Egyiptom június elején átvette első helikopter-hordozó hajóját Franciaországban, amelyet azonmód el is neveztek az ország atyjáról, Gamel Abdel Nasszer egykori elnökről. A hajó egyelőre nemzetközi vizeken van útban Alexandria felé, ahol valószínűleg nagy pompával és nemzeti büszkeséggel fogják fogadni.
Hadihajók Oroszországnak
A Nasszer helikopter-hordozó és az egyelőre még meg nem nevezett társa kacskaringós utat járt meg, mielőtt csatlakozott volna az egyiptomi haditengerészethez. A két hadihajót eredetileg Oroszország rendelte meg a 2000-es éve közepén egy milliárd euróért. Annak idején hatalmas vihart kavart az üzlet bejelentése, a Moszkva-barátsággal vádolt, különutas franciák lépésén akkor sokan megdöbbentek. A hadiipari együttműködés területén rendkívül szokatlan, vagy inkább példa nélküli, hogy egy nyugati ország ilyen fejlett és drága fegyverrendszert adjon el Oroszországnak, amelyet ugyanakkor még nem tartott komoly fenyegetésnek, vagy ellenséges államnak a nyugat, de azért a bizalomnak és a katonai együttműködésnek is megvoltak a határai.
A fegyverüzlet ugyanakkor arra is rávilágított, hogy az orosz hadiiparnak néhány területen jelentős lemaradása van. Amíg a ballisztikus és légvédelmi rakétarendszerek, vagy a nukleáris tengeralattjáró gyártásában (hogy csak néhányat említsünk) világszínvonalú az orosz katonai-ipari komplexum, addig például a vízfelszíni hadihajók terén sosem volt képes komoly repülőgép- és helikopter-hordozó hajóosztályok bevezetésére. Voltak ilyenek a hidegháború alatt (a Moszkva vagy a Kijev osztály hajói), de mindvégig korlátozott képességekkel és lehetőségekkel. Nem véletlen, hogy a Szovjetunió összeomlása után ki is vonták az összes hajót az armadából.
Egy sikeres beszerzés révén, Moszkva komoly képességugráshoz jutott volna. Nemcsak azért, mert a megvásárolt haditechnika és üzemeltetési ismeretek révén később maga is könnyebben lett volna képes hasonló eszközöket fejleszteni (például, ahogy a kínaiak is lemásoltak mindent, amit megvettek a Szovjetuniótól, majd Oroszországtól), hanem azért is, mert erőkivetítési képességei jelentősen megnőttek volna.
Az erőkivetítés eléggé mesterségesen hangzik magyarul, az eredeti angol kifejezés azt jelenti, hogy egy ország a rendelkezésére álló haditechnikai arzenál révén a világ milyen távoli pontjain képes megjelenni katonai erővel. Napjainkban az USA az egyetlen globális hatalom erőkivetítési szempontból, mögötte Nagy-Britannia, Franciaország és néhány kisebb ország következik.
Hogy Oroszország lehetőségét hogyan befolyásolta volna két ilyen helikopter-hordozó? A jelenlegi szíriai konfliktus jó példa arra, hogy elgondolkodjunk ezen. Amikor Moszkva úgy döntött, hogy beavatkozik Szíriában, az Aszad-rezsim oldalán először is egy kikötőre és egy légierő bázisra volt szükség. Tartusz városában már évtizedek óta rendelkezett egy inkább mólóval, mint bázissal, és a szíriai erők mindjárt átadtak neki egy légibázist. Ezt követően a fekete-tengeri orosz kikötőkből megindult a Tartusz-expressznek elkeresztelt járat, azaz teherhajók állandó oda-vissza ingázása. A vadász- és bombázógépek természetesen repülve érkeztek meg, a reptér védelmét, a katonai támadó és harci helikoptereket pedig óriási teherszállító gépek hozták.
Az orosz beavatkozás két ilyen helikopter-hordozóval annyiban lett volna más, hogy Moszkva már azelőtt beavatkozhatott volna, hogy orosz katonák és harceszközök ténylegesen megjelennek Szíriában. A hajókról felszálló helikopterek részt vehettek volna a part menti sáv támadásában (amelynek egy északi része egyébként is az ellenállók kezén volt), evakuációs műveletekben, diverzáns erők telepítésében az ellenség háta mögött és egyfajta vezetési pontként is, ahonnan irányítani lehet a műveleteket.
Putyin elnök és az orosz vezetés most törekedett rá, hogy a beavatkozás látványos, jól kommunikálható legyen, hiszen PR-eszközöket is szolgált. Korábban még nem nagyon volt rá példa, hogy nemzetközi tévéstábokat is körbevigyenek egy aktív harcokban érintett légibázison (sőt, semmilyenen), pont úgy, ahogy azt az amerikai hadvezetéstől láttuk korábban. Ám, ha az orosz érdekek úgy diktálták volna, hogy a beavatkozás diszkrét maradjon, kevés látható nyomot hagyjon maga után, akkor ezek a helikopter-hordozók lettek volna az ideális megoldások.
Az üzlet kútba esik
Mindez azonban csak találgatás marad, mert Oroszország 2014-ben egy bravúros művelettel gyakorlatilag elfoglalta a Krím-félszigetet. A nyugattal meglevő kapcsolatok lefagytak egyik pillanatról a másikra. A bevezetett szankciók érintették a francia-orosz megaüzletet is, ami komoly fejfájást okozott Párizsnak. Mihez kezdjenek két félig kész helikopter-hordozóval? Ez nem egy olyan eszköz, amiből száz számra úszkálnak a világon. A világ haditengerészetei közül kb. 10 használ ilyen hajót, és senki sem tervezte lecserélni a sajátját (ami egyébként is minimum 5-10 évet vesz igénybe a döntést követően).
És itt jött a képbe Egyiptom. Kairóban 2014-ben katonai puccs történt, a hadsereg megdöntötte Mohamed Morszi elnök hatalmát, akit alig egy évvel korábban választottak meg demokratikusan. Az Egyesült Államok az erőszakos hatalomátvétel után felfüggesztette az Egyiptomnak nyújtott évi több száz millió dolláros katonai segélyt, ami természetesen megütközést váltott ki a tábornokok körében.
Az USA-egyiptomi kapcsolatok 1970-es évek második fele óta töretlenek voltak. Egyiptom, Izrael után, a 2000-es évekig a legnagyobb katonai segélyben részesült és valóban napjainkban is ennek az országnak van a legnagyobb hadereje a térségben. Több mint 3000 amerikai harckocsi és szállítójármű (és még ezer egykori szovjet eszköz), több mint 150 darab F-16 amerikai vadászbombázó, hogy csak a legütőképesebb eszközöket említsük. Amikor 2011-ben kitört az arab tavasz, Washingtonnak csak rossz és rosszabb lehetőségei voltak. Lemondani egy megbízható diktátorról (Hoszni Mubarak) egy forradalom kedvéért? Majd támogatni a demokrácia révén győzedelmeskedő iszlamista politikai erőt, élén Morszi elnökkel? Az USA némi hezitálás után az elveivel tartott, támogatta a demokratikus folyamatot, így amikor a már említett puccs bekövetkezett, kénytelen volt a szankciókhoz nyúlni.
Az új egyiptomi katonai vezetés nem felejtett, bár a szankciók már feloldásra kerültek, Kairó azóta jelentősen diverzifikálni igyekszik beszerzéseit, amelynek két fő nyertese Franciaország és Oroszország. Párizs 2015-ben először 5,2 milliárd euró összegben kötött hadiipari szerződést kisebb hadihajók és 24 darab Rafale vadászbombáz vásárlására. Ennek a korszerű repülőnek ez volt az első külföldi megrendelése, a franciáknak úgy kellett, mint egy falat kenyér. Jellemző, hogy az üzlet bejelentése után a francia vezetés utasította a gyártó céget, hogy soron kívül a francia légierő számára már összeszerelés alatt levő gépekből szállítson Egyiptomnak.
Aztán még mindig 2015-ben, októberben jött a bomba hír, a franciáknak sikerült eladni a két Mistral helikopter-hordozót is Egyiptomnak (Moszkvának közben visszafizette Párizs az addig kifizetett összegeket). Az ügy pikantériája, hogy mivel Egyiptomnak helikopterei sincsenek, amelyek alkalmasak lennének tengeri üzemeltetésre, egyből felröppent a pletyka, hogy ugyanazokat az orosz Kamov-52 helikoptereket rendelné meg a két hajóhoz, amivel az orosz haditengerészet is fel akarta volna szerelni a hajóit.
A francia-egyiptomi sikertörténet még nem állt meg. Idén áprilisban Hollande államfő 60 fős üzleti delegációval járt Kairóban, ahol újabb kétmilliárd eurós katonai üzletről állapodtak meg. Egy újabb fregatt osztályú hadihajó és egy katonai távközlési műhold voltak a leglátványosabb elemei az egyiptomi bevásárlólistának.
De mégis mire kell?
Egy kérdés maradt már csak a végére. Mire kell Egyiptomnak ez a két hadihajó? Mire és hol fogja használni őket? Az egyiptomi hadsereg bár hatalmas, de erőkivetítési képessége igen szerény. Amikor megpróbált a határaitól távol harcolni, kudarcot vallott (az Izraellel vívott háborúkon kívül).
Tény, hogy az ország környezetében számos instabil vagy polgárháborús ország van, pl. Líbia, Szudán vagy Szíria, ám ezekben az országokban Kairó idáig sem avatkozott be. Egyetlen ország jelent kivételt, a viszonylag távoli Jemen, ám az egyiptomi hadsereg beavatkozása ott inkább szaúdi és más öböl-menti hadseregek támogatására törekedik.
Konkrét fenyegetés híján szakértők leginkább arra tudnak gondolni, hogy az új egyiptomi vezetés, Szíszi tábornokkal az élen, egyrészt a Közel-Kelet vezetői katonai erőivel (Iránnal, Törökországgal és Izraellel) akarja felvenni hosszútávon a versenyt, másrészt ilyen és ehhez hasonló megaprojektekkel akarja visszaszerezni Egyiptom önbizalmát és vezető szerepét az arab országok között.
