Kultúra sorozatkritika

Ezek a vámpírok itt élnek köztünk, és nem szexi, babaarcú szépfiúk

Az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb filmje sorozat-verziót kapott, és egyelőre fergetegesen szórakoztató. What We Do In The Shadows pilotkritika.
Korábban a témában:

Szegény vámpírok. Ahogy ezekből a rejtélyes, sötét, szenvedélyes, bölcs és művelt varázslényekből, ősi tudományok és az örök szerelem ismerőiből csillámló bőrű, ábrándos szemű emoboy-sereget, majd szoftpornós szépfiúk-széplányok gyülekezetét csinált, az a szórakoztatóipar egyik legméltatlanabb, legrondább bűne. Ennek nyomán komoly filmesként vámpírfilmet csinálni érthetetlen, bukásra ítélt vállalkozás volt – nem is sikerült sokaknak, Jarmusch a ritka kivételek egyike –, vámpírfilmet nézni pedig ciki. Így aztán, amikor 2014-ben bemutatták a Hétköznapi vámpírok című áldoku-vígjátékot, nem győztük előre bocsátani, hogy ugyan ez egy vámpírfilm, de nem olyan vámpírfilm, ez nem tininyál és nem ciki, hanem egy beteg humorú abszurd agymenés.

Ha Penge tudta volna, hogy megcsúfolják a vámpírokat, nem küzd ennyit az emberekért
Amikor a Penge mozikba került, még menő volt a vámpírzsáner. Mára azonban szinte teljesen eltűntek a vérszívók a vásznakról. De hogy száradhatott ki egy ilyen szaftos téma?

A modern, mai Új-Zéland egy nagyvárosában lakótársakként együtt élő vérszívók ügyes-bajos életét bemutató mockumentaryban a vámpírok megőrizték a legendákból ismert sajátosságaikat, ám a kor, amelyben élnek, nemigen tudott mit kezdeni mindezzel. Nehézségeiket pedig olyan agyament humorral tálalták a szerzők, hogy a Hétköznapi vámpírok igazi kultfilm lett, egyik írója, rendezője és főszereplője, Taika Waititi pedig még magasabbra tört a szórakoztatóipar nagyágyúi között, olyannyira, hogy rábízták a Thor: Ragnarök megrendezését, ami aztán a széria, de talán a teljes MCU legviccesebb darabja is lett. Hogy a film sikerével kezdeni kell valamit, az nem volt kérdéses, és némi vacillálás után végül is arra jutott a projekt hátterében álló alkotópáros, Waititi és a hasonlóan briliáns Jemaine Clement, hogy sorozatformában viszik tovább a témát. Az FX-en a napokban debütált sorozat a filmeredeti címét viseli – What We Do In The Shadows –, ám nem folytatása, inkább spinoffja annak: az áldoku forma és a vígjáték-szatíra-jelleg maradt, és a felállás is hasonló, de a helyszín és a szereplők különbözőek, a sorozat-forma pedig megkövetel bizonyos változásokat a történetszövésben is.

Fotó: Byron Cohen / FX Networks

Új-Zéland helyett Amerikában vagyunk, egész pontosan Staten Islanden, itt él együtt négy vámpír és segítőik. Pontosabban három klasszikus vámpír és egy negyedik abból a fajtából, amelyet mi is ismerünk: egy energiavámpír. Ezzel, azt hiszem, már sikerült sejtetnem, hogy a sorozat pontosan azzal az agyament humorral operál, amellyel annak idején a film. De vissza a sztorihoz: Nandor, Nadja, Laszlo és Colin Robinson tehát lakótársakként osztoznak egy tágas házikón, melyről főként Guillermo, Nandor szolgája gondoskodik. Guillermo nagyon szorgalmas és elkötelezett, naná, hiszen már kisfiú kora óta arra vágyik, hogy vámpír lehessen, ám gazdája értelemszerűen nem siet a vámpírrá változtatásával, naná, hisz akkor új csicskás után kellene nézzen. Így aztán Guillermo csak tűri és tűri gazdája hangulatváltozásait és rigolyáit, és igyekszik mindenben megfelelni. Márpedig a lakóközösség nagy eseményre készül: egy híres vámpírúr érkezik az Óhazából, akit illően meg akarnak vendégelni, még szüzeket is szereznek a lakomára, a házigazda az Alkonyat Edward Cullenjének öltözik, teljes az izgalom, miközben azért zajlanak a tipikus vámpír-hétköznapok vacsoravadászattal, erotikával és lakógyűléssel.

Fotó: Byron Cohen / FX Networks

Az alkotópáros nem lett hűtlen önmagához, a sorozat humora éppen ugyanolyan, amilyen a filmé volt, sőt, a pilotban érezhető némi tartalékolás, mintha Waititiék nem akartak volna ellőni túl sok puskaport rögtön az elején – de azért még így is őrült vicces, amit látunk. Pedig a szereposztás nem hemzseg a hírességektől, sőt, a főszerepeket a brit szitkomok világán kívül alig ismert arcok alakítják, ami még használ is az áldoku-jellegnek: így még hitelesebb az a fajta amatőrség, amit előadnak. Ahogy anno a filmben is, itt is számos poén fakad magából a doku-stílusból, a zsánernek is egyfajta paródiája a sorozat, nemcsak a figuráknak vagy a helyzeteknek. Az energiavámpír-ötlet briliáns, visítva röhögős helyzeteket eredményez a jelenléte, a díszletek és jelmezek is külön humorforrás, ahogy – megint csak a filmben megismert módon – az akcentusok is. Ez, és az alkotók kiléte már önmagában is elég meggyőző lenne, azzal pedig, hogy a sorozat a szitkomoknál kedvelt rövid, félóra alatti epizódokkal operál, tovább javít a helyzeten. A baj csak az, hogy az FX oldschool stílusban hozza ki a részeket, hetente csak egy új részt kapunk, ezt pedig egészen nehéz kibírni.

What We Do In The Shadows, FX, 10 epizód, 28 perc – egyelőre 8/10, és ez még sejthetően javulni fog.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73882123, K¸lˆnleges GÈsa est a Sushi Seiben 2019 ·prilis 4.-Èn., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.