Élő Sport

Tovább tart a spanyol átok, kikapott az Eb-elődöntőben a női pólóválogatott

A magyar női vízilabda-válogatott veretlenül jutott el a budapesti Európa-bajnokságon az elődöntőig, ahol az a spanyol csapat várt rá, amely a csoportkörben 10-6-ra kikapott a hollandoktól, és így kissé rögösebb úton jutott el a négy közé, mert a negyeddöntőben a görögökkel találkozott (12-9), míg a magyarok könnyen eltakarították az útból a franciákat (16-3).

A magyar és a spanyol csapat tavaly a vb-elődöntőben is megmérkőzött egymással, akkor 16-10-re nyert az ellenfél, úgyhogy lett volna miért visszavágni. Főleg, ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy két éve az Eb-n a csoportkörben (9-13) és a bronzmeccsen (6-12) is simán kikaptunk a spanyoloktól, akik sorozatban öt elődöntőben vertek meg minket.

Gurisatti Gréta góljával indult a meccs, de a magyar csapat egyik legjobbja sajnos korán megsérült, utóbb kiderült, hogy eltört az ujja.

A spanyolok egy videós visszajátszás után megadott gól révén egyenlítettek, úgy tűnt, Anna Espar lövését kivédte Kasó Orsolya, de a bírók végül gólt ítéltek – jogosan.

A bírók egymás után szórták a kiállításokat, így mindkét csapat sokat játszhatott előnyben, 11 másodperccel az első negyed vége előtt szereztük az első gólunkat fórban, amikor Leimeter Dóra csapta be nagyon a rövid sarkot védő Laura Estert, így 3-3-mal zárult az első felvonás.

Illés Anna kissé szerencsés lövésével 4-3-ra ismét mi vezettünk, de Espar előbb egy megúszásból, majd előnyből talált be, és mivel a spanyol védőfalat továbbra sem igazán tudtunk átlőni, félidőben a vb-ezüstérmes vezetett 5-4-re.

Leimeter pazar bombájával indult a második félidő, aztán a spanyolok először húztak el kettővel, miután megint nekik kedvezett egy videós visszajátszás. Vályi Vanda azonban kétszer is villant, így a kétgólos hátrányt eltüntette, és 7-7-ről kezdődött az utolsó negyed.

Ami spanyol gólokkal indult sajnos, nálunk pedig mintha elfogyott volna a vállalkozókedv. Amikor Maica García centerből szerzett gólt, elúszni látszott a hajó, mivel már 11-7 volt az állás, de ekkora megrázta magát a magyar válogatott.

Keszthelyi Rita ejtése és bődületesen nagy lövése, valamint Leimeter látványos gólja révén már csak egy volt a hátrány, ráadásul az utolsó támadásnál az egyenlítésért harcolhattunk. Még a Kasó helyére érkező kapusunk, Gangl Edina is felúszott, de Keszthelyi próbálkozását Ester kivédte, így nem tört meg a spanyol átok. Spanyolország a Hollandiát büntetőkkel verő Oroszországgal találkozik, nekünk pedig marad a bronzmeccs.

A vereséggel az is eldőlt, hogy a Budapesten megszerezhető kvóta az olimpiai részvételt már korábban megszerző spanyolok döntős ellenfeléé, az orosz csapaté lesz.

A magyar válogatott március közepén a Triesztben sorra kerülő olimpiai kvalifikációs tornán harcolhatja ki a tokiói indulást.

Ott 12 csapat két hatos csoportban küzd majd egymással. Amennyiben lesz afrikai résztvevője a tokiói viadalnak, akkor kettő, ellenkező esetben három válogatott szerezhet kvótát.

Női vízilabda Eb, elődöntő:

Magyarország – Spanyolország 10-11 (3-3, 1-2, 3-2, 3-4)
Budapest, Duna Aréna
v.: Dervieux (francia), Sztavridisz(görög)
gól: Keszthelyi, Leimeter 3-3, Vályi 2, Gurisatti, Illés 1-1, illetve Espar, Tarrago 3-3, Ortiz 2, Bach, Forca, García 1-1

 

A másik elődöntőben:
Oroszország – Hollandia 11-10 (2-2, 2-2, 1-2, 2-1, 4-3) – büntetőkkel

 

az 5-8. helyért:
Görögország – Franciaország 13-3 (2-1, 2-0, 6-1, 3-1)
Olaszország – Szlovákia 16-4 (2-1, 5-1, 6-0, 3-2)

Kiemelt kép: MTI/Czagány Balázs

Elúszott az Eb-döntő a női pólóválogatottnak

Zsinórban hatodszor kapott ki a magyar női vízilabda-válogatott a spanyoloktól egy világverseny elődöntőjében. A budapesti Európa-bajnokság elődöntőjében az utolsó negyedben az ellenfél négy góllal elhúzott, és bár az utolsó támadásnál az egyenlítésért támadhattunk, Keszthelyi lövését a kapus kivédte, így 11-10-re nyertek a spanyolok, akik az oroszokkal döntőznek. Mi a hollandok ellen vívjuk a bronzmeccset.

Vége, nyertek a spanyolok

Gangl védett, így kaptunk még egy esélyt, hogy támadjunk az egyenlítésért. Keszthelyi lőtt az utolsó másodpercben, de Ester ezt kiszedte, így ők nyertek 11-10-re.

10-11

Lejárt a kiállításunk, de Keszthelyi nagyon messziről irtózatosan nagy gólt lőtt. 10-11. 57 másodperc van hátra.

9-11

Ortiz lövése a lécen csattant, mi meg előnybe kerültünk, Bíró Attila gyorsan időt kért. 79 másodperc van hátra.

9-11

A spanyolok nem erőltették a támadást, nálunk Leimeter a harmadik nagy gólját lőtte. Még két gól kéne valahogy.

8-11

Előnyből Keszthelyi ejtett szépen, közelebb jöttünk eggyel.

7-11

Ezzel alighanem eldőlt, García centerből talált be.

7-10

Tarrago hosszú idő után próbálkozott, kár érte: befordult, és finom mozdulattal be is lőtte.

7-9

Ortiz lövése beszédült a jobb kapufáról, kettővel mennek ismét a spanyolok.

7-8

Keszthelyi lövése egy spanyol védőben halt el, aztán Kasó tolta fölé Ortiz lövését, Forca pedig nem találta el a kapunkat. Kéne egy gól!

7-8

A spanyolok hozták el a labdát a ráúszásnál, gyorsan kaptak egy kiállítást, Forca addig lóbált, amíg mindenki elsüllyedt, aztán a jobb sarokba ejtett.

7-7

Miénk volt az utolsó támadás a harmadik negyedben, Bíró Attila időt is kért, Vályi lövése pedig a védőt érintve vágódott be.

6-7

Nincs velünk a léc, Máté a blokkot átlőtte, de a felső kapufa megint kisegítette a spanyol kapust. Nálunk Máté kipontozódott, de Kasó egy támadáson belül kétszer is védett. Vályi megúszott, de éles szögből Estert találta el.

6-7

Vályi vágta a kapus szeme közé a labdát, végre egy góllal záruló előny.

5-7

Megint egy videózós spanyol gól, Bach húzta be közelről, így most kettővel vezet az ellenfél.

5-6

Keszthelyit a léc akadályozta meg, nem tudtuk átvenni a vezetést. Aztán Kasó halászott le egy bejátszást, így visszakaptuk a labdát, de Illés lövését Ester kiszedte. Ortiz a vízre pattintva vágta a labdát a léc alá, előny ott ismét.

5-5

Elhoztuk a labdát a harmadik negyed elején, Leimeter pedig óriási góllal egyenlített. Gyönyörű lövés volt!

4-5

A léc mentett meg minket a negyed utolsó spanyol támadásánál, aztán nekünk már nem volt időnk felúszni. Félidőben eggyel vezet Spanyolország.

4-5

Parkesról szórták ki Tarragót, Keszthelyi lövése megint egy spanyol kézről vágódott mellé.

4-5

Gyöngyössy harcolt ki kiállítást, de Keszthelyi átlövését blokkolták. Ők bezzeg góllal fejezték be, Anna Espar nagyon pontosan lőtt.

4-4

Gyanúsan szereltünk a kapu előtt a hetedik spanyol előnynél, a túloldalon mi is megkaptuk a menetrendszerű fórt, de Ester kifogott Szilágyin. A spanyol leindítottak minket, Espar pedig eltette a labdát Kasó fölött.

4-3

Illés Anna lövése csorgott be a kapus kezéről, újra vezetünk!

3-3

A spanyolok kapták a második negyed első emberelőnyét, Ortiz a lécet forgácsolta szét, aztán Espar nagyon távoli löketét Kasó tolta ki.

Olvasói sztorik