Ziccer

Miért nem reális, hogy magyar edzője legyen a Fradinak?

A Ferencváros Szerhij Rebrov 2021-es távozása óta öt edzőt fogyasztott el, miután a nyáron kinevezett Pascal Jansen a télen New Yorkba költözött – de ne számítsunk másra jól működő hátország nélkül. Trent Alexander-Arnold szerződéshosszabbítása napi témát szolgáltat a szurkolóknak és a sportsajtónak, a Liverpool hátvédje azonban nem kommunikál semmit, amíg nem zárultak le a tárgyalások. Rúben Amorim csupán másfél hónapja vette át a Manchester United irányítását, de már arról beszél, hogy ha nem jönnek a győzelmek, akkor hamar veszélyben lehet az állása. Mindezekről Béres Attilával, a PoolBarátok szerkesztőjével beszélgettünk.

Az év első adását a Liverpool-Manchester United meccs tárgyalásával kezdtük, ami 2-2-es döntetlennel ért véget és melynek kapcsán felmerült a többi közt az is, hogy a hiányában ismerszik meg az igazán jó játékos, illetve hogy Arne Slot miért nem lehet elégedetlen a döntetlennel.

Ezután áttértünk egy helyi hősre, aki gyerekkorától kezdve a Liverpoolban játszik, Bajnokok Ligáját és Premier League-et nyert a csapattal, csapatkapitány-helyettes, a szurkolók egyik kedvence – Trent Alexander-Arnoldról az utóbbi hetekben azonban nem a teljesítménye, hanem a szerződéshosszabbítása körüli helyzet miatt cikkeznek. Amellett, hogy a TAA-ügyet kibeszéltük, szóba került még az is, hogy Mohamed Szalah és Virgil van Dijk új szerződése szembe menne-e a liverpooli klubvezetés elveivel.

A BBC Sport kérdésére, miszerint a United a bennmaradásért küzd, Rúben Amorim azt mondta: „Úgy gondolom, hogy ez egy lehetőség, ezt tisztáznunk kell a szurkolóinkkal. De ez is az én hibám. A csapat nem fejlődik, és egy kicsit kínos a Manchester United edzőjeként sok meccset elveszíteni. Azt hiszem, az emberek belefáradtak a kifogásokba. Ennek a klubnak sokkra van szüksége.” A kiesés lehetőségének komolyságának megbeszélésén túl rávilágítottunk arra, hogy mennyire nincs idő edzeni a top futballban.

Miközben vettük fel az adást hivatalossá vált, hogy a Ferencváros kinevezte vezetőedzőnek Robbie Keane-t.

Kubatov Gábor nyilatkozatának tanulságai mellett beszéltünk arról, hogy a Fradi olyan pozícióba került, hogy a csapathoz érkező edzők ugródeszkaként tekintenek a klubra, magyar edző kinevezésének pedig az iparági hátország hiánya miatt nincs realitása.

Miért nem reális, hogy magyar edzője legyen a Fradinak?
A Fradi Rebrov 2021-es távozása óta immáron hat edzőt fogyasztott el Jansen New Yorkba költözésével, de ne számítsunk másra jól működő hátország nélkül; Trent Alexander-Arnold szerződéshosszabbítása napi témát szolgáltat a szurkolóknak és a sportsajtónak, a Liverpool hátvédje azonban nem kommunikál semmit, amíg nem zárultak le a tárgyalások; Amorim csupán másfél hónapja vette át a Manchester United irányítását, de már arról beszél, hogy ha nem jönnek a győzelmek, akkor hamar veszélyben lehet az állása. Mindezekről Béres Attilával, a PoolBarátok szerkesztőjével beszélgettünk. Cikk: Az adást a Liverpool-Manchester United meccs tárgyalásával kezdtük, melynek során szóba került többek között az is, hogy a hiányában ismerszik meg az igazán jó játékos, illetve, hogy Slot miért nem lehet elégedetlen a döntetlennel. Majd ezek után áttértünk egy helyi hősre, aki gyerekkorától kezdve a Liverpoolban játszik, Bajnokok Ligáját és Premier League-et nyert a csapattal egyebek között, a klub csapatkapitány-helyettese, a szurkolók egyik kedvence. Trent Alexander-Arnoldról az utóbbi hetekben azonban nem a teljesítménye, hanem a szerződéshosszabbítása miatt cikkeznek. Amellett, hogy TAA-ügyét kibeszéltük, szóba került még az is, hogy Salah és van Dijk új szerződése szembe menne-e a liverpooli klubvezetés elveivel. A BBC Sport kérdésére, miszerint a United harcban áll-e a kiesés elkerüléséért, Amorim azt mondta: “Úgy gondolom, hogy ez egy lehetőség, ezt tisztáznunk kell a szurkolóinkkal. De ez is az én hibám. A csapat nem fejlődik, és egy kicsit kínos a Manchester United edzőjeként sok meccset elveszíteni. Azt hiszem, az emberek belefáradtak a kifogásokba. Ennek a klubnak sokkra van szüksége.”A kiesés lehetőségének komolyságának megbeszélésén túl rávilágítottunk arra, hogy mennyire nincs idő edzeni a top futballban. Adásunk felvétele alatt vált hivatalossá, hogy a Ferencváros kinevezte vezetőedzőnek Robbie Keant. Kubatov Gábor nyilatkozatának tanulságai mellett beszéltünk arról, hogy a Fradi olyan pozícióba került, hogy a csapathoz érkező edzők ugródeszkaként tekintenek a klubra, magyar edző kinevezésének pedig az iparági hátország hiánya miatt nincs realitása.
0 seconds of 1 hour, 4 minutes, 19 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
1:04:19
1:04:19
 

Kapcsolódó
Ki lehet Marco Rossi utódja?
A Ziccer idei utolsó, de történetének első kérdezz-felelek adásával jelentkezünk.
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik