A rendszerváltás után nem következett be villámgyors változás a magyar tévézésben: a sorozatok közül az előző évtizedből áthozott Szomszédok tartotta ugyan a lépést a népszerű nyugati sorozatokkal a nézettségi versenyben, de új, évekre megmaradó produkciók a Família Kft. kivételével egyelőre nem készültek. Sőt, kialakult az a tűrhetetlen helyzet, hogy bár saját szituációs komédiánk már volt, a magyar Derrickre vagy Columbóra még várni kellett (igaz, Petrocellink addigra már akadt).
Csináljunk egy filmet, amelyben egy nyomozószerű embert alakítok
„Minden országnak van egy jóravaló, rendes detektívje a tv képernyőjén, ideje hát, hogy legyen nekünk is” – nevezte néven a problémát a Fejér Megyei Hírlap, de ezt már akkor, amikor hírét vette az ország, hogy Privát kopó címmel végre egy magyar magánnyomozó is megjelenik a tévé képernyőjén. Ráadásul az egyik legnépszerűbb hazai színész, Kern András alakításában, akit az Ötvös Csöpi-filmek ügyefogyott Kardos doktoraként már egyszer a szívébe zárt az ország.
Kern azonban nem Bujtor István kísérőjeként, hanem a saját jogán, igazi nyomozót akart alakítani, és azt is tudta, kihez kell fordulnia az ötletével, hogy abból valóság is legyen egyszer:
Ez úgy történt, hogy én kitaláltam ezt, hogy legyen. Felhívtam a Szurdi Miklós rendező barátomat, hogy csináljunk egy olyan filmet, amelyben én egy nyomozószerű embert alakítok. És akkor ő azt mondta: jó, csináljunk.
„És akkor még szabadabb volt a televízióban az élet, volt még tévéfilmgyártás, valahogy elintéztük” – mesélt az Origónak a sorozat születéséről 2009-ben Kern András. Szurdi Miklós azon kevesek közé tartozott akkoriban a magyar televíziózásban, aki fel tudott mutatni eredményeket, azaz dolgozott olyan produkciókban, amik sikeresek voltak. Igaz, addig ezek Gát György vezetésével készült sorozatokat jelentették, tehát a Lindát, az Angyalbőrbent és a Família Kft.-t, melyekben mind fontos szerepe volt Szurdinak, itt viszont Kernhez hasonlóan ő is kiléphetett a főnök árnyékából, és egy teljes egészében saját projekttel bizonyíthatott.
A Privát kopó című sorozatról először 1992. április 30-án adott hírt a magyar sajtó: Várkonyi Gábor, az MTV-n belül működő Weltel producer iroda vezetője a Kurírban sorolta fel, mi mindenen dolgozik a cég. „Szurdi Miklós jelenleg hatrészes krimisorozatot rendez Privát kopó címmel, a testvérével: Andrással közösen írott forgatókönyvéből, Kern Andrással az abszolút főszerepben. Partnerei: Eszenyi Enikő, Cserhalmi György, Verebes István és még nagyon sokan mások” – mondta, hozzátéve, hogy a trevek szerint még az év végén bemutatják a sorozatot. Ekkor már javában tartott a forgatás, melynek a nyolcvanadik napján, június 18-án álltak először a közreműködők a média rendelkezésére, és Kern András is elmondhatta, mit vár a sorozattól: „Természetesen nem akarom megtagadni Bujtor István humoros bűnügyi filmjeit, de remélem, ez a figura nem olyan lesz, mint Kardos doktor volt. Ezektől az epizódoktól sem áll távol a humor, de olyan vérbeli, igazi krimit akartunk csinálni, ami korábban sokáig nem készülhetett Magyarországon. Sajnos az apropó is megvan hozzá, hiszen egyre több, és egyre erőszakosabb bűnesetekről hallunk nap mint nap a valóságban is” – mondta a Népszavának.
Bocsánat, hogy sikerfilmet csinálunk
Később aztán lehetett olvasni egy Amy O’Brothers nevű „titokzatos íróról” is, akinek a regénye alapján írták meg a forgatókönyvet Szurdiék, és a Reform azt is tudni vélte róla, hogy nőiesen hangzó keresztneve ellenére egy „Daihatsun közlekedő férfi” az illető. Valójában a többség számára nyilvánvaló volt, hogy a nyilvánvaló álnév a Szurdi fivéreket takarja, bár még így is voltak kritikák, amelyek szerzői látszólag készpénznek vették Amy O’Brothers létezését. A Reform újságírója pedig feltette Kernnek a talán legadekvátabb kérdést, miszerint látott-e már egyáltalán magándetektívet Magyarországon, ami valóban a sorozat alapötletének gyenge pontjára tapintott, de a színész ügyesen szakmai kérdést csinált a felvetésből: „Nem. Általában kétféle színész van: az egyik a megfigyelő típus, aki levesz gesztusokat, szokásokat, és van, aki inkább magára húzza a figurát. Én az utóbbihoz tartozom. Amikor közértest játszottam, én akkor sem figyeltem a közértest. Annyi élménye van az embernek” – mondta, és arról is beszélt, hogy nagy krimiolvasó: „Kamaszkoromtól úgy 26 éves koromig olvastam a világirodalmat, azóta pedig leginkább krimit, thrillert. Nagyon elfoglalt vagyok… a krimi az, ami leginkább pihentet. A »komoly« irodalom a hatvanas, hetvenes évekhez képest visszaszorulóban van, nem lehet hozzájutni. A magyarok közül csak Kornist, Esterházyt olvasok, amerikai irodalomból is elég keveset találok” – mondta mintegy magyarázatként.
Ez az utóbbi elem előkerült Szurdi Miklósnál is, aki már a korábbi munkáinál is valamiért szükségét érezte, hogy magyarázkodjon, amiért sikeres produkcióban dolgozik: „Filmrendező vagyok. Hogy népszerű is, amit csinálok? Nem tudom, hogy miért kéne emiatt szégyenkeznem” – mondta a Kisalföldnek, mindezt úgy, hogy ő maga kezdte azzal a nyilatkozatát, hogy nem ezzel a sorozattal szeretné megnyerni az Oscart. De hamar kiderült, Szurdi eltanult mindent Gát Györgytől, legalábbis ami a marketinget illeti: már nyár közepén, hónapokkal a bemutató előtt tudni lehetett, a bemutatóval egy időben regény és a sorozat zenéit tartalmazó CD is megjelenik majd, utóbbin a korszak nagy sztárjai, így Vincze Lilla, az AD Stúdió, a Republic és a megjelenés idejére váratlanul feloszló Bikini. Szurdi továbbá a Família után a Privát kopónál is felhasználta első felesége, Gór Nagy Mária színitanodájával létesült munkakapcsolatát, és epizódszerepet kapott Xantus Barbara (ő a végefőcím alatt énekelt is Spáh Károllyal), Csonka András és Kárász Zénó is (utóbbi kettő nehézfiút alakított). Még fontosabb, hogy olyan színész nagyságokat is sikerült megnyerni egy-egy szerep erejéig, mint Gábor Miklós, Mensáros László vagy Csákányi László (utóbbi kettőnek ráadásul utolsó munkái egyike volt ez, egyikük se érte meg a bemutatót), de szerepelt még csaknem a teljes élvonal, Andorai Pétertől és Tordy Gézától kezdve Tordai Terin át Hollósi Frigyesig, és fontos szerep jutott a kor felkapott gyerekszínészének, a Kern fiát alakító Szabó Daninak is (a kotnyeles kisgyerek receptjét akár az Ötvös Csöpi-filmekből is vehették).
A bemutató végül az előzetes tervekkel ellentétben karácsonyról a következő év januárjára csúszott ugyan, de az érdeklődés így is nagy volt, noha ez már az a korszak, amikor a nézők többsége műholdas tévéadásokat is láthatott, de egy magyar krimi iránt azért még mindig komoly igény mutatkozott. Ez a nézettségen is meglátszott: Lendvay Juditnak a Jelképben ismertetett mérései szerint
Igaz, az sem volt hátrány, hogy a sorozatot csütörtök esténként, főműsoridőben sugározták az 1-es csatornán.
A sorozat fogadtatására már az akkor teljes erővel tomboló médiaháború is rányomta a bélyegét: egy héttel a bemutatója előtt mondott le a tévéelnöki posztjáról Hankiss Elemér, akit az Antall-kormány médiájában rendkívül sokat támadtak, és az Új Magyarország publicistája, a sorozatot lehúzó Szentmihályi Szabó Péter már kárörvendően arról írt az első rész után, hogy „a legendás pénzkaszálók és kaszkadőrök filmje a Hankiss-féle produceri korszak dísze lesz, semmi kétség.”
Érett cékla és hiányzó életszag
Igaz, nem kellett ahhoz feltétlenül médiaháború, hogy a kritikusok fogást találjanak a Privát kopón, a Kurír elragadtatott kritikája inkább a kisebbséghez tartozott azzal, hogy mesterműnek titulálta a sorozatot, amely szerinte több egy sima kriminél: „Film. Emberekkel, sorsokkal, szenvedélyekkel, kapcsolatokkal, vonzódásokkal, konfliktusokkal. Film, amelyben a bűntény, gyilkosság, nyomozás, fordulat nem kellék, másé, hanem emberi megnyilvánulások drámai formái, az alantasak, szépek kétségbeesettek, cinikusak tragikusak derűsek. A film, ami – miközben izgulunk nevetünk, magunk is nyomozunk – felvet olyan húsba vágó kérdéseket, mint a bűn, bűnhődés, sors, végzet, igazság, jogosság fogalma. Film, ami mély együttérzéssel és szelíd iróniával mutatja, milyenek vagyunk mi, emberek, akikben jó és rossz egyaránt bennünk lakozik, és ugyan ki a megmondhatója mindannak, hogy éppen mi az, ami adott pillanatban bűnözővé vagy áldozattá, szentté vagy galáddá tehet” – rajongott a ritkán látható hangvételű recenzió csak monogrammal jelölt szerzője. Ha ilyen távlatokig nem is merészkedett, de elégedett volt a Reform kritikusa is: „Barátaink! Újabb nekünk való zsaru született. Linda eltűnését követően már-már feladtuk a reményt” – írta, de az is kiderült, hogy a magát „talpig férfi” jelzővel illető kritikust már az elején meggyőzte egy meztelen nő látványa. Ez utóbbi is arra utal, Szurdi tanult az Angyalbőrben sikerreceptjéből is, a sorozatban tehát számos színésznőnk vetkőzött le Kováts Adéltól Xantus Barbaráig, ami ezúttal is sikert hozott.
Sas György a Szabad Földben elsősorban Kern figuráját dicsérte: „Az első pillantásra látni, ez itt nem Derrick, nem Kojak, nem Petrocelli, nem is Matula, hanem ez itt a talán még nem annyira nemzetközi fogalommá vált, de a pesti aszfaltból kiszakíthatatlan privát kopó, a Simon és fia. A miénk. Holtbiztos, hogy Kern András olyan figurát állít elénk a saját lényéből, amelyik minden más bűnözői közegben menthetetlenül elveszne, ám Pesten valahogy elboldogul. Ezért akármi is történjen az egy óra alatt, a rokonszenvünk az övé.” Lőcsei Gabriella pedig ezúttal nem foglalt határozottan állást, inkább a televízió műsorpolitikáját szidta, amiért a Privát kopó a közkedvelt politikai vitaműsorral, az Össztűzzel kezdődött egy időben (bár, mint azt láttuk, végül ennek ellenére is megtalálta a közönségét.)
A bírálók problémája egyebek között az volt, hogy túlságosan érződött, a külföldi krimik sémáját követik az alkotók: „Nem először tapasztaljuk, hogy filmeseink csak azért is krimit akarnak csinálni. A maguk képzelete alapján, s nem a bűnügyre, hanem a látott mintára függesztik a szemüket. Az utánzástól olyan lila lesz a fejük, mint az érett cékla. Ez semmit nem lendít az ügyön, illetve, ha lehetséges, még inkább hírbe hozza őket. Utánoznak, sőt kopíroznak. Okkal, hisz fogalmuk sincs, hogy milyen a magyar magánnyomozás, milyen a magyar magánnyomozó” – vélekedett Boda István a Hajdú-Bihar megyei Naplóban, és hasonlóan gondolkodott Szalay György is a Népszabadságban: „Kern András szenved. Kiemelkedő színészünk láthatóan bizonytalan. Mit kell tennie? Vegye komolyan, legyen magyar macho? Vagy inkább parodizálja önmagát? Nehéz ügy, s félek, a hátralevő részekben sem sikerül majd eldöntenie.”
Mások a magyar közeg hiteltelen ábrázolását emelték ki, így a már említett Szentmihályi Szabó Péter („Elképesztően zavaros és hiteltelen történet, elképesztően rosszul kitalált figurák és helyzetek, vadul megkavart körülmények, nyugati máz, de keleti tartalom”) vagy a Fejér Megyei Hírlap kritikusa („Hiányzik az igazi feszültség. Pedig van benne minden: bunyó, üldözés, lövöldözés, vér, cselszövés, fedetlen keblű lányok, milliós tétek. De a legtöbbször hiányzik az »életszagú«, jó sztori.”).
Ezzel összefüggésben előjött újra a magyar sorozat- és filmipar újkeletű problémája, a termékelhelyezés is:
Reális persze az lenne, ha a hőseink lakótelepen élnének, a rendőrök kontakthibás telefonokba kiabálnának, püfölnék a lerobbant Erika írógépet és az út szélén káromkodnának lerobbant tragacsaik mellett. Persze, erre senki nem adna pénzt. S tudjuk, szponzorok nélkül nem megy. A film végén hosszan sorolják a támogatókat
– írja Szalay György, aki szerint emiatt kényszerűségből „a bűn luxuskörnyezetben játszódik”. A Kritika szerzője, Nádra Valéria a cselekményvezetési hiányosságokat emelte ki: „A Szurdi testvérek arra építettek, hogy nem baj, ha az elején minden zavaros és elnagyolt, erről hamar elfeledkezünk, ha peregni kezd a hajsza és beállunk a kópénak (Kern András) szurkolni. A végén már eszünkben sincs firtatni, mi miért és hogyan volt, ki mit miért tett és miképp tehette, hiszen annyi minden történt, hogy semmit se figyelhettünk meg alaposabban”. Végül ismét Boda István azt tartotta hiteltelennek, hogy a legszebb nők mind odavannak a Kern alakította Simon nyomozóért: „Az istennek se tudja levakarni magáról őket. Minden sértés – már tudniillik a hiúságban – átverés, kibabrálás ellenére makacsul nyomában vannak, s üldözik egész a fürdőszobáig.”
A lehülyézett Geszti Péter
Volt aztán egy mini-botrány is, ami a sorozathoz kapcsolódott: az egyik epizódban többször is előkerül említés szintjén egy kisfiú, akit csak úgy emlegetnek, hogy „a hülye Geszti Péter”. A forgatás idején Geszti Péter már tévés műsorvezetőként ismert volt, popsztárként pedig pont akkor kezdett befutni a Rapülőkkel, nehéz elhinni, hogy ez a fricska nem szándékos. Geszti szóvá is tette egy interjúban a Népszavában: „Azonnal mindenki azt kérdezte, hogy miért nem perlem be őket. Hát azért, mert én nem vagyok olyan nagy sztár, mint például Friderikusz Sándor, akit, ha lehülyéztek volna a tévében, akikor másnap öt ügyvéd lépett volna színre, százmillió forint kártérítést követelve. Ha én ugyanezt megcsinálnám, akkor azt mondanák: ugyan már, ez a pulykatojás vajon mit képzel magáról? Csak ő lehet Geszti Péter az országban?”
Az ügynek végül nem is lett folytatása, Geszti és Szurdi dolgoztak is együtt később A dzsungel könyvében, a sorozat pedig szép lassan átcsúszott az ismétlések zónájába. Ami az ilyen sorozatok esetében azt jelenti, hogy az idő múlásával egyenes arányban vagyunk vele egyre elnézőbbek: tizenöt évvel később Orosdy Dániel a Filmvilágban már nagyjából vállalhatónak nevezi, és Kern is arról beszélt az Origónak, hogy újra elvállalná a főszerepet, ha esetleg újra lenne Privát kopó: „Nagyon rég láttam ezt, nem biztos, hogy később a többi rész is ilyen jó lesz, de ez az első rész nagyon jó. Nagyon pontosan volt megcsinálva, és egyáltalán az, hogy a televízióban készültek ilyen művek, amik ma nem, ez nagyon különös nekem” – mondta.
Néhány évvel ezelőtt újranézve is a kora 90-es évek Magyarországának megidézése tűnt a Privát kopó legfőbb erényének: a korabeli budapesti utcáktól kezdve a Nyugati téri McDonald’sig vagy az alig változott Bambi presszóig láthatjuk a rendszerváltás forgatagában élő fővárost, de közben még a Kádár-rendszer is velünk van egy-egy villanásra, akár egy hatalmaskodó határőr, akár a minden háztartásban fellelhető konyak formájában. Maguk a sztorik már jóval kevésbé mutatnak valós képet a korszakról – bár az új típusú bűnözés látványosan megjelenik –, viszont a rendszerváltásról csak allegorikusan-ironikusan beszélő korabeli filmek többségével ellentétben mégis ad egy betekintést az új Magyarország első éveibe, és ez is valami.
A cikksorozat korábbi részei itt olvashatók. A cikksorozathoz az Arcanum Digitális Tudománytár nyújtott segítséget.
Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd/MTI
