Ziccer

Gaál Tamás: A mindenkori magyar bajnok az, aki az étterem előtt koldul az onnan kijövőktől

Véget ért az őszi szezon az NB I-ben, így Magyarországon maradtunk a Ziccer legutóbbi adásában, hogy kibeszéljük a Ferencváros hazai és nemzetközi teljesítménye közti különbségeket, valamint szót ejtsünk a magyar élvonalbeli csapatok eddigi szerepléséről. Mindezekben segítségünkre Gaál Tamás, az NB1.hu szerkesztője volt.

A Nyíregyháza elleni 1-0-s idegenbeli győzelemmel zárta az évet a Ferencváros, amely tavalyhoz hasonlóan most sem telel az élen: a Felcsút – egy meccsel többet játszva – 17 forduló után előzi a zöld-fehéreket. Pascal Jansen csapata közben az EL-ben is szerepel, 6 meccs után 3 győzelemmel, 9 pontot szerezve a 16. helyen áll – legutóbb a PAOK ellen viszont csúnyán kikapott.

Az NB I-es tabella és a nézői percepció egymásnak ellentmondó dolgokat mutat. A szurkoló ugyanis azt érzékeli, hogy a kiemelkedően legjobb és legmélyebb keretű, pénzügyileg is a magyar mezőny fölé növő Ferencváros eddig egyetlen bajnokin szerzett négy gólt (de azon kikapott), egyszer tudott kétgólosnál nagyobb különbséggel nyerni (pont a legnagyobb vetélytárs, a Puskás Akadémia ellen 3–0-ra), a legutóbbi kilenc meccsen pedig a megszerezhető 27 pontból csak 16-ot gyűjtött be.

A címvédővel kapcsolatban beszéltünk még többek között arról, hogy mi lehet az oka a Fradi kétarcúságának; a hazai mezőny jobban felkészül-e a Ferencváros pontrúgásaira, mint a nemzetközi; és hogyan kell értékelni a Keita-transzfert.

Szóba került az is, hogy hány 23 év alatti magyar játékos játszott legalább 300 percet a Fradiban az idei szezonban, és a nevelőedzőként elhíresült Jansen miért nem ad rendszeres játéklehetőséget az utánpótlásból jövő fiataloknak.

A Fradi Félóra után jutott szó a MOL-kötelékéből kieső Fehérvárra és az oda beeső Újpestre is. Előbbi bizonyítja azt a hipotézist, hogy többségében fiatal magyar játékosokra építve is bent lehet maradni az NB I-ben, utóbbi pedig egy vérátömlesztés után nem várt eredményességgel szerepel eddig egy új projekt hajnalán.

Végül beszéltünk a Felcsút lehetséges bajnoki címéről is: a csapat nevéből kiindulva a magyar labdarúgást nem követők számára első blikkre úgy tűnhet, hogy egy csikócsapat menetel a bajnoki cím felé, azonban, ha a keret átlagéletkorát a futballisták játékperceivel súlyozzuk, akkor Felcsút a legidősebb kerettel vezeti a bajnokságot.

A Győr kapcsán pedig bemutatkozott az Értelmetlen Dolgok A Világban című rovatunk is.

Itt a lehetőség, hogy kérdezzetek tőlünk! A két ünnep között egy Q&A adással jelentkezik a Ziccer, amibe várjuk a titeket érdeklő műsorral, vagy hazai/nemzetközi labdarúgással kapcsolatos kérdéseiteket. Ezeket a különböző közösségi médiás felületeinkre, az adás YouTube-ra feltöltött videója alatti kommentmezőbe, valamint a david.pelek@24.hu e-mail címre várjuk december 21-ig.

Kapcsolódó
Mi lehet a Fradi kétarcúságának hátterében?
A Ferencváros továbbjuthat az Európa Ligában, a vesztett pontok tekintetében az NB I-ben a legjobb, a szurkolótábor mégis kifejezte nemtetszését a hazai porondon nyújtott teljesítmény miatt. Tényleg csak az EL-re figyelne a Fradi?
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik