HIRDETÉS
Ziccer

A szurkoló érdeke, hogy kevesebb meccs legyen?

Túlvagyunk az újraszabott BL első körén, ami remek kiindulási alapot biztosította arra, hogy a játékosok túlterheléséről, a meccsdömping hatásairól és a sportközvetítések jövőjéről elmélkedjünk. Beszélgetőtársunk ezen a héten Szaniszló Csaba, a Sport TV műsorvezetője, kommentátora volt, így természetesen nem mentünk el szó nélkül De Rossi kirúgása mellett sem.

Óriási meccsdömpinggel indult el az újragondolt Bajnokok Ligája. A megváltozott lebonyolítás miatti több mérkőzés többletterhelést is jelent egyúttal a játékosoknak. Reális-e, hogy sztrájkba lépjenek a focisták? Érdekük-e egyáltalán, hogy tüntessenek, miután a megnövekedett terheléssel több pénz is jár? Jó-e nekünk, szurkolóknak az, ha meccsekkel árasztanak el minket?

Az idei szezontól nem csak az egytabellás rendszer, hanem a streaming is debütált – legalábbis ami a hazai közvetítéseket illeti. Ennek kapcsán beszéltünk arról, hogy Európában a szövetségek miért nem egy saját platformon keresztül értékesítik a közvetítési jogokat, ahogy azt az amerikai major sportok esetében látjuk, valamint arról is, hogy a jövőben hogyan változhatnak a sportfogyasztási szokások, és erre miképp fognak reagálni a tv-társaságok és streaming platformok.

A Romaért szorítókban két Lupetto él és mindkettő dühös De Rossi kirúgása miatt. A klublegenda távozásának hátterét felfestve egy görög jogásztól jutunk el addig, hogy az idei szezonra kinevezett Jurićtól elvárt BL-kvalifikációt érő hely reális-e az amerikai tulajok részéről, akikkel kapcsolatban felvetődik bennünk, hogy a tengerentúlon szocializálódva  nem érthették azt, hogy Európában a futball a hűségről szól, a szurkolók pedig ugyanúgy a klub részei, mint a játékosok vagy az edző.

Szeretnéd élőben hallgatni a Ziccert? Akkor várunk téged október 15-én Budapesten az Akváriumban a 24.hu első podcastfesztiválján!  Vendégünk Esterházy Mátyás, Szoboszlai Dominik, Bolla Bendegúz és Schäfer András menedzsere lesz. Az eseményen a Ziccer mellett a Háromharmad és a Della is hallható lesz, majd az este folyamán együtt bulizhatsz, kötetlenül beszélgethetsz a szerkesztőség tagjaival. Minderre pedig a Tixán tudsz jegyet váltani.

A szurkoló érdeke, hogy kevesebb meccs legyen?
Túl vagyunk az újraszabott BL első körén, ami remek kiindulási alapot biztosította arra, hogy a játékosok túlterheléséről, a meccsdömping hatásairól és a sportközvetítések jövőjéről elmélkedjünk. Beszélgetőtársunk ezen a héten Szaniszló Csaba, a Sport TV műsorvezetője, kommentátora volt, így természetesen nem mentünk el szó nélkül De Rossi kirúgása mellett sem.
0 seconds of 1 hour, 4 minutes, 37 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
1:04:37
1:04:37
 

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik