Az első – Pavlics Ferenc vezetésével épített – holdjárót üzembe helyező, azzal közel harminc kilométert megtett háromfős csapat nem egyszerűen csak autózott, valamint kőzetet és talajt gyűjtött, valamint elhelyezett egy alig nyolc és fél centis alumíniumszobrot, de fontos tudományos munkát is végeztek: a Földtől való távolság pontos mérését segítő állomást állítottak fel, elsőként indítottak szondát a szürke kődarabról, sőt, egy négyszáz éves fizikai törvényszerűséget is megvizsgáltak.
A holdsétáját épp befejezett David Scott nemes egyszerűséggel újraértelmezte Galileo Galilei 1589-ben, a pisai ferde toronyból végrehajtott kísérletét. Két különböző súlyú ágyúgolyó helyett azonban egy kalapácsot és egy madártollat ejtett le, földönkívüli körülmények közt is bebizonyítva, amit az itáliai fizikus és csillagász csak sejthetett:
A mindössze három dekagrammot nyomó toll, illetve az ennél negyvennégyszer nehezebb kalapács több mint métert utazott, majd tényleg ugyanabban a pillanatban csapódott a porba.
Scott ezt megelőzően csak ennyit fűzött a filmen is rögzített kísérlethez:
Azt hiszem, az okok egyike, amiért ma itt vagyunk, az, hogy egy Galileo nevű úriember régesrég tett egy meglehetősen jelentős felfedezést a zuhanó testek és gravitációs mezők terén. Úgy gondoltuk tehát, hogy m is lehetne jobb helyszín meggyőződni az igazáról, mint a Hold?
Tökéletesen igaza volt, hiszen az atmoszférát nélkülöző Holdon a testek teljesen másként viselkednek.
Az óriásholdak közé tartozó, a Földnél négyszer kisebb égitesten nem ez volt az egyetlen fura ötlet, hiszen a hat Apollo-misszió során egy családi fotót, két messzire ütött golflabdát, fényképezőgépeket, egy Bibliát, tizenkét pár csizmát, valamint közel száz apró zsáknyi végterméket is sikerült hátrahagyni az amerikaiaknak.
