2023. augusztus 20-ára sajátos csapatot hívott meg Orbán Viktor miniszterelnök a budai várba. A Karmelita kolostor erkélyéről nézhette végig az államalapítást ünneplő nagy tűzijátékot egy sor olyan vezető, akik közül sokan egyébként ritkábban járnak diplomáciai utakon az Európai Unión belül. Az alábbiak fordultak meg a Karmelitában egyetlen nap alatt:
- Recep Tayyip Erdoğan török elnök,
- Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke,
- Savkat Mirzijojev üzbég elnök,
- Tamím bin Hamad ál-Száni katari emír,
- Szadir Zsaparov kirgiz államfő,
- Aleksandar Vučić szerb elnök,
- Serdar Berdimuhamedow türkmén államfő,
- Milorad Dodik, Bosznia szerb többségű tagállama, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke,
- Andrej Babiš Csehország volt miniszterelnöke,
- Sebastian Kurz, egykori osztrák kancellár,
- Janez Jansa, Szlovénia volt miniszterelnöke,
- Rusztam Minnyihanov, az Orosz Föderációhoz tartozó tagállam, a Tatár Köztársaság vezetője.
Orbán Viktor a fent felsorolt vezetőket úgy hívta, mint a „politikai barátait”, akikkel együtt ünnepelte az államalapításunk évfordulóját. A lista, és az azóta kiderült hírek az itt megkötött megállapodásokról, megmutat nekünk néhány dolgot az európai és a magyar politikáról.
Nem rossz dolog a magány, ha van kivel megosztani
Az egyik az, hogy Régóta születnek cikkek arról, hogy a magyar miniszterelnök egyre inkább elszigetelődik az Európai Unión belül. A Fidesz-kormány korábbi hagyományos szövetségeseinek egy része, mint mondjuk a francia jobboldal, választásokon tűnt el. Másik része, mint a brit tory párt, elhagyta az Európai Uniót. A németekkel ápolt hagyományosan jó viszony jelképes ügyeken bukott el, mint amilyen a CEU kitiltása Magyarországról. Az újabb kori szoros szövetségesekkel, mint a csehek, lengyelek és szlovákok, a magyar kormány Oroszországgal kapcsolatos politikája miatt romlott meg a viszony.
A magyar kormány magányosságát az Európai Unióban leginkább az állandó reménykedés mutatja meg, hogy Orbán Viktor szövetségesei végre hatalomra juthatnak, nagyobb teret engedve ezzel az orbáni gondolatnak az európai fősodorban. Ez a reménykedés viszont ritkán válik valósággá. Nagy reményekkel várta a magyar kormány Giorgia Meloni új olasz kormányát is, és Meloni ugyan még mindig az Orbán-kormány szövetségesének mondja magát, radikálisan más politikát visz, atlantista, NATO- és EU-barát, kifejezetten Putyin-ellenes, a migráció kérdésében pragmatikus.
Szintén nagy várakozás előzte meg a spanyol választásokat is, ahol a Fidesz a Vox nevű populista, szélsőjobboldali párt sikerére játszott, és arra, hogy szövetségese a jövőben együtt kormányozhat majd a sokkal visszafogottabb hagyományos jobboldallal. Az eredmények itt is lesújtóak voltak. A visszafogott jobboldal kormányalakítási kísérletét most pont az nehezíti igazán, hogy a Vox elvesztette parlamenti mandátumainak durván a felét.
A fideszesek reménykedő szemei most Ausztriára és Szlovákiára tekintenek. Erről is írtunk már, előbbiben az lehet veszély a Fidesz számára, hogy a Herbert Kickl vezette szabadságpárt klasszikus protestpártként inkább a választások közötti időszakban népszerű, nem akkor, amikor szavazatokat kell behúzni. Szlovákia esetében pedig kiszámíthatatlan a helyzet, még egy hónappal a választások előtt is, de
Orbán Viktor jóslatainak sikertelenségét remekül megmutatja az is, hogy milyen volt vezetők voltak jelen az Európai Unió tagországaiból. Babis, Kurz és Jansa. Előbbi kettő ellen eljárások vannak folyamatban, és mindhárman esélytelennek tűnnek a visszatérésre, a korábbi országaik politikája maguk mögött hagyta őket.
Ez a magányosság annyiban öngerjesztő, illetve önsorsrontó is, hogy az Orbán-kormány meg sem próbált nyitni a létező szövetségesei felé. Magyarország tagja a világ két legerősebb szövetségi rendszerének, a NATO-nak és az Európai Uniónak. Azok az országok, amelyek tagjai ennek a két szervezetnek, szövetségesei Magyarországnak. És nem is feltétlenül vannak a magyar érdekek ellen. Azzal szemben, amit a fideszes Hoppál Péter terjesztett korábban, a nyugati szövetségeseink nagy része felköszöntötte Magyarországot a „születésnapján”.
A magyar kormány viszont, mint kiderült, nem is kereste ezeknek az országoknak a társaságát. A szlovák és a lengyel kormány megerősítette, hogy nem kapott meghívót az állami ünnepségre, Gulyás Gergely pedig azt mondta a kormányinfón, hogy nem tud olyan országról, ami kapott volna meghívót, de nem jelent meg.
A magyar elszigetelődés az Európai Unión belül leginkább két dologra vezethető vissza.
- Az egyik a korrupció, ami sokszor a nettó befizető tagállamok belpolitikai vitáiban téma,
- a másik pedig az Ukrajnával ellenséges, Oroszországgal viszont baráti viszony.
Mindkettőn érthető a felháborodás: az egyik esetben a Magyarországra más tagállamokból induló pénzek tűnnek el, a másik esetben pedig a magyar kormány háborús helyzetben lóg ki a szövetségi rendszerből. Az Orbán-kormány mindkettőn tudna változtatni, ha akarna, ezzel enyhítve a Magyarországgal szembeni uniós kritikákat. Korábban Orbán Viktor a pávatánc fantázianevű húzásról volt ismert az uniós politikában: kettőt lépett előre vitás ügyekben, majd az ellenállást követően egyet lépett vissza. Még mindig előrébb volt, mint korábban, de engedett a kritikusoknak. Ez a visszalépés viszont az utóbbi időszakban mintha eltűnt volna a kormány eszköztárából, sokkal kevésbé hajlandó kompromisszumra az Orbán-kormány a szövetségesek kritikáinak következtében.
Mindkét ügyre, a korrupcióra és az ezzel párhuzamosan leépülő jogrendszerre, valamint az oroszbarát politikára is az a megszokott kormányzati válasz, hogy ezek szuverenitási kérdések, a magyar kormánynak joga van ahhoz, hogy önérdekkövető, független külpolitikát és politikai rendszert építsen. De kérdés, hogy valójában mennyire szuverének ezek a politikák.
Szuverén nyihaha ne kukucsnyi protkó
Mint kiderült, Karmelitában összehívott találkozónak volt egy kifejezetten praktikus oka is: a gáz. A magyar kormány több gázzal kapcsolatos megállapodást is megkötött. Veszünk például kis mennyiségű gázt Törökország közvetítésével, valamint szerződést kötöttünk a katari cseppfolyósított gáz vásárlására is. Azerbajdzsánnal már korábban megegyeztünk, szintén kis mennyiségű gáz vásárlásáról.
Ezeknek a megegyezéseknek az oka az, hogy az energiapiac alapvetően változott meg Oroszország Ukrajna ellen indított hadjárata óta. Miközben korábban az unióban elégetett gáz majdnem fele Oroszországból jött, mostanra ez csak nyolc százalék. A magyar kormány sűrűn hivatkozik arra, hogy nálunk azért magasabb az infláció, mint a többi uniós tagországban, mert magasabb a kitettségünk az orosz energiának, ezért ha drágul az orosz gáz és olaj, nálunk ezt jobban lehet érezni. Ha eltekintünk attól, hogy az orosz energia már a háború előtti időszakban drágulni kezdett, hiszen Oroszország kimondott célja volt, hogy magas energiaköltségekkel riassza el az európai államokat a beavatkozástól Ukrajnában, valamint elfogadjuk igaznak, hogy a magas kitettségünk miatt magas az infláció is, felmerül a kérdés: mit tett az Orbán-kormány a magas kitettség mérséklésére?
Orbán Viktor már tíz évvel ezelőtt is panaszkodott arra, hogy Magyarország számára nem jó, hogy ennyire ki van téve az orosz energiaimportnak. Ennek ellenére az elmúlt tíz évben a kormány nem tett semmit azért, hogy ezt a kitettséget mérsékelje, a saját mozgásterét növelje, függetlenebb szereplő legyen a politikában. Sőt, a háború után, amikor az európai országok sorra váltak le az orosz gázról, a magyar kormány azt mondta, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Mostanra a többiek megcsinálták, még Ausztria és Szlovákia sem aggódik annyira, pedig az ő kitettségük kifejezetten magas az orosz gáz esetében.
Az energia ára ismét esik, a gáztározók tele vannak, még Gulyás Gergely is megerősítette, hogy a magyar tározók telítettségével, normál fogyasztás mellett az év kétharmadában akkor is lehetne fűteni, ha semmilyen gáz nem érkezne.
Ez a kitettség azért fontos, mert a Törökországgal megkötött üzleteken keresztül a magyar kormány most valami nagyon hasonló függésbe kezdi magát beledolgozni, mint ami korábban Oroszországgal alakult ki. A Válasz Online írt részletes cikket arról, hogy a mostani gázvásárlás alapvetően arról szól, hogy Törökország váljon a térség legfontosabb gázelosztó központjává, még akkor is, ha nem a saját gázukat adják el, hanem csak közvetítők lesznek.
Magyarország az orosz gázról kényszerből áll le, mert Ukrajna felől jövőre semmilyen orosz gáz nem fog érkezni, csupán az egyetlen, Szerbián keresztül érkező vezeték maradt meg. Így mostanra kénytelenek vagyunk diverzifikálni az energiaellátásunkat, de ennek a diverzifikálásnak pont az lesz a következménye, hogy egy másik országgal alakul ki hasonló függőségünk.
Azt, hogy ez a függőség mennyire korlátozza az ország szuverenitását, tehát szabad cselekvését, elég egyértelmű. A szuverenitás a politikában azt jelenti, hogy nem vagyunk annyira kiszolgáltatva egyetlen erős külső hatalomnak sem, hogy azzal szemben nem tudjuk a saját, vagy a saját állampolgáraink érdekét megvédeni.
Hangos csönd
Szintén nem volt kormányzati tiltakozás akkor, amikor egy új orosz tankönyv azt írta, hogy az 56-os felkelést fasiszták szervezték, és hiba volt a szovjeteknek kivonulni Magyarországról. A kormány korábban ennél sokkal visszafogottabb kritikák miatt is behívatta a saját szövetségeseinek nagyköveteit, a németek esetében például egy fociedző elbocsátása miatt. Most, amikor az 1956-os szabadságharc ügyét gyalázza egy olyan ország, ami elvileg nem is Magyarország szövetségese, nem merik ezt megtenni. Sőt, a magyar kormány mindkét esetben úgy tesz, mintha nem találna benne semmi felháborítót. Menczer Tamás szerint egyértelmű, mi történt 1956-ban, Gulyás Gergely pedig azt mondta, vannak fontosabb ügyek is annál, hogy külföldi biztonságiak vernek meg valakit Budapest közepén.
Pont ezért kérdéses az is, hogy megéri-e a magyar kormány számára, ha további hasonló lépésekkel korlátozza a saját mozgásterét. A szuverenitás célja az lenne, hogy a magyar állampolgárok jobban, szabadabban, nagyobb biztonságban éljenek. Nehéz lenne válaszolni arra a kérdésre, hogy ezt a magyar kormány mostani, Oroszországgal kapcsolatos politikája mennyiben segíti elő. Az energiát Oroszország most sem adja olcsóbban Magyarországnak, és egyre kevésbé tudunk egyáltalán vásárolni belőle. Nehéz lenne elképzelni azt is, hogy a most nyolc százalékos orosz gázimport valaha visszatérne a 40 százalék feletti szintre. Az Ukrajna ellen indított háború azért volt stratégiai hiba Oroszország részéről, mert nem feltételezték, hogy Európa hajlandó és képes lenne leválni az orosz energiáról. Márpedig energiáról leválni csak egyszer szoktak, Európa nem fogja újra visszaépíteni azt a függőséget, ami Oroszország számára a stabilitást és az erőt jelentette.
