Nagyvilág

Orbán szlovén szövetségese elvesztette a választást, most népszavazással hekkeli az új kormányt

A Janez Jansa eddigi miniszterelnök vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) indítványt nyújtott be a nemzetgyűlésnek konzultációs népszavazás kiírására a kormány összetételére vonatkozó törvény módosításáról – közölte szerdán a szlovén parlament. Az SDS ellenzi a minisztériumok számának növelését.

A javasolt változtatások értelmében az új kormánynak 19 minisztériuma és egy tárca nélküli minisztere lenne, ami a Szabadság Mozgalom, a Szociáldemokraták (SD) és a Baloldal (Levica) formálódó balközép koalíciója szerint növelné a “hatékonyságot és a reagáló készséget”. Janez Jansa hivatalban lévő kormányának eddig 14 minisztériuma és három tárca nélküli minisztere van.

A három koalíciós párt június 3-ig tervezi megalakítani a kormányt. A szlovén törvények szerint azonban 30 napnak kell eltelnie ahhoz, hogy a népszavazási indítványról szavazhasson a parlament, és csak ezután kerülhet sor a törvény módosítására. Így a kormányalakítás elhúzódhat, vagy a jelenlegi törvény alapján kell megalakítani az új kabinetet, a tervezett változtatásokat pedig csak később hozhatják meg.

Borut Pahor szlovén államfő nemrég jelentette be, hogy hétfőn megkezdi a hivatalos konzultációs tárgyalásokat, miután a parlamenti pártok megválasztják a frakcióvezetőket. A javasolt miniszterelnök-jelöltről pedig már szerdán szavazhat a nemzetgyűlés.

Robert Golob leendő miniszterelnök-jelölt, a parlamenti választáson nyertes Szabadság Mozgalom párt elnöke elmondta: a népszavazási kezdeményezés ellenére június 3-án megalakul a kormány.

Segítünk a veszteseknek, akik nem akarnak kilépni a hatalomból, hogy június 3-án elhagyhassák a kormány helyiségeit

– mondta Golob, hozzátéve: a konzultációs népszavazás kiírása olyan “érdekes jelenség”, amelyre még nem volt példa Szlovénia történelemben.

Ez nem egy olyan manőver, amely megakadályozhatja, hogy a kormány időben megalakuljon.

Az április 24-én tartott parlamenti választáson Golob újonnan alakított baloldali Szabadság Mozgalom nevű pártja nyert, és 41 mandátumot szerzett. A második legtöbb – 27 mandátum – az SDS-nek jutott. A konzervatív Új Szlovéniának (NSi) 8 mandátuma, az SD-nek 7 mandátuma, a Baloldalnak pedig 5 mandátuma van. Egy-egy mandátum a magyar és az olasz nemzeti kisebbségnek jár. A parlamenti többséghez 46 mandátumra van szükség. Golobnak az SD-vel és a Baloldallal 53 képviselője van a parlamentben. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik