Sport

Kropkó Péter a triatlonszövetség „nyakára tette” a kötelet

A miskolci törvényszék ugyan a felperes rendkívüli engedélyezési eljárás és a sürgősségi eljárás díjának versenyszabályzatban meghatározott összegének megfizetésére kötelezte a Kropkó Triatlon Clubot, de jogerős ítéletben azt is kimondta; az Ironman 70.3 Budapest rendezvényeire a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) engedélyezési hatásköre nem terjed ki. Mivel az Ironman amatőr tömegsport, így az a Sporttörvény szerint nem vonható az MTSZ versenyrendszere alá, így nincs és nem is lehetett felügyeleti jogköre az Ironman rendezvények felett.

A számára igencsak kedvezőnek vélt hírről Kropkó Péter, az Ironman 70.3 jogtulajdonosa, a budapesti versenyek 2014-16 közötti rendezője közösségi oldalán számolt be.

Triatlon: háború van, ez már nem kétséges
Ezt látszik alátámasztani a sportági szövetség hivatalos közleménye, amelyben visszautasítják Kropkó Péter, a sportág legismertebb honi szereplőjének valamennyi vádját.

Kropkó úgy fogalmaz, ezzel bebizonyosodott, hogy az MTSZ közel három éve ellene zajló lejáratási hadjárata, a versenye ellehetetlenítése törvénytelen jogalapra épült.

Orbán fogorvosa az Ironmant fúrja
Triatlonos tanmese a szomszédról meg a tehenéről, amely éppen megdögleni látszik. Vagy a lavór vízről és a gyerekről. Kinek ahogyan tetszik.

“A szövetség csapdái minden képzeletet felülmúlva gördítettek akadályokat Kropkóék elé kezdve

  • a magyar sporttörténelemben példátlan, 30 és 35 millió Ft mértékű – azóta már jogerős bírósági ítéletek szerint is teljesen jogszerűtlen – fegyelmi büntetésektől,
  • a szervezők alkalmatlanságáról és a licensz jogok átvételéről szóló, az Ironman márka amerikai tulajdonosának írt levelén át,
  • továbbá a 2016. évi velencei verseny hatósági bezáratásán, és közel 500 amatőr triatlonista versenyzését ellehetetlenítő, a Sporttörvény szerint teljesen jogszerűtlen ténykedésén keresztül,
  • vagy az ITU nemzetközi tagszervezeteinek írt, a 2016. évi verseny elmaradásáról szóló nyilatkozatán át,
  • továbbá az Ironman versennyel szemben teljesen szükségtelen, és minden szakmai követelményt figyelmen kívül hagyó hatóságként tetszelgésig„

– fogalmazott a korábbi kiváló triatlonista, akit az immár jogerős ítélet birtokában, ami mindennek az eredője, több kártérítési pert indított a szövetséggel szemben.

Mindez azért érdekes, mert az MTSZ állami forrásból, adóforintból működik, így az esetlegesen elvesztett kártérítési perek súlyosan érinthetik az egész sportágat.

Kropkó a kártérítési perekkel képletesen szólva, meglökte az első dominót, amely ledöntheti a Magyar Triatlonszövetség teljes jelenlegi vezetését.

Ne feledjük, tavasszal így is, úgy is közgyűlést kell összehíni, így ha addig nem is történik további fejlemény az ügyben, a sportág tagsága egészen biztosan elgondolkodik azon, megfelelő munkát végeznek-e azok a vezető beosztású személyek, akik immár bíróság által is kimondott rossz jogértelmezésükkel, döntéseikkel erkölcsi értelemben mindenképp, de meglehet, anyagilag is nehéz helyzetbe sodorják a szövetséget?

Honlapunk megkereste a Magyar Triatlon Szövetség elnökét, Dr. Bátorfi Bélát, hogy szemszögükből véleményezze a kialakult jogi helyzetet, mit szólnak a pervesztéshez, illetve a sorra induló kártérítési perekhez? Választ egyelőre nem kaptunk, amint megérkezik, frissítjük cikkünket.

(Nyitóképen: Dr. Bátorfi Béla (B) és Kropkó Péter, Fotó, MTI)

Összefoglaló az Ironman 70.3 és az MTSZ közti perekről:

• Az Ironman 70.3 Budapest szervezőinek az elmúlt időszakban az MTSZ-szel szemben 4 különböző ügyben kellett bíróság előtt megvédeni igazukat. Első két alkalommal az MTSZ koncepciós fegyelmi eljárásaiban kiszabott, a teljes magyar sport történetében példátlan összegű 30 és 35 millió forintos fegyelmi bírságokat törölte a bíróság, az alapvető formai hiányosságokra (többek között olyan garanciális szabályok megtartását mulasztotta el a szövetség, mint a jogszabály által meghatározott létszámmal működő fegyelmi bizottság megalakítása) és nem mellesleg a tanúvallomások megtagadására hivatkozva.
• Ezt követően a Miskolci Törvényszék előtt zajló MTSZ versenyrendezési díj iránti perben az Ironman kérte a bíróságot annak kimondására, hogy az Ironman nem tartozik az MTSZ által követelt versenyrendezési díj megfizetésével, mivel nem tartozik a Magyar Triatlon Szövetség versenyrendszerébe. A Törvényszék az MTSZ díjigényének ugyan formálisan helyt adott, ugyanakkor a bírósági határozat részletes indoklás mellett rögzíti, hogy a szövetség azon jogszabályi hivatkozásai, melyekkel engedélyezési hatáskörét alátámasztaná, nem állják meg a helyüket. Ezen túl felvetette a törvényszék annak a gyanúját is, hogy a Magyar Triatlon Szövetség versenyszabályzata jogszabályba ütközik, azonban nem látta felhatalmazottnak magát ennek kiigazítására. A további hasonló esetek elkerülése érdekében a szervezők bejelentést fognak tenni az ügyészségnél.
• A negyedik perben a Lágymányosi-öböl vízminőségével kapcsolatban kérték az Ironman szervezői a bíróságot, hogy az MTSZ-t az általa közzétett, immáron a tárgyalások során bekért szakértői vélemények és ÁNTSZ szakemberek egyértelmű véleménye szerint is valótlan állításoknak a visszavonására kötelezze. Ez az eljárás még folyamatban van, azonban a szakhatóság vezetője által a perben tett tanúvallomás szerint a víz az úszóversenyek lebonyolítására alkalmas volt, így a szervezők már csak a kihirdetésre kerülő végső döntésre várnak.
• Az Ironman 70.3 szervezői közérdekből nyilvános adatok kikérésével próbáltak választ kapni arra, hogy egyéb „nemzetközi” versenysorozatokra, ügyvédi költségekre, szerverekre, versenyszervezéssel kapcsolatos eszközök beszerzésére hogyan sikerült százmillió forintos nagyságrendben közpénzeket elszámolni, ám erre nem érkezett érdemi reakció, így a fent nevezett ügyekben ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentés történt. Emellett a Miskolci Törvényszék ítélete alapján megalapozottá vált a 2016. évi Ironman velencei felkészülési versenyének MTSZ általi ellehetetlenítésével kapcsolatos kártérítési per megindításának a lehetősége is. Így az MTSZ-nek már nemcsak az Ironman kapcsán indított versenyjogi kártérítési ügyben kell majd felelnie, hanem a velencei verseny kapcsán keletkezett károk esetében is elszámolásra kényszerül.

Perek tételes listája:
1. Fegyelmi eljárás a Kropkó Promotion Kft. ellen – A peranyag letölthető
2. Fegyelmi eljárás a Kropkó Triatlon Club ellen – A peranyag letölthető
3. Miskolci Törvényszéken lezárt versenyrendezési díj iránti per – A peranyag letölthető
4. Fővárosi Törvényszék vízminőség per – Folyamatban, az első fokú ítéletre várunk
5. Versenyjogi jogsértés miatt indított kártérítési per – A kereset beadásra került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik