Ziccer

Gulácsi visszavonulása a válogatottból – meddig lehet magyar valaki, ha másképp gondolkodik?

Gulácsi Péter 2021-es kiállása után sokan remélték, hogy a magyar válogatott kapusának bátor megszólalása fordulópont lehet. Nem lett az. A friss Ziccer-adásban arról beszélgettünk, miért nem lett ebből valódi vita, hogyan kezelte mindezt a magyar közeg – és hogy miért nem akar többet mondani az, aki egyszer már kimondta a lényeget.

Gulácsi Péter visszavonult a válogatottól. A friss Ziccerben ezúttal Holczer Ádámmal beszélgettünk a kapus örökségéről, arról, mennyire illeszkedik a magyar kapustradícióba, és hogy mekkora törést okozott a megítélésében az, hogy 2021-ben kiállt az egynemű szülők örökbefogadáshoz fűződő jogai mellett. A műsorban elhangzott: Gulácsi nem számított ekkora visszhangra, és valószínűleg nem is kívánja tovább tematizálni a kérdést – számára ez egy alapérték.

De vajon lehet-e Magyarországon futballistaként közéleti kérdéseket érinteni anélkül, hogy az ember identitását vitatnák?

Ezután a figyelem az Európa Liga döntője felé fordult – ami a résztvevők szerint minden idők egyik legrosszabb nemzetközi fináléja volt. A Manchester United szenvedései nem csupán taktikai, hanem szerkezeti problémákra is rávilágítottak: a United szétszakadt, és ahogyan a szezon alatt szinte egyszer sem, úgy Ruben Amorim ezen a döntőn sem tudott reagálni saját rendszere korlátaira. A csapat megrekedt, és a döntő is ezt példázta.

A Tottenham edzője, Ange Postecoglou – bár év közben még nevetség tárgya volt – végül megnyerte a kupát, és ennek érdekében 180 fokos fordulatot hajtott végre játékrendszerében. Vendégünk szerint ez is bizonyítja, hogy néha nem a látványos futball, hanem a pragmatikus gondolkodás visz közelebb egy-egy nagy trófeához.

A beszélgetés második felében Florian Wirtz potenciális klubváltása került terítékre: a Liverpool és a Bayern München is képben vannak, de a játékos pozíciójától és szerepfelfogásától függően nagyon másképp alakulhat a karrierje. Kele János és Kálnoki Kis Attila azt is boncolgatták, milyen hatása lehet Wirtz érkezésének Szoboszlai Dominikra: az erősebb konkurencia önmagában még nem tragédia, de kérdés, hogy mennyit változtat Slot játékrendszere a magyar válogatott csapatkapitányának szerepén.

Végül a rózsaszín farkak rovatban a Kazincbarcika történelmi feljutása, a karcagi labdarúgás reneszánsza és egy olaszos futballsztori is szóba került: a Napoli által kölcsönadott kapus, Elia Caprile esete, akinek a szezon utolsó meccsén egyaránt kellett volna védenie a jövőbeli és jelenlegi klubja érdekeit – így végül sérültnek jelentették.

Kapcsolódó
Aki nem őrült, az nem is kapus – mit adott a magyar futballnak Gulácsi Péter?
Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot. A válogatott egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosa távozik – a helyén viszont egy sor ki nem mondott kérdés és feldolgozatlan feszültség marad ott a magyar futball körül.
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik