Sport

„Végre legyőztem Michael van Gerwent!”

Interjút készített Peter Wrighttal, a darts újdonsült világbajnokával az eseményt szervező szervezet, a PDC.

Őrült külsejével fedte el gyengeségét a darts új királya
Egyszer már felhagyott a sportággal anyagi gondok miatt, aztán felvett egy álcát, hogy ezzel védje meg magát a kritikáktól. A nagy tornák döntőiben eddig egy kivételével mindig megremegett, most azonban elsöpörte a címvédőt. Peter Wright, a darts új királya.

A szokásosnál többet mosolygó skót vb-győztes szokás szerint visszafogottan tekintett vissza a finálére, de amikor arról kérdezték, mi járt a fejében az utolsó nyíl eldobása után, csak kibuggyant belőle, hogy

„végre legyőztem, végre megvertem Michael van Gerwent!”

Persze utána gyorsan hozzátette még, hogy a családját is büszkévé akarta tenni és sok év megfeszített munkája volt már ebben a világbajnoki címben.

Azt hiszem ez új lendületet adhat és végre elkezdek tornákat nyerni. Az új évben szeretnék remekül dartsozni, versenyeket nyerni és rekordokat dönteni

– foglalta össze terveit Wright.

Van Gerwen ellen különösen rossz volt a finálé előtt a skót mérlege (59-17), ráadásul 2014-ben a vb-döntőben, 2017-ben pedig a Premier League fináléjában is a holland diadalmaskodott.

Kiemelt kép: Alex Davidson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik