Kultúra

35 éve van velünk a törékeny nő, aki rendbe tette a szekrényméretű pasikat

1984. november 2-án hallhatták először a magyar tévénézők az ÍJJÁÁ kiáltást, ekkor mutatták be ugyanis a Linda filmsorozat első részét. Miben képviselte a sorozat a közeledő rendszerváltást és miben számíthatott még nemzetközi szinten is újdonságnak? És ki volt az egyetlen értelmiségi nő, aki megnézte?
Korábban a témában:

A Magyar Televízió rendszerváltás előtti sorozattermésének kevés ismertebb darabja van a Lindánál. Sőt, nem is kell az időbeli megkötés, a karatézó rendőrlány minden idők egyik legikonikusabb magyar tévés főhőse, akit tényleg nem kell bemutatni senkinek, amikor amiatt került a hírekbe a sorozat, hogy az X-Men az alkotók szerint lenyúlta Vukán György főcímzenéjét. A sorozatról pedig mindenkinek van, vagy legalábbis volt véleménye, de ez egyre elnézőbb, ahogy telik az idő. Gát György sorozatának sikere ráadásul egy különösen ínséges időszak után érte az MTV-t, amely hosszú ideje nem volt képes olyan produkciót előállítani, amely felvehette volna a versenyt a nézők külföldi kedvenceivel, mint a Kórház a város szélén vagy Az Onedin család voltak.

Pörkölt kiváló képernyőhősre talál

Gát György már a hatvanas évek közepe óta dolgozott a televíziónál: „Világosítóként kezdte, majd kábelesként, kameramanként, segédoperatőrként folytatta, és ebbeli beosztásaiban közel ezer rövidebb-hosszabb produkció névtelen közreműködője volt” – írta a Pörkölt becenevű tévésről az Új Tükör 1982-ben. Bár egy ötletéből már lett sorozat korábban – ez volt a Robog az úthenger –, de az nem Gát saját sorozata volt, viszont a Horváth Ádám tanítványaként adásrendezői diplomát szerző Gát utána már számos tévéfilmet rendezett. A sorozat azonban más tészta volt, és a Linda sikere sem jött könnyen: „Megírtam egy szinopszist, és elmentem vele házalni a televízióba, máshova még nem lehetett menni. Elküldtek vele a francba. Még Kádár-korszak volt, karatefilm a szocializmusban! Hát milyen kapitalista őrület ez, felejtsem el azt a hülyeséget” – mondta 2007-ben a Comment.blognak. Végül a televízió szórakoztató főosztálya berendelt három epizódot, és csak miután azok elkészültek, kapott zöld utat a sorozat. A Linda alapötletéről Gát később több mindent nyilatkozott, de akkor a Film Színház Muzsikában így beszélt a konkrét előképről:

Kiderült, hogy a szomszédomban lakó 40 kiló körüli gyermeklány stukkert hord a retiküljében. Amikor faggattam, elmondta, hogy rendőr, s komoly beilleszkedési gondokkal küzd néha, mert például a lőedzéseken rendszerint férfi kollégáit kell megkérnie: húzzák már fel a mordályt. Úgy éreztem, kiváló képernyőhősre találtam.

A főszereplő pedig már a kezdet kezdetén adott volt Gát György élettársa, Görbe Nóra személyében, aki frissen végzett a Színművészetin (és az apja, Görbe János is legendás színész volt). „Ott voltam én, a negyvenhat kilós figura, a komika, aki balettoztam, ritmikus sportgimnasztikáztam. Ebből állt össze a fejében a szerep, a törékeny nő, aki a szekrényméretű pasikat rendbe teszi. Erre íródtak a történetek” – mondta a színésznő 2013-ban Szily Nórának. A Linda már évekkel azelőtt új szintre emelte az ismertségét, hogy a sorozatból a nézők egy percet is láthattak volna. Több mint három évvel (!) a bemutató előtt, 1981 májusában láthattak már a Hétfői Hírek olvasói egy mínuszos hírt arról, hogy Linda címmel július elején 13 részes, egyenként egyórás bűnügyi filmsorozat forgatása kezdődik a televízióban. Sőt, már azt is megszellőztette a cikk, hogy „látványos karate-jelenetek is lesznek a filmben. Emiatt Görbe Nóra, aki egy rendőrt alakít, hónapok óta tanulja ezt a nem éppen könnyű és nőies sportot. Már megszerezte a zöld övét…”.

Ez a cikk nem volt elszigetelt eset, a Linda bemutatását ugyanis nálunk addig nem látott mértékű sajtókampány előzte meg, és egymás után jelentek meg az interjúk a készülő sorozat főszereplőjével. Az olvasók megtudhatták, hogy Görbe Nóra nemcsak taekwondózni tanult meg, hanem cselgáncsozni, motorozni és motocrossozni is, a szabadidejében pedig kötni szokott, leginkább norvég mintás pulóvereket. Ez a manapság már nem szokatlan, de a Kádár-kortól idegen, már-már a kapitalizmust idéző szemlélet sokak szemét szúrhatta akkoriban, de erre lejjebb visszatérünk.

Hogy miért telt bele három rész leforgatása három évbe, az vélhetően az egész projekt nyögvenyelős indulásával is magyarázható, de végül 1984. november 2-án a televízió műsorra tűzte a Linda első részét, A szatír című epizódot, és addigra már a közönség egy része tűkön ülve várta az új magyar sorozatot: „A műsorújság és a televízió összehangolt munkásságának köszönhetően az ikrek már ezzel kelnek föl reggel: »Mikoj lesz a jendőleány?« Csitítom őket, csöndesítem, nyugtatom. De megértem kíváncsiságukat. Kezd engem is érdekelni a dolog. Milyen lehet a szocialista agresszivitás? Kikre pazarolja ügyességét Görbe Nóra? Lesz-e igazi történet? Vagy csak afféle ügyes divatcikkről van szó?” – érzékeltette a reklámkampány sikerességét Apáti Miklós a Film Színház Muzsikában. Mindenesetre a Linda elrajtolt, Görbe Nórát igazán neves szereplőgárda segítette: a szüleit Bodrogi Gyula és Pécsi Ildikó játszotta, a vőlegényét Szerednyei Béla, a közeli kollégákat pedig Harsányi Gábor, Balázs Péter és Deme Gábor dramaturg alakította, aki a bemutatót már nem érhette meg, mert öt hónappal korábban hosszú betegség után meghalt (a szerepét később egy hozzá hasonló „külsős”, a díszlettervező Vayer Tamás vette át). Az első két rész forgatókönyvét Gáttal közösen Polgár András írta, a harmadikat pedig Csemer Gézával közösen jegyezte a rendező (a későbbi évadokban több más író is csatlakozott, így álnéven Réz András is), a Kék fény c. műsorból is ismert Láposi Lőrinc pedig a rendőrségi oldalról, szakértőként nézte át a részeket.

Ez annyira hülye, hogy muszáj megnéznem

Az első rész után a Magyar Hírlapban Virág F. Éva is inkább a médiahype-pal foglalkozott: „»Linda csak egy van!!! Nézze meg a következő folytatásokat is!« »Van egy szabad estéje? Töltse Lindával! Nincs? Akkor is!« »Mert jön! Jön! Jön! Jön! Linda!!!« Az idézett sorokat a műsorújságból másoltam ki, csak a csupa nagybetűt mellőztem.” Magáról a sorozatról csak annyit írt: „A kiskorú nézők nem is csalódtak benne: üt. vág, rúg és mindehhez süvöltözik is. (Karate!) De ez még csak a kezdet. Várjuk ki a végét.” Jóval hosszabban foglalkozott az első résszel Zappe László a Népszabadságban, aki elragadtatva nem volt éppen, de nem is látta tragikusnak az eredményt, a problémákat pedig a rutintalanság számlájára írta: „Olyan műfaj ez, amely gyakorlat nélkül nem is mehet. Nem hiszek ugyan abban, hogy a könnyű műfaj olyan borzasztóan nehéz volna, nehezebb, mint a súlyosabb formák. Csak éppen ebbe bele kell születni, benne kell felnőni, bele kell nevelkedni, mint a cigányzenélésbe, a népdaléneklésbe, a faragásba.” Kevésbé volt elnéző Pécsi István a (Heves megyei) Népújságban: „Komédiát és nem szabványos detektívsztorit ígértek, de mindkettővel adósak maradtak. Helyettük csak hamisítatlan unalmat varázsoltak a képernyőre.” Csatlakozott Akácz László is a Pest Megyei Hírlapban, aki Görbe Nórában látta a pozitívumot:

Amikor őt mutatta a készülék, készséggel elfeledtük, hogy tulajdonképpen egy íróasztalok mellett kiötlött, a való élethez szinte semmiféle szálakkal nem kötődő cselekményben tüsténkedik, hiszen olyannyira rokonszenvesen tette a dolgát.

Ez utóbbi észrevétellel a jelek szerint nem volt egyedül, ugyanis Görbe Nóra (vagyis inkább Linda) tényleg népszerű lett, és a sorozat közönségsikere után fel sem merülhetett, hogy ne készüljön még két évad (hét-hét epizód) a Lindából, az egyiket 1986-ban, a másikat 1989-90-ben mutatták be. És mintha a következő évadra már megkedvelték volna Lindát a kritikusok is, Lőcsei Gabriella például a Magyar Nemzetben vette védelmébe a szerinte sokak által támadott sorozatot: „Miért éppen e kedves kis Lindától várnánk el a tökéletességet? Lindától, aki műfaja szerint semmi mást nem akar, csak ideig-óráig, könnyű és gyorsan feledhető szórakozást adni. Éppen úgy, mint nagy pénzért vett és nálánál sokkal inkább nagyrabecsült társai, Derrick, Starsky és Hutch, meg a többiek. Furcsa módon velük szemben sokkal elnézőbb az ítélő közvélemény.” Melczer Tibor másik oldalról közelítette meg: „Linda egyszerűen jó. Hogy mitől? Házi használatra úgy szoktam mondani: ez annyira hülye (nem a lány, hanem a film), hogy muszáj megnéznem. S ez nem csekély dicséret.” Sass Ervin pedig még tovább ment a Békés Megyei Népújságban: „Olyan a Linda-sorozat egy-egy epizódja, mintha nem is magyar filmesek csinálták volna.”

A nyolcvanas évek közepére Linda már nem feltétlenül tévésorozatként, hanem kortünetként borzolta a magaskultúra védelmezőinek idegeit. Utóbbiak közül György Péter a Filmvilágban kelt ki a jelenség ellen: „Sokkal inkább az a probléma, hogy olyan munkák válhattak korszak-meghatározó jellegűvé a divat és a reklám kommunikációs erőterének kihasználása révén, mint például az István a király, a Linda, a Szerelem első vérig. Koltay Gábor pontosan fölismerte, hogy egyszerre kell támadni a tévé, videó, film, lemez, rádió frontján. Felismerését követte Gát György, de igen szomorú az a tény, hogy őhozzá képest még Koltay is felnőttnek tekintette nézőit, hiszen ha az István, a király, az »ideológiai operett« műfaját találta fel, akkor a Lindára mindössze a simulékony és gyermekded üresség a jellemző.” Ennél is továbbment a Magyar Ifjúságban D. Magyari Imre, aki többek között a Lindát hibáztatta azért, amiért nem olvasnak már eleget a gyerekek: „Még a példaképeket is a tévé szolgáltatja, Linda meg Isaura. Szörnyűek ezek a sorozatok” – írta, hozzátéve, hogy vélhetően a felesége „az egyetlen értelmiségi az országban, aki nyomon követi az említett hölgyek kalandjait”. Az egész Linda-jelenségnek pedig hosszú cikket szentelt az elsősorban popzenei újságíróként ismert Sebők János az Ifjúsági Magazinban, aki szerint a hazai kulturális életben gyanakvással tekintenek az üzleti szellemre, pedig utóbbi önmagában nem ördögtől való. Sebők szintén Koltay Gáborhoz hasonlította Gát György promóciós ügyeskedését, de felhozta azt is, hogy Magyarországon nem volt addig sztárkultusz, végül arra jutott:

Azt hiszem, nem Lindát kellene bántani. Népszerűsége bizonyos hiányokra utal. Ahhoz, hogy ne legyen ennyire népszerű, vagy a közönségigényeken kellene változtatni vagy konkurenseket kellene teremteni neki. De addig – jobb híján – marad ő, és érvényben marad az az igazság is, hogy a közönséget nem lehet leváltani.

Amit a fenti cikkekben írnak, egyáltalán nem túlzás, Linda (azaz Gát és Görbe) tényleg minden létező fronton támadtak: a színésznőnek 1985-ben már nagylemeze jelent meg (mi más lehetett volna a címe, mint Zöld öv?), ezt követte később több másik, miközben ő az Első Emelettel turnézott (a zenekar szerepelt is egy részben, Gothic néven), és a legmenőbb dalszerzők írtak neki számokat, Szikora Róberttől Bornai Tiboron át Flipper Öcsiig. De jelent meg meselemeze, miközben készült Linda képregény, regény, és a színésznő tényleg főállásban Linda lett, és ennek megvoltak később az árnyoldalai is: „Minden színész álma, hogy olyan főszerepet játsszon, ami a figurájára épül. De ez mégis egy olyan skatulya, vagy inkább láda lett, és akként kísérte végig a pályámat, hogy a Lindán belül, vagy Lindával együtt kellett valami mást csinálnom. Pedig ez csak egy szerep volt. Sok tévéjáték közül az egyik. De kinőtte magát, és talán túl is nőtt rajtam” – mondta a Life.hu-nak.

Ekkoriban már több támadás is érte a sajtóban a Gát-Görbe párost. Utóbbit azzal találták meg a lapok, hogy azt állította, ő ugrott le a műugrótoronyból az egyik jelenethez, miközben valójában egy profi műugró volt az („A filmbeli ugrásra Magyarországon, tudomásom szerint, négy műugrónő képes. Görbe Nóra pedig nem tartozik közéjük” – mondta Haász Katalin műugró). Gát Györgyöt ennél fajsúlyosabb támadások érték: az Új Tükörben hosszú cikk taglalja, milyen emberi problémákra panaszkodnak kollégái, miszerint

Úgy viselkedik a tévében és a forgatások alkalmával, hogy ezt az iszonyú modort még Amerikában sem tűrnék meg.

A Reform magazinban pedig Gát azt nehezményezte, megírták az újságok, hogy a pártállam ellenőrző szerve, a KNEB állampolgári bejelentés nyomán vizsgálatot indított ellene, de azt már nem találták érdekesnek, hogy a végén felmentették. Ez már a rendszerváltás ideje, amikor ugyan lemegy még a harmadik széria, de akkorra már Linda korántsem uralja úgy a kulturális életet, mint a nyolcvanas évek közepén. Csendben ki is fulladt, hogy aztán jóval később, 2002-ben készüljön öt új epizód, melyekben Linda Buddha-szoborral és meditálva tért vissza, a sárga Babettáját pedig Chevrolet furgonra cserélte, de ez már csak halvány utánzat volt, és csak azt erősítette meg, a 21. század és Veszprémi Linda kizárják egymást.

Keresd a nőt

De ne is foglalkozzunk ezzel a hamar elfeledett epilógussal, sokkal érdekesebb, mi okozhatta annak idején Linda sikerét. Maga Gát – aki töltött időt Amerikában is korábban, és rajongott a Bruce Lee-filmekért – azt mondja, értett a tévésorozatok nyelvén: „Én mint anglomániás, amerikamániás és sorozatmániás, baromira tudtam már akkor, hogy mitől működik egy sorozat, mitől lesz siker, mitől lesz emlékezetes. Azokat az eszközöket használtam, amiket kint tanultam.” Ezzel ért egyet a tévés nézettséget először mérő szociológusok egyike, Szilágyi Ágnes is: „A filmsorozatok sajátos dramaturgiát, sokoldalú szakmai ismereteket, jártasságot igényelnek. Nem elég a téma érdekessége és fontossága, ha a cselekmény, a színészi alakítások összehangolása, a helyszín, a ritmus stb. nem megfelelő. A magyar Linda alkotói éppen erre a szakmai színvonalra, a profizmusra éreztek rá, ebben leljük sikerük egyik titkát” – írta a Jel-képben 1986-ban. Az sem lehet mellékes, hogy a Linda pont azt a könnyed, bűnügyi vígjátéki formanyelvet használta, amely sikerre vitte a korszak sikeres magyar krimiprodukcióját, az Ötvös Csöpi-filmeket, beleértve azt is, hogy azért a bűnözök itt is a megszokott gazdag/külföldi közegből kerültek ki.

Egy másik, szintén fontos tényező a főszereplő volt. Már az Abigélről szóló cikkünkben említettük, hogy az a siker is kellett ahhoz, hogy a sorozatainkban megjelenjenek a női főhősök. Viszont még nemzetközi szinten sem volt gyakori női főszereplővel futó krimisorozat.

Amerikában több próbálkozás után a hetvenes évek közepén a Police Woman volt az első sikeres ilyen sorozat, majd ezt követte a jóval könnyedebb Charlie angyalai és a komolyabb témákat is érintő Cagney & Lacey, de még akkor se volt gyakori a gonosztevők ellen aktívan, tettleg is fellépő rendőrnő figurája, inkább a Miss Marple és Jessica Fletcher (Gyilkos sorok) fémjelezte bölcs, idős asszonyok voltak irányadóak. De arra, hogy tömegesen jelenjenek meg az egyéniséggel bíró női nyomozók, még jó húsz évet várni kellett. Zsámba Renáta a Korunkban megjelent tanulmányában is fontos szerepet tulajdonított a Linda sikerében a női tényezőnek, kiemelve, hogy a sorozatban Lindának „gyakran van része negatív megkülönböztetésben, és az sem ritka, hogy szexista megjegyzések kereszttüzében találja magát”.

Szintén az említett cikkben érdekes felvetés, hogy maga Linda pont szembement a kora nőideáljával, tehát semmi köze nem volt a Charlie angyalai szexszimbólumaihoz, hanem „rettenetesen sovány, szinte kislányos külseje, rövid haja és szikár alkata inkább átmenet a két nem között. Ruházata sem igazán nőies: gondoljunk csak a sárga esőkabátra, a színes szoknyákra vagy a fehér klumpára és zoknira; mindez olyan egyedülálló és bizarr kombinációt alkot, melyet valószínűleg senki sem viselt a nyolcvanas években, legalábbis Magyarországon biztosan nem” – írja Zsámba Renáta, aki szerint Linda kapcsolata a vőlegényével, Emődivel is pont megfordítja a szokásos férfi-nő dinamikát, hiszen ő védi meg a karatetudásával, és egyértelműen Linda az erősebb fél a kapcsolatban. Fontos adottsága még Veszprémi Lindának, hogy a Kántor sorozat Csupatijához hasonlóan ő sem az elnyomó hatalom képviselője rendőrként, hanem egy kisrendőr, akit senki se vesz komolyan (pláne, hogy még nő is), rendszeresen csuklóztatják a felettesei, mégis ő oldja meg a végén az ügyeket, miközben a kollégáit gyakran inkompetens, sőt röhejes alakokként mutatta be a sorozat, amely azért már jelezte a rendszer puhulását.

Ez utóbbi ma már annyira nem szempont, sokkal inkább az, hogy a Linda talán minden régi sorozatnál nosztalgikusabb érzéseket képes előcsalogatni a nézőkből. A korábbi sorozataink sokszor nem is mentek rá annyira a külső helyszínekre, ráadásul gyakran fekete-fehérben is forgatták őket, a Linda viszont tele van korabeli budapesti utcaképekkel, sőt, mintha az alkotók direkt odafigyeltek volna arra is, hogy a fővárosunk előnyösebb arcát mutassák – mely amiatt sem volt utolsó szempont, hogy a Lindát is eladták néhány külföldi televíziónak. Ahogy a Korunk cikke fogalmaz: a sorozat „mindvégig modern, nyugati típusú, nyüzsgő nagyvárosként jeleníti meg Budapestet a jeleneteket összekötő képsorokban”, ezért szerinte a Linda sikere annak is köszönhető, hogy átmenetet képezett a szocialista és a nyugati filmek világa között, még akkor is, ha mai szemmel egyértelműen a Kádár-kort látjuk csak benne. És ugyan már a korabeli kritikák sem győzték hangsúlyozni, hogy a Lindának semmi köze a valósághoz, a sorozat szórakoztató jellege az elmúlt három évtized alatt sem kopott, sőt, még új rétegekkel is gazdagodott. Ennyi idő távlatából ez bőven elég is.

A cikksorozat korábbi részei itt olvashatók.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.