hold, madarak (hold, )
Tudomány

Holdbázis megépítésén dolgozik Kína

Nagyszabású tervekkel rukkolt elő a pekingi kormány.

Nemcsak embert küldene a Holdra a jövőben Kína, de kutatóbázis felállítását is tervezi ott.

A Zsenmin Zsipao központi lap Csang Jü-huát, a Csang’o-3 űrszonda december végi sikeres Holdra szállásának helyettes főtervezőjét idézi. Csang egy Sanghajban tartott szakmai rendezvényen nemrég úgy fogalmazott: Kína tervei között az ember Holdra küldése mellett egy állandó holdbázis felépítése is szerepel. Utóbbi szerepe új típusú energiaforrások felfedezése lenne.

Az égitesten ipari és mezőgazdasági termelőbázisokat hoznának létre, valamint a földi légkörtől eltérő, egyedi adottságokat felhasználva többek között gyógyszereket állítanának elő. Csang úgy fogalmazott: a kísérlet az emberiség életterének kiterjesztésének lehetőségét igazolhatná.

Kína, a holdjáró nemzet

A szakember megerősítette: a következő kínai Hold-misszió, a Csang’o-5 elindítása 2017-ben várható, annak feladata talajminták begyűjtése lesz. Űrhajóst a Csang’o-5-öt követően küldenének a Holdra, ennek technológiáján jelenleg is dolgoznak, hivatalos engedélyt még nem kapott a misszió.

Kína decemberben lépett be – az Egyesült Államok és Oroszország mellett – a holdjáró nemzetek tagjai közé, miután a Csang’o-3 űrszonda a Jade nyúl holdjáró robottal együtt sikeresen Holdra szállt, alig hat évvel Hold-programjának kezdete után. Soha ezelőtt nem szállt még le kínai űreszköz valamely égitesten. A teljes mértékben kínai technológia garantálta eseményt történelmi áttörésként, a “kínai álom” részeként jellemezte a kínai sajtó, s az a nemzetközi közösségben is elismerést váltott ki.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.