Ziccer

„Az AS Roma nem egyet, hanem mindjárt két szintet ugrott Mourinhóval”

Az AS Roma 1-0-ra legyőzte a Feyenoordot a Konferencia Liga döntőjében. Nemcsak a klub írt történelmet azzal, hogy az új sorozat első bajnoka lett, hanem José Mourinho is, aki a futballtörténelem első edzőjeként a jelenlegi mindhárom UEFA-serleget begyűjtötte már legalább egyszer.

Andreides Gábor italianista-történésszel, fanatikus romanistával, és Buzsáky Ákos 20-szoros válogatott labdarúgóval – aki Mourinho első sikertörténete idején a portói edzésein testközeli tapasztalta meg a Mister módszereit – arról beszélgettünk,

  • a topcsapatok bűvöletében hogyan, leginkább miért lesz valakiből éppen AS Roma-szurkoló, mit jelent romanistának lenni?
  • Miért nem tudott 61 éven át nemzetközi trófeát nyerni a klub, és miért sikerült éppen most?
  • Változtatott-e valamit José Mourinho a filozófiáján, a játékstílusán, képes-e fejlődni az edzői karrierje harmadik évtizedében annyit, hogy a Rómából topcsapatokkal is versenyképes együttest faragjon?
  • Mit ér ez a Konferencia Liga győzelem a nemzetközi porondon, és mit jelent az AS Roma jelenének, jövőjének?
Kapcsolódó
Előkerült a régi lemez: Mourinho lemásolta az öt évvel ezelőtti EL-döntőt
Az AS Roma csapata 1-0-ra legyőzte a Feyenoord együttesét a Konferencia Liga első szezonjának tiranai döntőjében. De miért nyertek magabiztosan az olaszok? Elemzés.
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik