Óriási tettet hajtott végre a Siófok KC női kézilabda csapata azzal, hogy a dán Viborg legyőzésével bejutott az EHF-kupa döntőjébe. A szurkolók természetesen örülnek a klubtörténelmi sikernek, más kérdés, hogy az a modell, amelyet Fodor János ügyvezető alkalmaz, megosztja a kézilabda-társadalmat.
Fodor ügyvezető sok milliárd tao-támogatást, adóforintot költött a klub párját ritkító infrastrukturális hátterének felépítésére (lásd a keretesben a cikk alján). Miközben a pompás akadémia, a szivacskézilabda-csarnok alátámasztja, hogy fontosnak tartja az utánpótlásnevelést, a nemzetközi sikert egy világválogatott összevásárlásával és az egyik legismertebb edző, a norvég Tor Odvar Moen Magyarországra csábításával érte el.
Nevezzük ezt siófoki modellnek.
A szakembereket és a szurkolókat is megosztó kérdés az, mennyire a magyar kézilabda sikere, hogy az oda-visszavágós EHF-elődöntő alkalmával összesen három magyar játékost neveztek a 15 fős keretbe – Such Nelli (szélső, 27 éves), Barkóczi Dorina (átlövő, 19 éves), és Wald Kira (szélső, 17 éves) –, ők azonban nemigen jutottak szóhoz. Vajon a magyar kézilabda jövője szempontjából ez a helyes út?
Az MKSZ szerint többféle klubmodell fér meg egymás mellett
A Magyar Kézilabda Szövetség kimerítő választ küldött fenti kérdéseinkre. Úgy fogalmaztak, „mivel önálló sportszervezetekről, gazdasági vállalkozásokról van szó, a szövetség nem írhatja elő a kluboknak, milyen játékospolitikát kövessenek, a Siófok saját döntése, hogy a magyar tehetségek közül kikkel köt szerződést”.
Látszik, hogy a magyar kézilabdázásban többféle klubmodell fér meg egymás mellett és verseng egymással: az egyik út a Siófok KC vagy a Kisvárda útja, a másik pedig a Ferencvárosé, a Vácé, a Budaörsé, vagy éppen a Dunaújvárosé, utóbbi együttesek ugyanis kizárólag, vagy többnyire magyar játékosokkal versenyeznek. Látjuk, hogy a bajnokságban és az európai kupákban mindkettő eredményes lehet
– érvelt a szövetség, amely szerint az EHF-kupa döntőbe jutás örömet okoz a klub szurkolóinak, ezért a Balaton-partiak sikere a magyar kézilabda sikere is. Az MKSZ nem tervezi, hogy bármilyen módon számon kérje a Siófok KC-n, hogy miként jutott be egy európai kupa döntőjébe, lévén a szövetség számára a prioritás elsősorban az erős magyar válogatott, az erős bajnokság és a nemzeti csapat(ok) játékosainak megfelelő játéklehetőség biztosítása, márpedig a szóban forgó kézilabdázók rendszeresen és sokat játszanak más klubokban.
A merőben ellentétes modell
A szövetség válaszában megemlítette a váciak jobbára magyar kézilabdázókra építő modelljét is. Azt, amelyik a bajnokságban nem is olyan rég egy góllal, 25-24-re legyőzte a siófoki világválogatottat. Ezért megkérdeztük Szilágyi Zoltán váci vezetőedzőt, miként vélekedik minderről.
Mivel a Siófok KC riválisa a GVM Europe-Vác csapatának, ezért az ő általuk képviselt modellt nem szeretném minősíteni. Mi egy teljesen más úton indultunk el, más koncepció alapján dolgozunk. Elsősorban a saját nevelésű játékosoknak és magyar ambiciózus tehetségeknek szeretnénk lehetőséget adni. Úgy véljük, hogy hosszú távon leginkább ez szolgálja a magyar kézilabdázás jövőjét. Ugyanakkor a Siófok KC Magyarországot képviseli az EHF-kupában, ezért természetesen ez a továbbjutás a magyar sport, a magyar kézilabda sikere. Ettől függetlenül meg tudom érteni azokat, akik jobban tudnak azonosulni egy olyan csapat eredményeivel, amelynek tagjai túlnyomó részt magyar játékosok
– érvelt a váci vezetőedző.
Hajdú János, a Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója elismeri, a téma rendkívül fontos a női felnőtt nemzeti válogatott távolabbi (olimpiai) eredményességének a szempontjából. Szerinte „kiemelkedő nemzetközi kluberedményt (BL, EHF) csak magyar játékosokkal nem lehet elérni, szükség van nemzetközi szintű sztárokra, viszont azokra a posztokra, ahol jobb lehetne a magyar tehetség, ott őket kellene alkalmazni.”
Ha egy magyar klubcsapat felnőtt csapatában csak külföldi játékosok szerepelnek („dísznek” betesznek a keretbe 2-3 hazai nevelésű, nem túl nagy tehetséget), és a magyar utánpótlás bajnokságban is csak a futottak (6., 7.és 12. helyezések) még kategóriát tudják teljesíteni, az biztos, hogy nem szolgálja a magyar nemzeti kézilabdázás jelenének és jövőjének érdekét sem utánpótlás, sem felnőtt szinten. Ugyanakkor a Siófoknál az utóbbi években kialakított fantasztikus infrastruktúra óriási lehetőséget kínál a jövő utánpótlásának nevelésére, ezzel, ha élnek, sokat tehetnek a magyar kézilabdázás jövőjéért
– fogalmazott a mesteredző.
A korábbi kiváló válogatott játékos, Vass Sándor sokkal markánsabb véleményt fogalmazott meg, szerinte a siófoki felnőttcsapat jelen állás szerint „egyáltalán nem segíti és nem is szolgálja a magyar kézilabda jövőjét, a magyar sportot semmilyen formában nem dicsérheti és nem minősítheti.”
Ez a siker a klub elnökét elégítheti ki, hogy sikerült a hosszú évek alatt egy olyan komoly játékosállományt összevásárolni, amely képes volt olyan nemzetközi sikert elérnie, mint amit most elért. Ez a probléma nem csak a Siófokot érinti. Ez a probléma jelen van a Győrnél és az Érdnél is.
Kiemelt kép: Bodnár Boglárka / MTI
