Gazdaság

Önti a pénzt Egyiptom a magyar gazdaságba

Kilenc magyar-egyiptomi üzleti megállapodás születik Orbán Viktor miniszterelnök kairói látogatása alatt, ezek összesen 126 milliárd forintnyi üzleti lehetőséget nyitnak meg magyar cégeknek az egyiptomi piacon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kairóban a közmédiának, miután tárgyalt egyiptomi kollégájával, Számeh Sukrival.

Szijjártó Péter elmondta, a hivatalos látogatás alkalmával a Magyarország és Egyiptom közötti gazdasági együttműködés dinamizálásáról szóló megállapodást ír alá a észak-afrikai ország nemzetközi együttműködési miniszterével.

Beszámolt arról is, hogy az Orbán Viktor kormányfő vezette magyar delegációval 61 vállalat 75 üzletembere érkezett Egyiptomba.

Az egyiptomi államvasutak 700 vasúti kocsi beszerzésére készül, erre vonatkozóan – az Eximbank hitelezési hátterével – magyar vállalati részvételről születik megállapodás – részletezte.

Emellett aláírnak egy 9 millió eurós szerződést – folytatta Szijjártó Péter -, amely alapján a Ganz vállalat forgóvázakat fog szállítani szintén az egyiptomi vasutaknak.

A Rába és egyiptomi partnere pedig egy olyan közös vállalatot hoz létre, amelynek nyomán harci járművek és tehergépjárművek tengelyeit fogják közösen gyártani. Ez szintén 10 millió eurós nagyságrendű üzleti lehetőséget nyit a magyar vállalatnak az egyiptomi piacon – közölte a magyar diplomácia vezetője.

A közlekedési szerződések mellett informatikai, biztonságtechnikai és mezőgazdasági együttműködésről állapodnak meg a cégek.

Szijjártó Péter kiemelte: Egyiptom az észak-afrikai térségben az első számú biztonsági és gazdasági partnere Magyarországnak.

Egész Európának az az érdeke, hogy Egyiptom továbbra is stabil maradjon, erős regionális szerepet töltsön be, mert ha Egyiptomnak ez a szerepe megbicsaklana, az a rendkívül törékeny közel-keleti helyzetre nagyon káros hatással lenne. Ráadásul, ha az egyiptomi stabilitás megborulna, akkor bevándorlók milliói jelennének meg Európa kapuinál

– mondta.

Mindezek miatt Magyarország az Egyiptom és az Európai Unió közötti együttműködés szorosabbra fűzését sürgeti, így szorgalmazza, hogy az EU-Egyiptom Társulási Tanács ülését azonnal hívja össze az unió. A magyar kormány javasolja azt is, hogy a korábban Egyiptommal szemben bevezetett, rendfenntartási eszközök beszerzésére vonatkozó korlátozó intézkedéseket oldja fel az EU – zárta nyilatkozatát a külgazdasági és külügyminiszter. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik