Nagyvilág

Lemondott a CDU elnöke

Hétfőn reggel lemondott a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöki posztáról Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) – jelentette a Spiegel. Mivel a pártelnöki poszt és a kancellárjelöltség kéz a kézben jár, ez azt is jelenti, hogy Kramp-Karrenbauer nem fog pályázni a kancellári posztra sem. Ugyanakkor a vezetésével még megszervezik a kancellárjelölt kiválasztási folyamatát idén nyáron, hivatalosan ezután távozik majd a CDU éléről.

A hírportál információi szerint Kramp-Karrenbauer, aki egyben a német védelmi miniszter is, a párt elnöki ülésén azt mondta, hogy tisztázatlan együttműködés van a CDU egyes részei, és baloldal, illetve a szélsőjobboldali AfD között, ő pedig semmilyen formában nem kíván együttműködni ezekkel a pártokkal. A Spiegel szerint AKK a bejelentés után beszélt Angela Merkel kancellárral, aki megköszönte a munkáját és arra kérte, hogy a miniszteri pozíciót tartsa meg.

A szélsőjobbosok segítségével szavazták meg a liberális miniszterelnököt Türingiában
Olyan még sosem volt eddig, hogy az AfD-sek szavazatai legyenek a döntőek.

Hétfői sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint Annegret Kramp-Karrenbauer elmondta, úgy véli, a kancellári hivatal és a pártelnökség különválasztása gyengítené a pártot, márpedig Németországnak most erős CDU-ra van szüksége. Ezért addig a párt élén akar maradni, amíg döntés nem születik arról, ki legyen az új kancellárjelölt, mivel véleménye szerint a pártelnökségnek és a kancellárjelöltségnek végül egy kézbe kell majd kerülni. Az új jelöltről a CDU pártkongresszuson határoz majd – tette hozzá.

A politikus bejelentése alig pár nappal azután érkezett, hogy Türingia tartományban a szélsőjobboldali AfD segítségével választották meg a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusát, Thomas Kemmerichet miniszterelnöknek. Mindeddig a jobboldal, vagyis a CDU és a CSU (Bajor Keresztényszociális Unió), mindeddig hagyományosan elzárkózott az együttműködéstől a tőle jobbra álló AfD-vel, amelyet a többi párt mindeddig maximálisan igyekezett elszigetelni.

Kemmerich aztán szombaton lemondott a miniszterelnökségről, és ezzel szinte egyidőben a berlini kormánykoalíció egy közleményt is kiadott, amelyben a CDU, a CSU és az SPD (Szociáldemokrata Párt) vezetői „megbocsáthatatlannak” nevezték Kemmerich megválasztását az AfD támogatásával, és jelezték: elvárják, hogy a türingiai tartományi törvényhozás „azonnal válasszon új kormányfőt”. Továbbá közölték azt is, hogy az új miniszterelnök megválasztásától függetlenül hamarosan új választás kiírására lesz szükség Türingiában. A koalíció tagjai közleményükben ismételten leszögezték, hogy továbbra is az az álláspontjuk, hogy az AfD támogatásával minden szinten ki kell zárni a kormányalakítást és a politikai többség biztosítását.

Annegret Kramp-Karrenbauer azonban közölte, hogy nem a múlt heti türingiai események hatására döntött lemondásáról, hanem ez az elhatározás már hosszú ideje érlelődött benne. Hangsúlyozta: úgy látja, döntése nem lesz hatással a berlini kormánykoalíció stabilitására. Hozzátette azonban, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt szembemegy mindennel, amely a CDU-nak lényege, és bármiféle közeledés ehhez a párthoz, gyengítené a Kereszténydemokrata Uniót.

AKK-t 2018 decemberében választották meg Angela Merkel utódjaként a CDU élére, aki 18 évig vezette a pártot. Kramp-Karrenbauer azt megelőzően a CDU főtitkára volt és Merkel szövetségeseként ismerték.

2021 őszéig védelmi miniszterként hivatalban marad.

Kiemelt kép: Europress/ABDULHAMID HOSBAS/ANADOLU AGENCY

Ajánlott videó

Olvasói sztorik