Sport

MTSZ: Kropkó Péter szerződésszegő, bukott szervező

A Magyar Triatlon Szövetség rendkívül kemény hangú közleményben teszi helyre a legismertebb magyar versenyzőjét, versenyszervezőjét. Vágatlanul közöljük.

Kropkó Péter szerdán adott ki hivatalos közleményt amelyben bejelentette, három sikeres év után idén elmarad a budapesti Ironman 70.3 verseny.

Kropkó úgy fogalmazott:

több tízezer külföldi és hazai résztvevőt vonzottak versenyhétvégéink, azonban rendkívül elkeserítő az, hogy a jelenlegi magyar triatlon szakmai vezetése alkalmatlan egy ilyen világméretű rendezvény befogadására, és nem tud élni a páratlan lehetőséggel.

A fenti szavakra, mondatokra azonnal reagált a megszólított, a Magyar Triatlon Szövetség. Honlapunkhoz is eljuttatott közleményükben úgy fogalmaznak:

NEM TÖRÖLTÉK, MEG SE HIRDETTÉK

Két hét ámokfutás után kimerült a magyar triatlonéletet megosztó Kropkó Triatlonüzleti Csoport hazugság-automatája.

Egy bukott szervező újabb komolytalan elterelési kísérletét mutatta be tegnap Kropkó Péter. Ugyanis nem, hogy törölték, hanem valójában be se jelentették és meg se hirdették a 2017-es budapesti Ironman 70.3-as versenyt. A budapesti Ironman 70.3 elmaradásának valódi oka, hogy a World Triathlon Corporation (WTC) szerződést bonthatott egykori magyar licence partnerével, mivel az többször és súlyosan megsérthette szerződését.

Tény, hogy a szervező valójában egyetlen egy versenyszervezési kérelmet sem adott le az idei, 2017. évi versenyéhez sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a BRFK, sem a BKK, sem az OMSZ vagy éppen az országos szakszövetség, a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) felé, miközben a verseny-bejelentési határidő régen lejárt. Tehát nem lehetett azt törölni, ami nem is lett volna.

A Magyar Triatlon Szövetség elismeri a visszavonult élsportoló, Kropkó Péter egykori sporteredményeit és sajnálattal vette tudomásul, hogy a jogi, pénzügyi és sportrendezvény-szervezői területen láthatóan nem sikerült megismételni ezeket a múltbeli sikereket. Az Magyar Triatlon Szövetség tagsága éppen a hétfői, 2017. március 20-i rendkívüli közgyűlésén – szinte teljes egyetértésben, egy tartózkodás mellett – felhatalmazta az elnökséget minden szükséges jogi eljárás azonnali megindítására a Kropkó Promotion és a Kropkó Triatlon Club ügyeiben. Ennek okán – tanulva az eddigiekből – az MTSZ hamarosan elindítja a ’nemzetközi triatlon sportrendezvény-szervező’ emelt szintű és ’triatlon sportrendezvény-szervező’ alapszintű képzését, a ’versenybírói’ és úgynevezett ’önkéntes’ kötelező képzések mellett. Így egységes, minőségbiztosított és számon kérhető tudású sportszervezők, versenybírók és önkéntesek szereznek jogosultságot a speciális sportterületi, jogi, pénzügyi és sportbiztonsági ismereteket és összefüggéseket igénylő működésükhöz.

Mint köztudott, 2014-ben a Magyar Triatlon Szövetség segítségével rendezte meg a kezdő versenyszervező sportvállalkozás, az első versenyes Kropkó Promotion a legelső budapesti Ironman 70.3 versenyét, melyet utána a WTC szavazói be is választottak a legjobb kezdő, legjobb európai versenynek és legjobb 70.3-as futamnak. A versenyen induló bahreini hercegek kapcsolódó diplomáciai eseményeit is az MTSZ szervezte. Azonban a következő évek budapesti versenyein bekövetkezett halálesetek és súlyos sportrendezvény-szervezői hiányosságok, törvénysértések, szerződésszegés, valamint a mindent elborító gyalázkodó, a magyar triatlon életet megosztó kommunikációs stratégia eredménye miatti bizalomvesztés vezethetett el a WTC döntéséhez is.

A Magyar Triatlon Szövetség irodáját 2017. február 27-én személyesen keresték fel a globális sport nagyágyúja, a triatlon tröszt Ironman márka nemzetközi képviselői, Paul Huddle és a sportlegenda Paula Newby-Fraser, akik az MTSZ segítségét kérték a Kropkó Promotion miatt kialakult helyzetük megoldásában. A magyarországi fejleményeket a Nemzetközi Triatlon Szövetség is figyelemmel kísérte.

Az MTSZ által felvázolt stratégia lehetővé teszi azt, hogy a WTC rendezésében 2018-ban újra Budapesten legyen az Ironman 70.3 futam, ahogy arra Hans-Peter Zurbruegg, az IRONMAN Európa, Közel-Kelet és Afrika vezérigazgatója is célzott tegnapi sajtóközleményében. Egy közös megoldás kialakítása és megvalósítása újabb lehetőséget ad a magyar triatlonélet fejlesztéséhez. Nem hazugságokon alapuló megosztás, hanem sportemberhez méltó, valódi megoldás kell a magyar triatlonsportnak, ahogyan azt a Magyar Triatlon Szövetség ki is dolgozta.

Budapesten helye van a nemzetközi triatlon eseményeknek, így helye lehet újra az Ironman 70.3 mellett egy hosszú távú futamnak vagy éppen majd egy középtávú világbajnokságnak, ahogy helye van az olimpiai távnak is. A Magyar Triatlon Szövetség minden szervezőnek segít, aki betartja a 2004. évi Sporttörvényt és annak kapcsolódó kormányrendeleteit, valamint a Szövetség alapszabályát.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik