Kultúra
silk road in china

Ő volt az első „selyemfiú”

24.hu
24.hu

2018. 06. 17. 09:00

Legyen ma egy útirajz a Matiné. Irány a Selyemút Galgóczi Istvánnal.
Korábban a témában:

Hiába a diplomák – amelyeket a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán arabisztika és politikaelmélet szakokon szereztem – és a nagybetűs Tudomány, én még mindig a mesék világában élek. Testben, lélekben egyaránt. Testben azért, mert anyai ágról rokonom volt Benedek Elek (1859–1929), lélekben pedig azért, mert abból a városból, Nyíregyházáról indultam, ahol sejk Krúdy Gyula született 1878-ban, vagyis az iszlám időszámítás szerint 1295-ben.

Az álmainkat magunknak álmodjuk. Nem szabad róluk másoknak beszélni, mert félő, hogy megváltoztatják azokat, vagy a kedvünket szegik.

Én is így voltam ezzel az utazással. Régi álmom volt, de 2014-ben valóra vált. Január elején megvettem a selyemút térképét, és azután minden szabadidőm arról szólt, hogy olvastam a régről begyűjtött könyveimet, kutakodtam a neten, a térképek felett görnyedtem. Többször is megnéztem az angol nyelvű Silk Road című sorozatot (amit egyébként utazásom ideje alatt magyarul is feltöltöttek a netre).

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Galgóczi István amúgy Isten tudja rovatunk állandó szerzője.

Háromszor éreztem úgy, hogy feladom, nem csinálom tovább, azt gondoltam, nem számít, hogy mennyi pénzt és energiát fektettem már a tervem megvalósításába, fel kell adnom. De mégsem így történt. Ragaszkodtam az álmomhoz. Az indulásom előtti héten bejelentettem a szeretteimnek, hogy elutazom majdnem három hónapra. Május 16-án pénteken indultam el Pekingbe, Isztambulba, utam utolsó állomására pedig július 28-án, a születésnapomon érkeztem meg.

Aerial view of Beijing with historical architecture, China.
Fotó: Thinkstock

„Selyemút – így mutatkozott be. – Hol voltam, hol nem voltam, voltam, vagyok, és leszek” – mondta, és átadott egy névjegykártyát, ami nem volt más, mint egy térkép.

Vissza akartam kérdezni, hogy jól hallottam-e a nevét, de mire felnéztem, már senkit sem láttam magam előtt, csak az egyre szélesebbre táruló repülőtéri üvegajtót. És térképpel a kezemben beléptem Kínába.

A selyemútról nemcsak az idő és a tér nagysága miatt nehéz írni, hanem azért is, mert a több mint kétezer éves kereskedelmi út – vagyis inkább utak – elnevezése a megszűnése után született meg.

Az évszázadok során a karavánok útvonalát nemcsak háborúk, járványok vagy aszályok miatt változtatták meg, hanem az is befolyásolta, hogy ki, mikor, mit, honnan és hová szállított. Az utazó mindig csak egy selyemúton járt, de megtörtén(hetet)t, hogy valaki az életében akár több selyemúton is megfordult.

India és az ázsiai szigetvilág is részt vett a fél világot átívelő távolsági kereskedelemben, ezért a karavánok tevéi sokszor hajók voltak. Ezek a tengeri utak szintén a selyemúthoz tartoztak, „aromaút” vagy „fűszerút” néven.

A selyemút 7000 kilométerével ellentétben a kereskedők – a tádzsirok – csak egy-egy szakaszon szállították a portékájukat, majd az első adandó alkalommal – kikötőkben, városok bazárjaiban, karavánszerájokban – eladták őket, és valami más áruval visszafordultak. Az arab tádzsir szóval találkozunk ugyanígy írva a perzsában, valamint az azeri (tacir) és a török nyelvben is (tüccar, tacir). De török közvetítéssel a magyar nyelvbe is bekerült: tőzsér.

A kínaiak „császárútját” Ferdinand von Richthofen (1833–1905) német földrajztudós nevezte el selyemútnak. „Az ismeretek négy úton érkeztek, amelyekből néhányan a megfelelő hozzáállást elsajátították: a fent vizsgált Selyemút Baktrián keresztül, a Tibeten áthaladó kereskedelmi útvonal, a vízi út és egy út Asszám és Délnyugat-Kína között, amelyik már Tshag-Kié idejében is létezett, és a Periplus is biztonsággal utalt rá” – olvasható a Kínáról szóló ötkötetes könyvének első, 1877-ben megjelent részében.

Tourists ride camels at Mingsha Shan (Singing Sand Dunes) in Dunhuang, China
Fotó:Thinkstock

Amerika felfedezése és a Föld körülhajózása után megváltoztak a világkereskedelmi útvonalak. A karavánok útja lassan elfelejtődött, de a selyemutak egyes szakaszain még a XX. században is közlekedtek.

Az első selyemút meséjét az ókori Kínában írták. Bár Kína első császára, Csin Si Huang-ti (ur. i. e. 247–210) több csatában is legyőzte az ázsiai hunokat (hiungnuk, hsziungnuk), akikről legelőször i. e. 318-ban írtak, mégis a császár halála után Kína ismét a hun támadásoknak lett a célpontja. A kínai krónikások leírták, a hun gyerekek már kiskorukban juhon tanulták a lovaglást, miközben apróvadakra nyilaztak. Ugyanakkor Kínában csak a támadás előtti utolsó napokban verbuválták össze a parasztokból álló csapatokat úgy, hogy az igás (civil) lovakat kifogták a szekerek elől. Embernek, lónak, semmilyen harci tapasztalata nem volt. A vereségek miatt Kína nemcsak selymet, papírt és más luxuscikkeket „ajándékozott” a hódító nomád fejedelmeknek, hanem előkelő származású hölgyeket is. Igaz, ha az udvar megtehette, titokban kicserélte a hercegkisasszonyokat más, alacsonyabb rangú lányokra. A kínai irodalomban külön műfajt alkotnak azok az elégikus versek, amelyekben az ajándékba adott hölgyek elsírják a bánatukat.

„Elhagytam Kínát, ékes földemet

S lakásom most a húnok sátra lett.

Sírok vesztett család és rang után,

Ó nem születni jobb lett volna tán.

Körül a sok gyapjú s nemez-gunya

Az én szememnek dísztelen s csunya,

Rá nem vehetnek, bármi is legyen,

Hogy rossz-szagos juhhúsukból egyem.

A bőrdobokat éjjel is verik,

Szüntelenül peregnek reggelig.

Pusztán a szél vadul végighasít

S tábort s utat porral homályosít.”

(Áprily Lajos fordítása)

Idővel a kínaiak eltanulták a nomádok harcmodorát, lóra ültek, csizmára cserélték a vászon- vagy nemezsaruikat, a széles, bő köpenyt pedig kabátra, amihez a nomád módi szerint nadrágot húztak.11

A  hunok legyőzték és legelőikről elűzték a jüecsik törzseit. Vu-ti császár (ur. i. e. 141–87) megpróbált a hunok ellen egy szövetséget létrehozni Kína és a jüecsik között, ezért i. e. 138-ban Csang Csien vezetésével követeket küldött Nyugatra azzal a céllal, hogy keressék meg az esetleges szövetségeseket, és tárgyaljanak velük. De a követek alig hagyták el Kínát, máris a hunok fogságába estek. Nem volt rossz soruk, élvezték a diplomáciai mentesség előnyeit, Csang Csien megnősült, gyereke született. Tíz évvel később mindnyájan megszöktek. A Tiensan hegyláncain átkelve eljutottak a mai Kirgizisztánon át a Fergánai-medencébe, és megtalálták a jüecsiket, a Zerevsán folyó középső szakaszánál, az Amudarja felső folyásánál. De a jüecsik már nem akartak a hunok ellen harcolni, a küldetés nem járt sikerrel. Viszont a kínaiak felfigyeltek arra, hogy ezeken az ismeretlen tájakon milyen sok kínai áruval találkoztak.

Amikor i. e. 127-ben hazaindultak, az északi út veszélyeinek ismeretében a biztonságosabb, déli utat választották. Kasgár, Jarkand és Hotan városok érintésével eljutottak a Lop-nór tóhoz, aztán a változatosság kedvéért egy évig ismét a hunoknál „vendégeskedtek”. Egy sikeres szökés után, amelyben már rutinjuk volt, 12 évvel az indulásuk után, i. e. 126-ban érkeztek haza.

Horses on the background of beautiful mountains.
Fotó:Thinkstcok

Ez volt az első selyemút, amely az akkori fővárosból, Csanganból – a későbbi Hszianból – indult, és a selyemhez csupán annyi köze volt, hogy a kínaiak az út során selymet is láttak.

I. e. 123-ban Kína legyőzte a hunokat, a győztes vezér, Csang Csien hercegi rangot kapott. De nem sokáig örülhetett a dicsőségének, mert egy újabb vereség után megfosztották a rangjától, és halálra ítélték. Pénzzel kiváltotta az életét, majd egy kis faluba költözött. De titokban a császár többször is tanácsot kért tőle, egyszer még egy újabb küldetést is rábízott. Az első „selyemfiú” i. e. 104-103 táján halt meg.

A követek élménybeszámolói alapján Kínában megfogalmazódott a nyugati hódítás gondolata.

A Fergánai-medencéből Kína megismerte a szőlőművelés és borkészítés fortélyait, a lucernatermesztés módját. Az ázsiai pusztákról megérkeztek Kínába az első lovak, a hunok „csodafegyverei”. A Keleti Han-dinasztia korából (i. sz. 25–220) származik a kanszui repülő vagy galoppozó lóként híressé vált szobor, amely egy fecskén egy lábon álló lovat ábrázol.

Western gate (Ata Darvoza) to ancient town of Itchan Kala at night with stars. Khiva, Uzbekistan
Fotó:Thinkstock

Napjainkban Kína ismét felfedezte a selyemutat – mint a Nyugatra irányuló gazdasági, kereskedelmi, kulturális és külpolitikai nyitás lehetőségét. Kína államfője, Hszi Csin-ping (Xi-Jinping) 2013-ban meghirdette a Közép-Ázsiát a Közel-Keletet és Európát összekötő új selyemút megnyitását. A Sanghajtól Berlinig tartó tengeri és szárazföldi selyemút megszületése 40 milliárd USD alaptőkével indult, a munkálatokat a Silk Road Found felügyeli. Épületek, autópályák, autóutak, nagy sebességű vonatokhoz szükséges sínpályák, energiaszállító és -elosztó rendszerek építése szerepel az elképzelésekben. A tengeri selyemút Kínát köti majd össze az Indiai-óceánnal, a Perzsa-öböllel és a Földközi-tengerrel. A megaprojekt miatt az elkövetkező években a szomszédos országokból 20 000 diák tanul majd Kínában.

A selyemútnak köszönhetően Kínában egyre többen tanulnak például arab nyelvet. A  selyemút újbóli életre hívása új lehetőségeket kínál sokaknak, így a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen élő muzulmánoknak is. Általuk Kína könnyebben tud érvényesülni Közép-Ázsiában, az iszlám világában. Az egyik kínai cég ujgur tulajdonossal Kínából Üzbegisztánba szállítja a selyemhernyókat, a selyemszövet visszakerül Kínába, majd a kész selyemáru végül az Öböl-államok, Törökország vagy Pakisztán valamelyik boltjában talál vevőre.

Galgóczi István: A Selyemút meséje

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901), Idylle princière, 1897
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.