Törökország legfőbb érdeke Szíriában a két ország határán élő szíriai kurdok elszigetelése, a kvázi autonómiájuk megtörése. Ez fontosabb cél, mint az ellenzék támogatása vagy az Aszad-rezsim megdöntése. Ám a török érdekek érvényesülésének legfőbb akadálya éppen Ankara legfontosabb katonai szövetségese, az Egyesült Államok, amely épp a szíriai kurdokat tekinti legfontosabb szövetségesének Szíriában. (Ráadásul a kurd szervezetek közül az erősen balos Demokratikus Unió Pártja (PYD) és annak félkatonai milíciája, a YPG a fő partner.)
Miért ez az ellentét a két hatalom között?
Azért, mert a két országnak alapvetően különböznek a céljai a szíriai polgárháborúban. Ami biztos: egyiküknek sem a szíriai kormány gyors leváltása a célja. Ha ez lett volna, Ankara már elfoglalhatta volna Szíria felét, az Egyesült Államok pedig naponta bombázhatná Damaszkuszt, az elnöki palotát vagy a rendszer támogatóbázisának számító Latakia tartományt.
Alapvetően különbözően ítélik meg azonban a szíriai kurd Demokratikus Unió Pártját. Törökország úgy tekint erre a pártra, mint a törökországi Kurd Munkáspárt meghosszabbított kezére. Egy terrorszervezetre, amely szerveződésében, ideológiájában a „török testvéreket” követi. Azaz Ankara számára a szíriai kurdok megerősödése és önállósága egyúttal a törökországi kurdok hátországának megerősödését jelenti. Ám Washington kevéssé érdekelték eddig a török aggodalmak: az amerikaiak egyetlen szempont alapján ítélték meg a kurdok milíciáját, a YPG-t, méghozzá aszerint, hogyan harcol az Iszlám Állam ellen.
Fotó: Jonathan Raa/NurPhoto
A kurd milícia pedig nagyon hatékonyan és elszántan harcolt. Sokkal hatékonyabban, mint ahogyan azt az amerikaiak az elmúlt évtizedekben bármelyik térségbeli (arab) hadseregnél látták.
A törökök viszont csikorgatták a fogukat, mert az látták: fő ellenségük folyamatosan növeli területeit és egyre erősebb lesz.
Nagyhatalmi érdekháló
Részben, de csak részben, ez vezetett ahhoz, hogy az Erdogan elnök vezette Törökország intenzíven távolodott az USA-tól és közeledett Oroszországhoz és Iránhoz. Ennek már geopolitikai jelentősége is volt, még akkor is, ha a történelemből azt látjuk, Ankarának ez az ország örök ellensége, olyan földrajzi és érdek ellentétek feszülnek közöttük, hogy kapcsolatuk nem vezethet hosszútávú szövetséghez.
Az amerikai politika nem változott egészen Trump elnök megválasztásáig.
Az eddigi két rakétatámadás hatása annyira elhanyagolható, és minimális volt, hogy nehéz levonni belőle olyan következtetést, hogy ez a rezsim megtámadása, vagy az ellenzék katonai támogatása lenne. Jelenleg mintegy 2000 katona van Szíriában, többségük a kurdok által ellenőrzött területen. Hazahívásuk az jelentené, hogy a kurdok ismét ki lennének téve a regionális hatalmi érdekeknek, Moszkva, Damaszkusz, Ankara vagy Teherán – persze figyelembe véve a többiek szándékait és erőforrásait – mind megpróbálná saját céljaira kihasználni a kisebbséget.
Manbidzs a célkeresztben
Épp ezért van különös jelentősége a múlt héten megtartott török-amerikai külügyminiszteri találkozónak. Hónapok óta ez volt az első alkalom, hogy a két ország vezetői mosolyogtak egymásra, hogy a hírek nem vádaskodásokról és fenyegetőzésekről szóltak, hanem az együttműködésről.
Az öröm oka: Manbidzs. Ez egy szíriai kisváros a török határ mentén, amelyet a kurdok még 2016-ban foglaltak el. Ez volt az első nagyobb település, amelynek semmi köze nem volt a korábbi kurd falvakhoz, itt nagyrészt arabok laknak a mai napig. Ankara aggodalommal figyelte a kurdok terjeszkedését, itt volt az első alkalom, hogy majdnem konkrét összecsapásra került sor a kurdok és a török hadsereg között. Nem tudni, mi akadályozta meg végül a konfliktust, de a török vezérkari főnök nem sokkal később hármasban találkozott az amerikai és az orosz vezérkari főnökkel. Ilyen találkozókra korábban nem volt példa.
2016 óta a törökök visszatérően követelték Manbidzs kiürítését, de az amerikaiaknál süket fülekre találtak. Ez fordul most meg azzal, hogy úgy tűnik, Washington hajlandó figyelni a török aggodalmakra és figyelembe venni Ankara szempontjait. A június hatodikai megállapodás után csak egy szűkszavú kommünikét adtak ki a felek, de már ez is óriási eredmény. Az ugyanis kiderül belőle: elfogadtak egy útitervet, amely kifejezetten Manbidzs jövőjéről szól.
Fotó: Delil Seuleiman /AFP
Még nem tudjuk mi van a dokumentumban, nem tudjuk a várható lépések menetrendjét sem, de az tudjuk, hogy a törökök mit szerettek volna elérni. Ankara elképzelése szerint a kurdoknak 30 napjuk lenne kivonulni Manbidzsből, két héttel később pedig közös török-amerikai járőrök vennék át az ellenőrzést a város felett. A YPG embereit a helyi önkormányzatból és a biztonsági szervezetekből is kiebrudalnák a törökök, hiszen a befolyás megtartásához, a politikai munkához nem is kell feltétlen katona jelenlét.
A találgatások szerint akár egy fél év is eltelhet, amíg valóban történik valami, de nem is ez a lényeg. Hanem az: évek óta először a törökök elértek valamit az ügyben, ezért is mosolygott annyira a török külügyminiszter.
Ez persze nem egyenlő a szíriai kurdok elárulásával, akik 2019-ben is jelentős, több száz millió dollárnyi katonai segélyben, kiképzésben részesülnek majd. Az USA-nak épp elég lesz megkérni a kurdokat Manbidzs feladására, cserébe az amerikai katonai és politikai támogatásért. Ez a lépés egyben az első ék a szoros orosz-iráni-török kapcsolatokban is, a két partner aggodalommal figyelheti, hogy ellenségük mit fog és mit tud még felkínálni Ankarának, hogy visszaédesgesse a maga oldalára.
Kiemelt képünkön koaliciós erők Manbidzs külterületén. Fotó: Delil Souleiman / AFP
