönget, a lánynak a chaten kellett írnia, hogy engedje be. Idén a bahreini idénynyitón már szándékosan viccelte meg saját csapatát, az utolsó körben azt füllentette, hogy furcsán viselkedik a motor.

Kapcsolódó
Charles Leclerc megviccelte a saját csapatát, de biztos nem nevettek rajta
Azt modnta a csapatrádióban, hogy elromlott az autója.

Attól tehát nem kell tartani, hogy egy színtelen, szagtalan, unalmas versenyzőről szólna innentől a Forma-1. A mindig udvarias, csöndes zseni ugyanakkor kétségtelenül domináns tagja lesz az idei élmezőnynek, és nem csak az a kérdés, hogy Sainz mennyire tartja vele a tempót, hanem az is, hogy a Mercedes és a Red Bull autófejlesztésben mennyire dolgozza le a jelenlegi hátrányát. Még a szezon elején járunk, de egy kis szerencsével akár három csapat is rámehet majd a vb-győzelemre. Ennél jobb reklámot pedig nem kaphat a sportág, még a Drive to survive-tól sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik