Nagyvilág

Újabb elmélet arról, miért volt kamu a Holdra szállás

Hallottunk már ezernyi elméletet arról, miért is megrendezett kamu a Holdra szállás, de most itt egy újabb, amit felírhatunk a listára: annak a cipőnek a talplenyomata, amely a Smithsonian Nemzeti Légi- és Űrmúzeumban van kiállítva, nem egyezik a Holdon hagyott talplenyomattal. Most aztán lebukott a NASA.
Korábban a témában:

A Smithsonian múzeumában kiállított űrruha az Apollo-11-es misszióhoz tartozik, ebben járt 1969-ben Neil Armstrong a Holdon. Szemfüles konteóhívők viszont rájöttek, hogy a ruhához tartozó cipőnek nem olyan a talpa, mint annak, amelyik lábnyomata le van fotózva a Hold porában – újabb bizonyíték arra, hogy az egész egy megrendezett hazugság volt!

Az igazság viszont most is pofonegyszerű: az Apollo-11 legénysége nem csak egy szett ruhát vitt magával a Holdra, sőt, a szóban forgó talplenyomat gazdája egy cipővédő, amit ráadásul nem is Neil Armstrong, hanem Buzz Aldrin viselt, legalább is a NASA szerint. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem ezt a cipővédős verziót állították ki a Smithsonianben, erre pedig az az egyszerű magyarázat, hogy azért, mert az űrhajósok a fél felszerelésüket otthagyták a Holdon, hogy könnyítsenek a rakományon hazafelé. Többek között ez a cipővédő is Földön kívül maradt.


A NASA egyébként a kételkedőknek azt ajánlja, hogy nézzék meg maguk nyugodtan, vannak-e lábnyomaink a Holdon: mivel a kísérőnkön nincs légmozgás, még több millió évig ott maradnak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.