Tizenegy hónapja folyik a kampány a kereszténydemokrata CDU pártelnöki pozíciójáért, talán ez az eddigi leghosszabb, párton belüli versengés a szövetségi Németország történetében. A tét nagy, hiszen a három jelölt, Armin Laschet (jelenleg Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke), Friedrich Merz (Merkel korábbi nagy ellenfele) és Norbert Röttgen (Merkel korábbi minisztere, jelenleg a Bundestag külügyi bizottságának elnöke) közül bárki is nyer, nagy lépést tesz a felé, hogy a pártja őt indítsa kancellárjelöltnek az őszi választáson, hiszen Angela Merkel 16 év után nem indul egy újabb kancellári ciklusért. Már az előző, 2018-as pártelnökválasztáson is ez volt a tét, ám az ott győzedelmeskedni tudó, ugyanakkor komoly támogatottsági válsággal küszködő Annegret Kramp-Karrenbauer (vagy ahogy mindenki hívja, AKK) nem tudott mit kezdeni a párt belső megosztottságával, ami persze – ha nem is annyira látványosan –még ma is létezik. AKK végül a türingiai balhé után tavaly februárban lemondott, a párt további életét pedig több okból is megváltoztatta a koronavírus-járvány:
- Képtelenek voltak összehívni egy újabb elnökválasztó pártkongresszust, így azt már kétszer elhalasztották.
- A párt történelmi mélységből megerősödött a járvány elleni kezelésben: 25–27 százalékról 38–40-re emelkedett a támogatottsága, amely azóta ugyan valamelyest mérséklődött, jelenleg 35–36 százalék körül stagnál, viszont nem kizárt, hogy az oltási kampány és az újabb szigorítások miatt újból némileg csökken majd.
Ezzel kapcsolatban a másik fontos fejlemény, hogy Angela Merkel kancellár is megerősödve jött ki eddig a járványkezelésből, toronymagasan vezeti a politikusok népszerűségi listáját. A pártelnöki pozíciót megcélzó, a kancellárjelöltségre is ácsingózó három jelölt ebből a szempontból egyáltalán nincs jó helyzetben. A Politbarometer most már lassan egy hónappal ezelőtti felmérése szerint a +5 és -5 közötti skálán Merkel értékelése +2,6, ehhez képest Laschet +0,5-tel a top 10-ben utolsó előtti belügyminiszterrel, Horst Seehoferrel áll együtt, Merz pedig 0-val az utolsó, tizedik a rangsorban. Röttgen fel sem került erre a listára.
A Deutschlandtrend viszont már most januárban megkérdezte a CDU támogatóit, kit látnának szívesen a párt vezetőjeként, ami alapján
2020 novemberéhez képest egy héttel a kongresszus előtt -10 százalékot veszítve, de még mindig a legtámogatotabb 29 százalékkal Merz, őt követi a 3 százalékpontot erősödő Röttgen 25 százalékkal, és ugyanígy áll 10 százalékpontos erősödés után Laschet is. Mindössze a párt támogatóinak 12 százaléka válaszolt úgy, hogy egyiket sem szeretné pártelnöknek. Persze a delegáltak – szám szerint 1001-en – ettől még egészen másképpen is dönthetnek szombaton.
Ez ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy feltétlenül közülük kerülne ki ősszel a kancellár. Az tény, hogy a CDU és testvérpártja, a csak Bajorországban működő CSU magasan a legnagyobb támogatottságú pártszövetség jelenleg Németországban. Nélkülük kormánykoalíciót nehezen lehet elképzelni, még ha a jelenlegi szociáldemokrata SPD-vel való „nagykoalíció” nagy eséllyel fel is bomlik (bár ezt az elmúlt 16 évben már többször kijelentették, ám csak a 2009–2013 közötti liberális FDP-vel közös kereszténydemokrata kormányzás szakította egy ideig félbe).
Azért merül fel, hogy esetleg nem Merz, Laschet vagy Röttgen közül kerül ki a kancellárjelölt, mert alacsony a támogatottságuk. A már említett Politbarometer-felmérésben Laschet és Merz, valamint Merkel között jó pár politikus helyezkedik el. Egyből Merkel után az egészségügyi miniszter, az elméletben Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökét támogató, vele együtt az elnökhelyettesi pozícióért induló Jens Spahn. Aki a kevéssé gördülékeny oltási kampány miatt ugyan veszíthet a népszerűségéből, de kérdés, mennyit, mert az elmúlt időszak felmérései alapján azzal kezdte el felhívni párttársait, szerintük lenne-e esélye elindulni, nem pártelnökként, hanem kancellárjelöltként. Erről persze Laschet hallani sem akar, meg is romlott kissé a kapcsolatuk – számolt be róla a Spiegel a minap.
A rangsorban Spahnt követi az alkancellár pénzügyminiszter, Olaf Scholz – aki SPD-s, és ha minden így marad, a választásokon a CDU/CSU-s jelölt kihívója lehet ősszel. Utánuk
Bajorország miniszterelnöke, a testvérpárt CSU elnöke. Róla korábban hosszabban írtunk, röviden összefoglalva mégis: a testvérpárt eddig kétszer állított szövetségi kancellárjelöltet a második világháború óta, egyik sem volt szerencsés a kereszténydemokratákra nézve.
Söder nemcsak azért esélyes, mert főként a koronavírus-járvány elleni védekezés alapján úgy tűnik, ő az a vezető Németországban, aki Merkelhez hasonlóan gondolkodik, cselekszik, márpedig ezt díjazzák a német választók. A CDU/CSU támogatóinak 80, az összes pártválasztónak pedig az 55 százaléka szerint lenne alkalmas Söder az ország vezetésére, míg Merznél ez 40, illetve 35, Röttgennél 35, illetve 34, Laschetnál pedig 32 és 27 százalék – ez látható a Deutschlandtrend felmérésében, amely ilyen nagy támogatottságot korábban még sosem mért a bajor kormányfőnek.
A jelenleg a német alsóházat, a Bundestagot vezető többszörös exminiszter, a párton belül nagy hatalmú Wolfgang Schäuble és a parlamenti frakciót vezető Ralph Brinkhaus is úgy nyilatkozott, akit a hétvégén megválasztanak pártelnöknek, ne gondolja, hogy azonnal a párt kancellárjelöltjévé is válik. A három jelölt is úgy fogalmazott, hogy kiegyeznének azzal is, ha csak a pártelnöki pozíciót szereznék meg, de Laschet és Merz esetében ez aligha hihető.
Igaz, a 2018 elején még erősen jobbos politikát folytató, ezzel az AfD-től szavazatokat visszaszerezni akaró, majd mára zöld és modern politikát emlegető Söder továbbra is nagyon óvatosan fogalmaz, ha arról faggatják, mit gondol egy esetleges kancellárjelöltségről.
A jövő
Egy pártelnöknek mindenesetre – ha nem is lesz kancellár – komoly hatása van a német politikára, így felmerül, hogy a jelölteknek milyen terveik vannak. Túl nagy különbségekről nincs szó, alapvetően mindannyian kisebb bürokráciát, több klímavédelmet és egy modernebb pártot szeretnének. Ehhez képest kicsit meglepő a merkeli korszakhoz való viszonyuk: Merz – aki Merkel nagy ellenfele volt a pártelnökségért 20 évvel ezelőtt – „szakításról”, Röttgen „kicsit másról”, Laschet „folytatásról” beszél. Ám ez inkább stílusbeli, semmint tartalmi különbség. Eltérnek viszont a kormánykoalícióval kapcsolatos terveik: Merz kizárólag a zöldekkel tudja elképzelni, Laschet ugyanakkor nem zárja ki a liberálisokat sem.
Fordítva viszont egyik pártnál sem nagyon örülnének Merz győzelmének, kivéve az AfD-nél meg a liberálisoknál. Egyébként a többi párt, így az SPD és a Zöldek is vagy legalábbis a támogatóik Röttgent látnák legszívesebben, ha pedig Söder is a szorítóba lép, akkor őt.
A három jelölt fél a polarizációtól, nem akarják magukra haragítani a párt egyik szárnyát sem, még ha Merz éppen nem is mondható konfliktuskerülő személyiségnek. Volt pár kijelentése, amiket később tisztáznia kellett (beszélt arról lehet-e homoszexuális egy miniszterelnök, vagy hogy összefogott ellene a párt vezetésének egy része). És épp a személyiség lehet a döntő faktor a hétvégén:
- Merz, aki a pártkarrier mellett a gazdasági életben is helyt állt, vagyis van a politikán kívül is tapasztalata, túl sokszor vállal fel konfliktust, ami még a gazdasági szereplőket is elgondolkoztatja.
- Laschet a tapasztalt tartományi miniszterelnök, aki konkurenseivel szemben sikerre vitt már egy kampányt. Unalmas, nem várható tőle a párt régóta várt nagy megújulása, viszont meg lehet vele egyezni, ahogy ezt a mostani, liberálisokkal közös kormányzása is mutatja. Ugyanakkor főként a tavaly tavaszi vírushullámnál sokak ellenszenvét kiváltotta, mert szerintük sem kezelte jól a járványt. És Spahn újabb igyekezetei sem éppen erősítik a helyzetét.
- Röttgen, aki Merkel alatt volt már szövetségi miniszter, jelenleg a Bundestag külügyi bizottságának elnöke, aki a két másik jelölthöz képest kívülálló, és a leginkább centrista, a választási kampányt jól használta ki, és egyre nagyobb szimpátiát szerzett. Mégis kérdéses, hogy a pártdelegáltak szavaznak-e rá, mivel csak egy nagyobb tartományi szervezet meg egy egyesület nevezte meg őt, mint akit támogatnak. Utóbbi a párt nőszervezete, a Frauen Union, de ők is Laschettel együtt említik.
Az tehát bizonyos, hogy szoros lesz a küzdelem, még a legnagyobb rajongók is a favoritjuk gyengeségeiről beszélnek a háttérben. Szakértők szerint az eredetileg is befutónak számító Merz, ha szorosan is, de behúzza a legtöbb szavazatot, nem úgy, mint 2018-ban az AKK ellen. A Pioneer viszont saját kutakodásai alapján azt írja, Észak-Rajna-Vesztfália csaknem 300 delegáltjából 200 is a miniszterelnökükre szavazhat, ami igen komoly előny, a szavazatok ötöde. Összehasonlításképp: a második legnagyobb tartománynak, Baden-Württembergnek mintegy fele annyi szavazata van. A másik, ami miatt fontos ez a tartomány, hogy mindegyik jelöltnek ugyanez a tartomány a hátországa, innen származnak.
És a Frauen Union – 300 női delegált szavaz – is Laschetet támogatja Röttgen mellett, mindezek ellenére, van, aki szerint akkorát hajrázott utóbbi, és annyira unalmas választás lenne Merkel után Laschet, hogy még a szavazás második fordulójába sem kerül be. (Ha ugyanis az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg legalább a szavazatok felét, egy második kör jön a két legtöbbet kapott jelölttel.)
Az is biztos, hogy a hétvégét követően komoly megosztottság marad a párton belül, ezt a közelgő szövetségi választás csak kiélezi, a megválasztott pártelnöknek pedig minél korábban meg kell nyernie azokat, akik nem rá szavaztak, hogy esélye legyen a kancellárjelöltségre úgy, hogy közben ne pukkadjon ki a párt támogatottsága.
Éppen ebből kiindulva többen taktikáznának, hogy Röttgennek kéne lenni a pártelnöknek és Södernek a kancellárjelöltnek. Vagy még inkább az alapvetően kancellárjelöltséggel kacérkodó Spahnnak kéne a CDU-t irányítania, aki konszenzusos jelölt lehetne. A vállaltan meleg, hithű katolikus, Merkeltől valamelyest talán jobbra álló Spahnnál egy baj lehet: a pénzügyei. Már több furcsa esete is volt, legutóbbi ingatlanvásárlását például egy olyan bank támogatta, amelyben évekig igazgatótanácsi tag volt.
