Ziccer

Az azeri bajnok stílusa a Fradi számára ijesztő dolgokat mutat

A Puskás Akadémia kivételével három magyar futballcsapat továbbjutott az európai ligák harmadik selejtezőkörébe, azaz volt miről beszélgetni a Ziccerben.

Marosi Gergővel, a Sport24 állandó szerzőjével és Dajka Balázzsal a 24.hu sportrovatvezető-helyettesével

  • rávilágítunk a négy párharc sarokpontjaira, döntő momentumaira,
  • elmondjuk, milyen játékerőt képvisel a Ferencvárosra váró Qarabag FK, a „Kaukázus Barcelonája”,
  • hogy miért tudta agyonverni a legenda, a klubot 2008 óta irányító Gurban Gurbanov azeriekkel teletűzdelt együttese a Lech Poznant és kiejteni a Zürichet is,
  • hogy miért lesz sokkal nehezebb dolga a Fradinak a harmadik körben ellene, mint volt a Slovannal szemben,
  • és természetesen azt is megtippeljük, az újkori magyar futballtörténelemben lesz-e olyan másodízben is, hogy egyszerre két magyar klub eljut valamelyik európai kupasorozat playoff-körébe.
Kapcsolódó
Messze még a rebrovi hatékonyság, de Csercseszov nagyot mentett a pozsonyi diadallal
A Ferencváros fantasztikus hangulatú pozsonyi mérkőzésen lépett tovább a Slovan Bratislaván, és jutott a BL-selejtezők 3. körébe. Elemzésünkben megmutatjuk min változtatott a vezetőedző, Sztanyiszlav Csercseszov a kudarccal végződő odavágóhoz képest, hol található még mindig hibapont a Fradi játékában, illetve miben kell még fejlődnie ahhoz, hogy a következő akadályt, az azeri Qarabagot is legyőzze.
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Tangó és Kes
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Kontra
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Kézivezérlés
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik